2018.03.08
Az új nagyáruházban számos más cég üzlete is helyet kap, a fejlesztést 4,2 milliárd forintból alakítják ki.
2018.01.28
Pánczél Ottó Péter, a Közép-Magyarországon számos fejlesztést elvégző, mind közterületi munkákban, mind csatornázásban óriási tapasztalattal rendelkező cég ügyvezetője mondta el lapunknak a vállalat filozófiáját és terveit.
2018.01.09
3,6 milliárd forintból jöhetnek létre a már építési engedéllyel rendelkező szakaszok, elsősorban az ország középső és keleti felén. A Magyar Közút emellett 3 milliárd forintot kapott a meglévő hálózat karbantartására.
2017.09.18
A tavaly májusban indult munkák második ütemében a főépület, valamint a kiskastély déli szárnyának teljes felújítására kerül sor uniós forrásból.
2017.06.09
A történelmi épületet és környezetét kézműves és ökoturisztikai központtá változtatják a TOP forrásainak segítségével.
2017.02.07
A már több mint ezer főnek munkát adó ipari park most a helyi önkormányzat támogatásából fejlődhet tovább.
2016.09.29
Az iszapkotrás után megszűnik majd az algásodás a Grófi-tóban, a tófelújítási munkák során pedig fövenyes part alakul ki a beton helyett.
2016.09.08
Az önkormányzat öt felsőoktatási intézménnyel állapodott meg az új képzési központ hasznosítása kapcsán, amit a volt piarista rendház épületében alakítanak majd ki a felújítás után.
2016.05.21
A főépület és a kiskastély is megújul, a homlokzat újra fehér színt kap a 250 éves barokk épületben.
2018.02.02
Az EuroAszfalt, a Soltút, a Colas, a Strabag és a Swietelsky hajtja végre a Komárom-Esztergom, Fejér, Veszprém és Pest megyét érintő 1,8 milliárdos útfelújítást.
2018.01.26
A német MooWa 3200 négyzetméteres új üzemet épített, hogy kiszolgálhassa kibővült tevékenységi körét.
2017.09.22
Többek között egy 300 méter hosszú új utcával kötik össze Bánhida városrész két forgalmas útját és 5 kilométernyi kerékpárutat építenek.
2017.08.23
800 millió forintos beruházás keretében építtet új gyártóközpontot Tatán egy német vállalat, amelyet geotermikus és fotovoltaikus energiával üzemeltetnek majd.
2017.04.25
A kilenc középület energetikai korszerűsítése évi 326 tonna üvegházgáztól kíméli majd meg a környezetet.
2016.12.18
A mobil lelátókkal és térelválasztókkal megépített csarnokot a helyi sportklub szakosztályai valamint három oktatási intézmény is használja majd.
2016.09.20
100 új munkahely jött létre Tatán, miután az NHK Spring Hungary 11 milliárd forintot ruházott be új üzemének felépítésébe. Célja évi 3,5 millió lengéscsillapító rugó legyártása.
2016.06.06
A második beruházási ütemben térelválasztók, eredményjelző és 420 fős mobillelátó épül.
2015.12.10
Tatán épít vágó és húsfeldolgozó üzemet és hűtőházat a kecskeméti Gallfood Pulykafeldolgozó és Értékesítő Kft., a beruházáshoz a társaság négyhektáros területet vásárolt a Tatai Ipari Parkban - jelentették be szerdán Tatán, a telek adásvételi szerződésének aláírásán.