2025.01.11, Szombat

Korábbi cikkeink

Mélyszegénységben élő rászorulókon segített a magyar szerkezetépítő vállalat

2021.12.20

A CLC ügyvezetője személyesen látogatott el a helyszínre, és gondoskodott arról, hogy az adományozás gördülékenyen megvalósuljon.

Látványos munkával közeledik egymáshoz Győr és Pápa: így épül a 2x2 sávos 83-as út

2021.12.20

A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában a Duna Aszfalt és a Soltút generálkivitelezésében épül meg 36 kilométernyi új pálya.

Az NMHH új épülete egyfajta tudásközpontként terveződött és valósul meg

2021.12.19

A Grabarics kivitelezésében épülő EMC mérőlabor és szerverközpont során már megkezdődött a födém építése, ezzel a párhuzamosan pedig már elkészült az első emeleten a homlokzat mintafelülete is.

BIM modellezéssel sok utólagos munkát spórolhatna meg a piac

2021.12.17

A 7D Tender BIM modellezéssel segítette egy iskolaépület felújításának tervezését.

Munkahelyi mérnök munkatársat keresünk - HE-DO Kft.

2021.12.17

Magyar tulajdonban lévő építőipari társaság Borsod-Abaúj-Zemplén megyei munkáihoz munkahelyi mérnök munkatársat keres!

Így épül a harmadik vasúti vágány Kőbányán

2021.12.17

A Közlekedési Múzeumnál pedig új állomást is fognak létesíteni a későbbiekben.

EBH INVEST: A társaság sikeréhez a munkavállalói elégedettség is hozzájárul

2021.12.17

Felelős Foglalkoztatóként az EBH nagy hangsúlyt fektet a szakmai tréningekre, emellett a lehető legjobb munkaidő-konstrukció kidolgozásával támogatja a várandós és kisgyermekes kolléganőket.

Szakképzés, gépesítés, digitalizáció: ezek a hatékony építőipar kulcsai – Interjú a Layher Kft. ügyvezetőjével

2021.12.16

A Layher Kft. 18 éve van jelen Magyarországon a németországi anyavállalat részeként, amely állványrendszereket gyárt és forgalmaz. Interjúnkban a leányvállalat ügyvezető igazgatójával, Serdült Sándorral beszélgettünk fontos és aktuális – nemcsak az állványozási szektort, hanem a teljes építőipart érintő és befolyásoló - kérdésekről.

Elkészült Magyarország legnagyobb sportcsarnoka: készen áll a januári Eb-re a Multicsarnok

2021.12.16

Befejeződött a Market kivitelezésében megvalósult Budapesti Multifunkcionális Sport- és Rendezvénycsarnok építése, amely a legnagyobb sportesemények, kiállítások és konferenciák helyszínéül is szolgál majd.

Elkészült a világon egyedülálló szerkezettel megépített Magyar Zene Háza - fotókkal

2021.12.16

A Magyar Építő által kivitelezett épület január végén kiállítással és zenei programokkal nyitja meg a kapuit.

Segítségnyújtás terén is maradandót alkot a Merkbau

2021.12.16

A Merkbau cégcsoport idén a Nemesnádudvari Általános Iskolát segíti karácsonyi adomány felajánlásával.

Európában egyedülálló szerkezetű híddal épült meg az M44 újabb szakasza

2021.12.15

Átadták a forgalomnak az M44-es Duna Aszfalt kivitelezésében megszülető Tiszakürt − Lakitelek szakaszát.

Októberben is tartotta az élénk sebességet az építőipar

2021.12.15

Az év első tíz hónapjában 11,0 százalékkal emelkedett az építőipari termelés az előző év azonos időszakához képest.

A beton ezer arca: a PERI közreműködésével épült meg a HeidelbergCement új központja

2021.12.14

A PERI mérnökei tervezték az egyedi, speciális zsaluzási megoldásokat, valamint helyszíni támogatást nyújtottak a bonyolult alakzatok és formák kivitelezéséhez.

Így zárja az évet a Lánchíd: helyére került a két hídpillér közötti utolsó pályatábla

2021.12.14

Az év végén visszatekintettek az A-Híd Zrt. által megújuló Lánchíd jelentős munkálataira.

A legnagyobb vasúti járművek is igénylik a törődést - bemutatjuk a Swietelsky Vasúttechnika szerelőcsarnokát

2021.12.20

Üzemeltet, szállít, javít, felülvizsgál. A Swietelsky Vasúttechnika Kft. cégen belül gyakorlatilag minden gépparkkal kapcsolatos feladatot saját hatáskörben végez.

Új üzletággal bővült a Leier Hungária: megnyitott a Leier FIT-WELL Club

2021.12.20

A Leier új területre lépett, mellyel példát mutat környezetének, partnereinek és kollégáinak az egészséges életmód tudatos terjesztésével.

A Duna-Dráva Nemzeti Park számos tavába és környezetébe lehelt új életet a Szabadics - Fotók

2021.12.18

Két helyszínen csatornák és tavak kotrásával, bioremediációval, kisműtárgy építéssel és cserjeirtással valósult meg az élőhely fejlesztés.

Útépítésben jártas építésvezetőt keresünk - HE-DO Kft.

2021.12.17

Magyar tulajdonban lévő építőipari társaság Borsod-Abaúj-Zemplén megyei munkáihoz építésvezetőt keres.

Útépítésben jártas művezetőt keresünk - HE-DO Kft.

2021.12.17

Magyar tulajdonban lévő építőipari társaság Borsod-Abaúj-Zemplén megyei munkáihoz útépítésben jártas művezetőt keres.

A KÉSZ Csoport partnerségével lépett szintet a Megakrán

2021.12.17

A Megakrán Nyrt. kibocsátott részvényeinek száma is bővült, hiszen mostantól kerülnek tőzsdei forgalomba azok a részvények, amelyeket az októberi tőkeemelés során a KÉSZ Holding Zrt jegyzett le.

Videóval búcsúzik az évtől a Lánchíd: helyére került az utolsó acéltábla a két pillér között

2021.12.17

Az A-Híd Zrt. újítja fel a főváros első hídját, az eredetileg 1849-ben átadott Széchenyi Lánchidat. A pálya alapját alkotó különleges ortoróp acéllemezekből immár közel 100 darabot emeltek be, az oroszlánokon a restaurátorok dolgoznak és a munkák az ütemterv szerint haladnak. A magyarepitok.hu által készített videó a munkaterületként is festői élményt nyújtó híd aktuális állapotát is bemutatja.

Képzőművészet az M3 metróban: két új alkotást mutattak be a Dózsa György úti állomáson

2021.12.16

Mivel a nemzetközi STRABAG Kunstforum 2009 óta elkötelezett az egyedi grafika területén alkotó fiatal művészek támogatásában Magyarországon, így az M3 metrófelújítás kapcsán létrejövő alkotások elkészítésére Labrosse Danielt kérték fel.

Egyedi technológiával építik az M3-as metró sínleerősítését

2021.12.16

A Swietelsky Vasúttechnika a metró korszerűsítése során számos egyedi fejlesztéssel teszi hatékonyabbá a munkavégzést. Cikkünkben a sínleerősítés építéstechnológiáját eredményesebbé tevő egyedi újításokat mutatjuk be.

Új székház épül a nagy múltú hazai gyógyszercég telephelyén

2021.12.16

A Richter, étteremmel és rendezvényteremmel bővített irodaépületének megvalósításában az EBH INVEST shell and core generálkivitelezőként vesz részt.

Másfél évtizedes munka érik be: végre megépülhet a Gellért-hegyi Sikló

2021.12.15

A Gellért-hegyi Sikló története kacskaringós úton haladt a jelen felé. Sok-sok jogi és pénzügyi probléma állta útját a beruházásnak, ám most már látni a fényt az alagút végén. Az alagút ebben az esetben nem csak szimbolikus, valóban felépülő elemről van szó. A folyamatosan átíródó, ám hamarosan testet öltő projekt részleteiről Walton Imre építésszel, a Gellérthegyi Sikló Kft. ügyvezetőjével beszélgettünk.

Felújítják a szentendrei HÉV-et: bemutatták a részleteket - Látványtervek

2021.12.15

A Budapest Fejlesztési Központ ismertette a projekt részleteit, így az első ütem részeként új, alacsonypadlós, egyterű, klimatizált járműveket szereznek be, amelyek gyorsabban és sűrűbben járhatnak majd.

Egy átfogó infrastrukturális fejlesztés részeként újult meg ez a budapesti utca

2021.12.15

Az Ady Endre utca kivitelezési munkáit a Penta Általános Építőipari Kft. végezte a Mobilterv 2000 Kft. és a Regia Plan Mérnökiroda Kft. tervei alapján.

Megint bepörgött a cégalapítás az építőiparban

2021.12.14

Ugyanakkor gyarapodott a legstabilabb építőipari cégek sora: a többek közt a Hungexpo nagyszabású fejlesztésén is közreműködő bim.Group a Dun & Bradstreet “A” tanúsítványát kapta meg.

A Swietelsky Vasúttechnika újabb szakága bizonyít külföldön

2021.12.14

A Stuttgart 21 projekthez megrendelt elemeket mindössze 4 hét alatt gyártotta és szállította le a cég celldömölki acélgyártó üzeme.