2016.02.19
Egy év alatt nem lehet csodát tenni egy 32 ezer kilométeres, sok helyen elavult úthálózattal, 2020-ig viszont látványos javulást vár a Magyar Közút Zrt. vezérigazgatója a kormány által megteremtett fejlesztési háttérre alapozva. Nemes-Nagy Tiborral az öt évre szóló, 401 milliárd forintos szerződés aláírása után beszélgettünk a hazai közútfejlesztés irányvonalairól.
2016.02.18
A világ vezető biztonságtechnikai szállítójának magyarországi leányvállalata máris érzi a CSOK kedvező hatását. ASSA ABLOY Hungary Kft. ügyvezetője ugyanakkor a turizmus bővülésében és az Airbnb típusú szálláskiadások terjedésében is húzóerőt lát.
2016.02.18
Megszületett a Magyar Közút és az NFM ötéves, 401 milliárdos szerződése, emellett a kormány egy 69 milliárdos útfelújítási programról is döntött. Idén összesen 76 milliárd jut útfelújításokra, a tavasszal induló munkákban 535 kilométernyi utat javítanak.
2016.02.18
A Városligetet az Árpád híddal összekötő nagyforgalmú út mellett a Népfürdő utcai és az Esztergom utcai híd, valamint a Kárpát utca is megújul a fővárosi XIII. kerületben.
2016.02.17
Soha nem látott fejlesztési programot jelentettek be Debrecenben: az Új Főnix-terv keretében több mint 200 milliárd forint fejlesztési forrás válik elérhetővé a város számára a 2020-ig tartó európai uniós költségvetési időszakban.
2016.02.17
Európai uniós támogatással, 180 négyzetméteres új szárnnyal bővült a Mezőtúri Városi Strandfürdő és Fedett Uszoda, így a jövő szezonban már télen is nyitva lesz. A fejlesztéssel hasznosul a gyógyvíz hőjének hasznosítása, két új medence nyílik, és különböző kezelések indulhatnak.
2016.02.16
Döntött a kormány az olimpia rendezéséhez szükséges fejlesztések előkészítéséről. A tervek szerint többek közt három sávosra bővül az M1-es és az M7-es Győrig, illetve Balatonvilágosig, átépítik a Budapest-Kelebia vasútvonalat, a Csepel-sziget fölött átívelő közúti híd épül, a csepeli HÉV bekötődik a nagykörúti villamosok és a 2-es villamos vonalába, valamint meghosszabbodik a kisföldalatti vonala.
2016.02.16
Több céginformációs elemzés is kedvező trendről számolt be: javuló fizetési fegyelem és kevesebb megszűnés jellemzi a magyar vállalkozásokat. Az építőipar a kifizetésekben és a felszámolások terén is folyamatosan javított, és megszüntette korábbi sereghajtó szerepét – a Bisnode és az Opten eredményeit néztük át.
2016.02.16
A magyar tulajdonú Alisca Bau családias kisvállalkozásból nőtte ki magát középvállalattá, mely tavaly 20 százalékos növekedéssel elérte a hatmilliárdos árbevételt.
2016.02.15
Az építőipar fizikai munkásainak bérei egyelőre messze elmaradnak az országos átlagtól, az utóbbi időben viszont egyre közelítik azt, és akár utol is érhetik. Az ágazat szabad kapacitása ugyanis kevés a felpörgő ingatlankereslethez, így elkerülhetetlen a béremelés és a szakmunkások hazacsábítása. Az ÉVOSZ 1400 milliárd forintos többletmegrendelést vár a kormány intézkedéseitől, ugyanakkor számításaik szerint a béremelések miatti drágulás egy új ház építésénél 40 százalékot elvesz az áfacsökkentés kedvező hatásából.
2016.02.15
Az Irinyi terv 30 százalékra emelné az ipar arányát a GDP-ben. A kormány által megnevezett hét húzóágazat mellett kiemelt szempont lett a K+F, az oktatás és a digitalizáció, illetve az anyag- és energiafüggőség csökkentése.
2016.02.14
2018-ig megnyitják a második gyorsforgalmi összeköttetést Magyarország és Románia között Debrecen és Nagyvárad térségében. A román és a magyar fél emellett ütemtervet készít azon tíz, a határon áthaladó, európai uniós finanszírozásból megépült új út megnyitásáról, amelyeket Románia schengeni csatlakozásának késése miatt egyelőre nem lehet használni.
2016.02.12
A vártnál gyorsabban nőtt a magyar gazdaság 2015 negyedik negyedévében. Éves alapon 3,2 százalékkal, míg az előző negyedévhez mérten 1 százalékkal volt jobb a gazdaság teljesítménye. 2015-ben 2,9 százalékkal bővült a bruttó hazai össztermék, ez 2007-óta a második legmagasabb érték. Ürmössy Gergely szerint a vártnál jobban hajrázó építőipar az egyik oka a kedvező adatoknak.
2016.02.12
A december 2,3 százalékos, a 2015-ös év 3 százalékos növekedést hozott az iparágnak. Az új szerződések volumene tovább erősödött, ám a szerződésállomány így sem érte utol az egy évvel korábbit. Az épületekre vonatkozó szerződéseknél emelkedő a trend, a mutatót az egyéb építmények visszaesése rontotta le a magas bázishoz képest kevesebb út- és vasútépítés miatt.
2016.02.12
A Duna Aszfalt már 2012 óta képes az úgynevezett alacsony energiatartalmú aszfalt előállítására, a környezetbarát megoldás magyarországi elterjedése azonban még várat magára. A LEA (Low Energy Asphalts) technológiájáról a cég innovációs főmérnöke, Lehel Zoltán írt részletes tanulmányt, amiből – azon túl, hogy az aszfaltozás alapjaiba is belelátunk - kiderül: az eljárással 50 százalékkal csökken az aszfaltgyártás energiafelhasználása, legalább ennyivel a szénmonoxid-kibocsájtás, ugyanakkor nő a szállításra, megmunkálásra fordítható idő.
2016.02.19
Az ország második legnagyobb sportcsarnoka, 7,5 milliárdos középiskolai campus, új belgyógyászati tömb és intermodális közlekedési központ épül, továbbá 185 hektáros pihenő parkot alakítanak Székesfehérváron a Modern városok programban.
2016.02.18
Az 1200 négyzetméteres üzlet közel egymilliárdos beruházásból, egyedi építészeti megoldásokkal épült. Magyar tulajdonú, döntően hazai beszállítókkal dolgozik, és a régiós kistermelők termékeit is kínálja. A projektben a Méliusz központ homlokzatát is helyreállították, és további négy üzlethelység épült.
2016.02.18
Az új villamos a Keleti pályaudvarig közlekedő 4-es metrót kiegészítve, illetve a túlzsúfolt zuglói buszjáratokat tehermentesítve a Keleti pályaudvar-Thököly út- Bosnyák tér-Csömöri út-Drégelyvár utca-Nyírpalota utca útvonalon át Újpalotáig halad.
2016.02.17
A debreceni ingatlanbörze Hajdú-Bihar megye és a keleti régió legátfogóbb ingatlankínálatát ígéri: aki elmegy, pontos információkhoz jut, továbbá ingyen szakmai tanácsadást kap a CSOK, az adózás, a jog, a hitelezés, az értékbecslés és az energetika területén.
2016.02.17
Egy budapesti passzívház lakói éves szinten sem fizetnek annyit, mint mások havonta, Magyarországon egyelőre mégsem pörgött fel az innovatív épületek terjedése. Hogy mi hiányzik a nyugati trend érvényesüléséhez, arról a hirado.hu kérdezett két szakembert.
2016.02.17
A kiegyensúlyozottabb működés felé léphet az ágazat a lakásépítések beindulásával az ÉVOSZ elnöke szerint. Koji László 50-50 százalékos megoszlást tartana egészségesnek a lakossági és állami megrendelések között, ugyanakkor az 5-6 százalékos jövedelmezőségi mutatót is növelné az építőiparban.
2016.02.16
Útfelújítások mellett a kerékpáros és a fenntartható közlekedését is fejleszti Tatabánya, ahová a 2020-ig tartó uniós költségvetési ciklusban legalább 13 milliárd forint érkezik. A város számára szintén kedvező hír, hogy a kormány elindította az M1-es 2X3 sávossá bővítésének előkészítését Győr és Budapest között.
2016.02.16
Megyei jogú városoknak szóló felhívások jelentek meg, melyek többek közt a helyi termékek helyi piacokra juttatását, a helyi alapanyagokra alapozó közétkeztetést, a természeti örökség turisztikai hasznosítását, környezet- és természetvédő megoldásokat igyekeznek beindítani. A TOP mintegy 60 milliárd forintos kerettel négy területet céloz: helyi gazdaságfejlesztést, a fenntartható turizmusfejlesztést, a barnamezős területek rehabilitációját és a zöld város kialakítását.
2016.02.15
A nemzetközi forgalom által túlterhelt 86-os út idén megint előrébb lép, őszre elkészül a tervek szerint a Zalalövőt elkerülő szakasz. Az útépítés télen szünetel, az elkerülőhöz szükséges völgyhíd viszont január óta épül.
2016.02.15
A technológia évek óta adott hozzá, a Duna Aszfalt már 2009-ben behozta az országba a LEA (Low Energy Asphalt) licencét, és két keverőtelepén is képes az előállítására. Tavalyelőtt a megfelelő jogi háttér is megszületett az energiafelhasználást és a széndioxid kibocsájtást is felére csökkentő, jobban szállítható és az egészséget is kímélő aszfalthoz. Hogy miért nem épülnek ilyen magyar utak, arról Lehel Zoltánnal, a Duna Aszfalt innovációs főmérnökével beszélgettünk.
2016.02.15
Konferenciaterem, irodák, közösségi helyiségek is lesznek a Zalaegerszegen épülő Mindszenty-múzeumban. A beruházás során felújítják a Göcseji Múzeumot, a Mária Magdolna-plébániatemplomot, a Kvártélyházat, parkolóház épül, és kialakítanak egy zarándokszállást is. A zalai város a Csíksomlyótól Mariazellig tartó Mária-zarándokút egyik regionális központjává szeretne válni.
2016.02.12
A tervek szerint gyalogos és kerékpáros sétány épül a pesti rakpartra a Kossuth tér és Dagály fürdő közé. A vb-helyszínt és a Parlamentet hajóval is összekötnék, így az úszókomplexumhoz kikötő épül. Várhatóan megújul a Dráva utca és a Margitsziget főútja is.
2016.02.12
Adott a feladat az építőipar számára: jelenleg országos szinten az ingatlanoknak mindössze 9 százalékára lehet az új ingatlanokra vonatkozó 10+10 millió forintos támogatást igényelni. A szűkös kínálat miatt eddig csupán a vásárlások 15 százaléka érintett új lakásokat, a jövőben viszont ezek a tranzakciók kerülnek túlsúlyba az elemzők szerint.
2016.02.12
Két nagyforgalmú villamosvonalat is fejlesztenek a fővárosban, és egy újat is létesítenek. Emellett közel 20 milliárdos fejlesztés vár a fogaskerekűre, melynek elavult szerelvényeit lecserélik, pályáját felújítják, és mindkét irányban meghosszabbítják, így a Széll Kálmán tértől a Normafáig közlekedhet.
2016.02.11
Rekordévet zártak a külföldi befektetések a Nemzeti Befektetési Ügynökségnél, mely tavaly 67 beruházást tárgyalt le sikeresen, ez 1,4 milliárd euró beruházást s 12 995 új munkahelyet jelent hazánkban. Jelenleg 169 projekt áll döntés előtt, ami 27 ezer új munkahelyet, és mintegy 4,6 milliárd euró (1431 milliárd forint) befektetést hozhat.