2016.07.29
Átalakul a parkolási rend, nő a zöldfelület és megnövelik a közvilágítást is az Arany János utca mögötti Arrabona udvarban.
2016.07.29
30 szakorvossal és pszichológussal indult el a pszichoszomatikus szemléletű rendelő a II. kerületben. Az 1000 négyzetméteres intézményt 120 millió forintból alakították ki.
2016.07.29
2017 második felére készül el az új Millenáris Park, környezetbarát megoldásokkal, zöldfallal és 500 férőhelyes mélygarázzsal. A régi parkrészt is rendbe teszik.
2016.07.28
Többek közt a megújuló energia használatának bővítése és a távhőhasználat terjesztése érdekében növelte a Nemzeti Fejlesztési Programiroda hatáskörét a kormány.
2016.07.28
Budapest főpolgármestere kizárta, hogy 2018-ig elindulna a kivitelezés, de a tervezésre határozott szándékot mutatott.
2016.07.28
1 milliárd forintot fordít új raktárának építésére az Unió Coop Miskolcon. A 2017-ben elkészülő épületet frissáru tárolására használják majd.
2016.07.28
Akár egy évvel korábban is megépülhet a Városligeti Színház, amely kívülről az eredeti épület mása lesz. Belül három termet kap, a színház körül pedig új zöldfelület jön létre.
2016.07.27
A főváros és Esztergom között 51 kilométeren villamosítják a vasútvonalat, a 33 milliárdos beruházás számos további fejlesztést tartalmaz.
2016.07.27
A mintegy 75 km-es szakaszt érintő beruházás két év alatt készül el, a Szolnok és Fegyvernek közöttit egy évvel később adják át.
2016.07.27
A jelenlegi nyolc CNG-töltőálomás mellé 2018-ig további 52 épülhet egy most induló és egy már folyamatban levő projektnek köszönhetően.
2016.07.26
A tavalyi költségvetésből megtakarított pénz egy nagy múltú gimnázium megújulását segíti a fővárosban.
2016.07.26
Átadták Budapesten a Lantos Mihály sporttelepet, ahol atlétika pálya és vívó csarnok is épült az EMMI támogatásával, közel 300 millió forintból.
2016.07.26
Európai uniós forrásból napelemes rendszert telepítenek és kicserélik az ablakokat a Fabro házban, az Idősek klubjában és az önkormányzathoz tartozó épületekben.
2016.07.25
Számos olyan innováció van fejlesztés alatt, ami több iparágat, köztük az építőipart is teljesen új dimenzióba helyezhet a közeljövőben.
2016.07.25
A magyar építőipari cég szakemberei Nyugat-Tibetben vesznek részt a világhírű kutató volt lakhelyének felújításában és a zanglai Csoma Napiskola felépítésében.
2016.07.29
1600 négyzetméteres raktárcsarnokot avatott a Schneider Electric Zalaegerszegen. A francia cég jövőre 50 új dolgozót is felvesz gyárába.
2016.07.29
A mintegy 300 milliárd forintos beruházásban a német cég meglévő gyára mellé épül három új üzemcsarnok.
2016.07.29
A lakásépítési engedélyek és egyszerű bejelentések a tavalyi 5581-ről 13 236-ra nőttek, a már felépült lakások is növekedést mutattak az első félévben.
2016.07.28
Későn ismerték fel tüdőt roncsoló hatását, ott rejtőzik a palatetőkben. Összeszedtük, mire érdemes odafigyelni, ha azbesztet tartalmazó épületet újítunk fel.
2016.07.28
Jövő héten írják ki a közbeszerzést a budapesti Moulin Rouge felújítására, mely a következő évadtól kétszáz férőhelyes kamaraszínházként nyílik meg.
2016.07.28
A 14,5 milliárdos beruházásban a kivitelezőre 21 ezer négyzetméteres tetőfelújítás és 10 ezer négyzetméternyi bontás vár.
2016.07.27
Közel 380 millió forintból újul meg a Sas, a Ferenczy István, a Városház és a Párisi utca Budapest ötödik kerületében. A munka már az összes helyszínen elkezdődött és őszre zárul le.
2016.07.27
Szociális program indul az önkormányzat és civil szervek összefogásával a Zsolnay negyedben. A felújítást, kulturális programokat és képzéseket magában foglaló projektet a Norvég Alap fedezi.
2016.07.27
A minisztérium szerint Magyarország teljesíti az Európai Bizottság által kötelezővé tett emisszió-csökkentési célokat, melyben a megújuló energiák szerepe nagyon jelentős.
2016.07.26
A kínai Byd évente közel ezer jármű előállítására lesz képes, az év végén induló termelést a felfutásakor 70 százalékban magyar beszállítók szolgálják majd ki.
2016.07.26
Az utasközönség szerdától birtokba veheti a főépület utascsarnokát. A helyiséget felújították, biztonságosabbá tették a gyengén látók számára, s az aluljárót is kiszélesítették.
2016.07.26
Újlipótvárosban, Óbudán és Józsefvárosban átadták a megújult szakaszokat, Dél-Budán a hétvégén indul egy nagyszabású projekt.
2016.07.26
Az alsós tagozatok háromszintes új épületet kapnak, az iskola utcája pedig sétálóutcává alakul.
2016.07.25
Huszonöt lakásos társasház épül Szegeden intelligens fűtési rendszerrel, parkosított udvarral. A lakások értékesítése már folyamatban van, az átadás jövő nyárra várható.
2016.07.25
A Borsod megyei zsinagóga és rabbiház európai uniós támogatásból újult meg, az épületben kiállítás és zarándokszállás is helyet kapott.