2016.03.17
Évi 400 ezer négyzetméterrel több térkövet gyárt a Barabás Téglakő Kft. egy 600 milliós beruházásnak köszönhetően. A cég két magyar fejlesztésű találmányt is gyárt: a Barabás Téglakő nevű termékük piacvezető az antikolt köveknél, míg a gránitkő iránt jelentős a nemzetközi érdeklődés.
2016.03.08
A hagyományosan stagnáló téli időszak ellenére több mintaértékű beruházást fejezett be az elmúlt hónapokban a Lindab Kft. A bő termékpalettával rendelkező építőipari gyártó 25 éves évfordulóján elhangzott, a lakásépítések, a vállalati telephelyfejlesztések és az állami nagyberuházások egyaránt piacbővülést eredményeznek idén.
2016.02.25
Megindulhatnak a tulajdonosi átrendeződések az építőiparban, miután két fúziót is engedélyezett a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
2016.02.24
A hő- és fényvisszaverő cserepek, a szarufa feletti szigetelések és ehhez hasonló fejlesztések beindulását várja az új építésű házak szaporodásától a Terrán tetőcserépgyártó. A magyar tulajdonú cég ennek megfelelően innovatív termékfejlesztéssel fogja meglovagolni a bővülést. Gódi Attila, ügyvezető igazgató külön hangsúlyt helyez az energiahatékonyságra, és nem tartja kizártnak, hogy a közeljövőben egy-egy épület aktív energiatermelővé, úgynevezett minierőművé válik.
2016.02.15
Az építőipar fizikai munkásainak bérei egyelőre messze elmaradnak az országos átlagtól, az utóbbi időben viszont egyre közelítik azt, és akár utol is érhetik. Az ágazat szabad kapacitása ugyanis kevés a felpörgő ingatlankereslethez, így elkerülhetetlen a béremelés és a szakmunkások hazacsábítása. Az ÉVOSZ 1400 milliárd forintos többletmegrendelést vár a kormány intézkedéseitől, ugyanakkor számításaik szerint a béremelések miatti drágulás egy új ház építésénél 40 százalékot elvesz az áfacsökkentés kedvező hatásából.
2015.08.20
Idén a második negyedévben 1771 építőipari céget töröltek a cégbíróságok.
2016.03.16
A készházgyártó sikeresen lovagolja meg az ingatlanépítések felfutását, a Wolf készházak akár néhány hónap alatt kulcsrakészen átadhatók. A cég 24,8 millió forinttól kínál négyszobás, 91 négyzetméteres, energiatakarékos házakat CSOK 91 nevű modelljében.
2016.02.26
Közel 26 milliárd forintos árbevétellel, megnégyszerezett nyereséggel zárt tavaly a 12 országban jelen levő Masterplast csoport. A régió egyik vezető építőipari alapanyaggyártó cégét a magyar, a szerb és a román piac élénkülése is segítette, 2020-ra Európa meghatározó szigetelőanyag szolgáltatójává akar válni.
2016.02.25
Mintegy 250 millió forinttal olcsóbban építi meg a Duna Aszfalt Kft. az M0-as déli szektorának zajárnyékoló falait, miután elnyerte a NIF által kiírt közbeszerzést. A projekt az első lépése a 8,5 km-es szakasz burkolatcseréjének, az aszfaltot nagyobb teherbírású és tartósabb beton váltja. A nyugati országokban népszerű megoldást évtizedekre száműzték a magyar utakról, most újra terjedőben van.
2016.02.22
A magyar tulajdonú cég tavaly az építőiparban 30 százalékos növekedést ért el, és először jutott 10 milliárdos árbevétel fölé, de a 2016 is jól indul számára. A Jánosik Kft. a Lukoil 41 darab hazai töltőállomására és egy fővárosi óvodára, illetve bölcsődére kiírt pályázatot is elnyerte.
2015.08.25
2015. júliusban csak 474 építőipari cég szűnt meg.