2017.03.27
A GINOP által támogatott innováció keretében létrejövő, vízfenéken rögzített úszóművekre könnyűszerkezetes építmények húzhatók fel.
2017.03.23
A Budapest-Esztergom vonal villamosításához kapcsolódó beruházás eredményeként jövő őszre intermodális központ jön létre a városban.
2017.03.20
Konferenciateremmel és új szobákkal bővül a Hajdú-Bihar megyei szálloda, de a meglévő részek is felújításra kerülnek.
2017.03.18
November végére nem csak a belvárosi tér és környéke, hanem az ivóvízhálózat és az elektromos hálózat is megújul, összesen 1,1 milliárd forintból.
2017.03.14
2018-tól működik majd a meglévő Ezüsthíd gondozóház felújításával és a szomszédos épület bővítésével létrejövő otthon, melyet Borsod megyei cégek kiviteleznek.
2017.03.13
A Mészáros Antal által irányított, magyar építőipari gyártó cég az elmúlt években sorra nyerte a díjakat sikeres fejlesztéseivel.
2017.03.11
Az ezer fős csarnok a sportolási lehetőségek biztosítása mellett a kulturális és egyéb rendezvények igényeit is kielégíti majd.
2017.03.04
Pénteken felavatták a Szigetszentmiklósi Igazgatási Központot, benne pedig a 270-ik kormányablakot. Mostantól egy épületben működik a Járásbíróság, a Járási Ügyészség, a Járási Hivatal és a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság is.
2017.02.28
A 62. számú főút egy 2,9 kilométeres szakasszal lesz hosszabb, amivel Szabadegyháza-ipartelepet kerüli majd el. A projekt költsége több mint 3 milliárd forint.
2017.02.27
A Borsod megyei településen közel 100 millió forintból létrejövő sertésfeldolgozóval elsősorban az önkormányzati konyhákat szeretnék ellátni, de piacra is termelnek majd.
2017.02.20
A díszes üvegablakairól is híres konferenciatermet több mint 500 millió forintból állítják helyre, a restaurálási munka érinti a karzatot, a bútorozást és az elektromos rendszereket is.
2017.02.09
A létesítményben az internet kockázataival és a média hatásával ismerkedhetnek meg a diákok. Az épületben rádió-, film- és híradóstúdiót is kialakítottak.
2017.02.07
Három pavilon épül a Liget Budapest Projekt részeként Feszl Frigyes 1860-ban készült tervei alapján. A korábbi bódék helyén nyíló épületekben kávézó, cukrászda és ajándékbolt is lesz.
2017.02.06
A beruházásban többek közt megszüntetik a csatorna torkolatánál kialakult feliszapolódást, ezzel helyreáll a vízszállítási kapacitás.
2017.02.03
Hét hónap alatt befejeződött a múzeum bontása, mely a Liget Budapest projekt keretében 2018-ra újjászületik.
2017.03.24
A mintegy 440 millió forintból Szarvason létrehozott új bázisról további hét település tűz- és katasztrófavédelmét is ellátják. A következő három évben még több új laktanya és őrs valósul meg.
2017.03.22
A térségben tavaly óta zajló vasútrekonstrukció részeként sor kerül a több mint 700 méter hosszú építmény kivitelezésére Fonyód és Bélatelep között.
2017.03.20
Több mint 2700 négyzetméteren, hat szinten végeznek átalakítást egy már szerkezetkész állapotú épületen: 560 millió forintból szakkollégium és apartmanok készülnek.
2017.03.16
A sportlétesítmény új lelátókat, kiszolgáló helyiségeket, pályafűtést és világítást kap. A korábbi lelátók bontását is magába foglaló beruházás összköltsége közel 1 milliárd forint.
2017.03.14
A Modern Városok Program keretében 13 utca és a hozzájuk kapcsolódó létesítmények újulnak meg részben vagy egészben, összesen több mint 1 milliárd forintból.
2017.03.12
Felújítják és kulturális események befogadására teszik alkalmassá a Pest megyei település legrégebbi műemléképületét, a több mint 200 éves zsinagógát.
2017.03.10
A TOP keretében 2018 végéig maximum tizenhat óvoda korszerűsítésére lesz elegendő forrása a városnak, elsőként a Tabán és az Építő utcai intézmények kerülnek sorra.
2017.03.03
A Hold úti intézmény új épülete nagyrészt EU-s forrásból épül fel, a korábbinál nagyobb kapacitással és korszerűbb berendezéssel.
2017.02.27
A Marótvölgyi belvízgyűjtő területen 1,5 milliárd forintból alakítják ki a még hiányzó infrastruktúrát, melynek építése eredetileg az 1990-es években kezdődött.
2017.02.23
Jól halad a Mesevár Tagóvoda építése, mely állami támogatásból kezdődhetett meg tavaly év végén.
2017.02.10
Lerakták a Natura 2000 Látogatóközpont alapkövét Őriszentpéteren. Az összesen több mint 1200 négyzetméter alapterületű épületegyüttes 2018 tavaszára készülhet el.
2017.02.08
500 millió forintos beruházással alakította ki a X. kerületi önkormányzat új ügyfélközpontját: átalakítottak és új szárnnyal toldottak meg egy 144 éves épületet.
2017.02.06
Idén elsőként a Komárom-Esztergom megyei Szomódon adtak át újabb tornatermet a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében.
2017.02.05
Az Akker-Plus Kft. a tetőépítés témakörében tartott kivitelezői konferenciát pénteken. Az eseményen a szakma meghatározó képviselői mutatták be az idei év legfontosabb aktualitásait, valamint az üzletileg új sikerekkel kecsegtető újdonságokat.
2017.02.03
A Food Base gödöllői irodaháza lett a győztes Az Év Irodája versenyen, a tavaly nálunk is bemutatott XII. kerületi Profession.hu-t váltva a cím birtokosaként. További 13 kategóriában hirdettek nyertest, köztük olyan nagyberuházások is szerepelnek, mint a Budapest One Business Park és a Váci 1.