2024.01.25
Csaknem 192 milliárd forintból fejleszti déli ipari parkját a kelet-magyarországi város, az első ütemet a FŐMTERV és az A-Stúdió 90 tervezte. Szennyvíztisztító, a Tiszáig érő vízvezető hálózat, utak, vasút, közművek épülnek.
2024.01.15
A prágai Masaryk pályaudvar átépítése és bővítse januárban kezdődik és várhatóan három és fél évig tart.
2023.12.17
Közel hatéves nagyberuházást zártak az idén, befejeződött az M3-as metróvonal megújítása. Emellett dolgoztak a győri Audi gyár iparvágány-hálózatának korszerűsítésén és a vállalat gépészeti üzletágának is sűrű éve volt.
2023.12.05
A vasútállomás melletti autóbuszközlekedés teljesen megújult, emellett egy új összekötő út és új közrakodó is épült a közel 10 milliárd forintos beruházásban.
2023.11.29
A munkálatok hamarosan befejeződnek és decemberben feloldhatják az északi szakaszon nyáron bevezetett sebességkorlátozásokat.
2023.11.10
A Győr közelében található Abda és Szolnok között tervezett vasútvonal az egyik nyomvonal esetében 330 kilométer, míg a másik esetben 340 kilométer hosszú lehet.
2023.10.31
A Jármű Zrt. új, budapesti telephelyén INETON előregyártott betonelemekkel javították a kivitelezés hatásfokát.
2023.10.27
Három héten át több szakaszon csak pótlóbusszal lehet közlekedni, mert a munkálatok már mindkét vágányt érintik.
2023.10.04
A várhatóan megnövekedő teherforgalom elvezetése érdekében kiírták a közbeszerzést egy Kiskunlacházát északról elkerülő, a vasútvonalat felüljárón keresztező út megtervezésére.
2023.09.19
Az Erdély elérhetőségét is javító óriásprojekten a Strabag Rail Kft. mint konzorciumvezető dolgozott.
2023.09.13
A vasúttársaság külön honlapot hoz létre, ahol az utasok tájékozódhatnak az aktuális közlekedési változásokról.
2023.08.28
Az EKF rendezvénysorozat kapcsán a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. és a MÁV-Volán-csoport stratégiai partnerségi megállapodást kötött, amelynek célja, hogy kölcsönösen segítsék egymást a rendezvény sikeres lebonyolítása érdekében.
2023.08.22
A szóban forgó beruházások kivétel nélkül vidéki városok ipari infrastruktúra fejlesztésére irányulnak.
2023.08.14
Tiszatenyő és Mezőtúr között már mindkét vágányt használhatják a vonatok, a Budapest–Szolnok–Békéscsaba vonalon augusztus 11. óta visszaállt az eredeti menetrend.
2023.08.10
A tervek szerint a kijelölt Szolnok−Kecskemét−Székesfehérvár−Győr nyomvonalsávon kétvágányú, villamosított, 100-120 km/h sebességre alkalmas pálya épül majd, részben új nyomvonalon.
2024.01.18
Dízel helyett a jövőben csak elektromos vontatású szerelvények érkeznek Ausztria felől ezen a pályán a soproni állomásra.
2024.01.10
Újra 140 km/órával közlekednek a vonatok Biatorbágy és Szárliget között
2023.12.11
A kivitelezés feszített tempóban, napi 24 órában valósult meg mindössze három hónap alatt.
2023.11.29
A Kolozsvár-Nagyvárad-Biharpüspöki vonalon 166 kilométeren villamosítják a vasutat, jelentősen felgyorsulhatnak a vonatok.
2023.11.28
8 év után, 2023. november 28-án hajnalban újraindult a személyforgalom a Szeged-Szabadka vasútvonalon, amely könnyebbé teszi a két ország között ingázók utazását.
2023.11.02
Csendesebbek és tartósabbak lehetnek a vasúti sínek a MÁV új gépének köszönhetően.
2023.10.30
A GySEV Zrt. pályafelújítást végez a szombathelyi állomáson és a kapcsolódó vonalszakaszokon, melyhez a gépek egy részét SWIETESKY Vasúttechnika biztosítja.
2023.10.05
A veszprémi vasútállomás felújítása a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Főváros programhoz csatlakozva valósult meg. A munkálatok több ütemben zajlottak, július közepén nyílt meg az utascsarnok, mostanra pedig a teljes állomási környezet is elkészült a VEMÉV-SZER munkájával.
2023.09.23
A munkálatokat bő egy hónap alatt végzik el, ezalatt vonatpótló buszok szállítják az utasokat.
2023.09.13
A hazai építőipar meghatározó részét képviselő mélyépítők szakmai érdekképviseletük vezetőjének Varga Antalt, a Duna Aszfalt vezérigazgatóját és igazgatósági tagját választották meg.
2023.08.30
Az ipari infrastruktúra fejlesztése jelentős út- és vasútépítésekkel jár.
2023.08.23
A vidéki városok ipari infrastruktúra fejlesztésére irányuló program részeként közel 3 vágánykilométer hosszan építenék át a vonalszakaszt.
2023.08.21
A MÁV FKG által felújított Szegedi úti vasúti átjáró megnyílt a közúti forgalom számára.
2023.08.11
Az Európai Bizottság által kiválóra értékelt projekt környezetvédelmi engedélyezési eljárása ismét folyamatban van.
2023.08.07
A beruházás közel 100 ezer főváros környéki lakos mindennapjait könnyítené meg, emellett csökkentené az agglomerációból Budapest felé áramló autóforgalmat.