2024.12.21, Szombat

vasútfejlesztés

Központi téma a fővárosban: részletek 20 állomás és közel 20 kilométernyi vasúti szakasz felújításáról

2021.03.25

M3-as metró

Az M3-as metrón középső szakaszának állomásairól rendszeresen tájékoztatunk a BKV Zrt. és a SWIETELSKY Építő Kft. szakembereinek segítségével. Most az óriásprojekt beruházójának projektigazgatója adott lapunknak interjút, új részletekre is rávilágítva.

Digitalizáció a vasútépítésben: rövidülhet a kivitelezések ideje és csökkenhet a munkaerő-szükséglet is

2021.03.09

Technológia

A projekt során elkészülő eredmény magában foglalja egy virtuális adatmodell létrehozását és vizualizációját, ami az alapja az építkezési folyamat felügyeletének.

Húsz évre szóló, 2000 milliárdos program indul a főváros vasútfejlesztésére

2021.02.04

Vasútfejlesztés

Többek közt a Déli körvasút fejlesztése, a Nyugati és a Déli pályaudvarok közötti átmenő vasúti rendszer kialakítása és a járműpark fejlesztése is a stratégia része.

Már épül Európa legnagyobb intermodális terminálja Szabolcsban

2021.01.11

Mi épül?

A 22 milliárd forintból megvalósuló East-West Gate a kontinens legmodernebb szárazföldi konténer- és kombiterminálja lesz.

Fontos lépés a Vecsés-Üllő-Monor vasút jövőjében, megvan a forrás a fejlesztésre

2020.12.31

Vasútfejlesztés

20 milliárd forintot különített el az állam a fontos elővárosi szakasz beruházására.

Rákos-Hatvan vasútépítkezés: három új felüljáró gyorsítja a közlekedést

2020.12.21

Vasútfejlesztés

A péceli és az isaszegi felüljáró megkapta az ideiglenes közúti forgalmi engedélyt, a gödöllői Köztársaság úti felüljáró pedig a gyalogos és kerékpáros forgalom számára is megnyílt. A nagyberuházáson a STRABAG, a Belfry és a Swietelsky Vasúttechnika dolgoznak.

Az elmúlt 100 év legnagyobb fejlesztése valósul meg Zalaegerszegen

2020.12.03

Mi épül?

A teljeskörűen helyi vállalkozások által tervezett és kivitelezett munkálatok révén a kereskedelmi ingatlanok is kedvezőbb helyzetbe kerülnek.

Újabb konkrét lépés a budapesti elővárosi vasúthálózat fejlesztésében

2020.11.27

A Kőbánya felső – Rákos – Rákosliget vonal fejlesztése naponta 42 ezer ember életét teszi könnyebbé, hamarosan elindulhat a tervezés.

Ezekkel a fejlesztésekkel Pest megyében és a Dunántúlon válnak biztonságosabbá vasúti átkelők

2020.11.23

A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló közlekedésbiztonsági program keretén belül eddig négy útátjáró újult meg Ceglédbercel, Mende (Gyömrő), Sásd és Sárbogárd településeken; a fejlesztés Farmos és Tápiószentmárton településeken folytatódik.

A vasútfelújítás következő állomásai: Debrecen és Nyíregyháza

2020.10.28

Vasútfejlesztés

Újabb jelentős vasúti beruházás készülhet el Kelet-Magyarországon, ezúttal a két megyeszékhely kapcsolatát fejlesztik.

Megépült a 160 km/órás sebességű Ebes-Debrecen vasút

2020.10.16

Vasútfejlesztés

A V-Híd és az R-Kord munkája a gazdasági szempontból egyre jobban fejlődő régiót támogatja.

Jelentős előrelépések történtek a Budapest–Hatvan vasútvonal fejlesztésében

2020.10.04

Vasútfejlesztés

A részben a Strabag által felújított szakaszon folyamatban van az utasforgalmi épületek kivitelezése több településen, több helyen pedig már használhatóak a felüljárók.

Új vágányt terveznek Kelenföld és Budaörs között

2020.09.25

Elkezdődik a Kelenföld és Budaörs közötti vágánybővítésének tervezése, amely lehetővé teszi az elővárosi vonatok sűrítését, a jövőben pedig a Budapest és Pozsony-Prága/Varsó közötti nagysebességű vasút fővárosi bevezetését is. A tervezést a Budapest Fejlesztési Központ és a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. irányítja majd.

Nagyobb fokozatra kapcsol az észak-balatoni vasútfejlesztés

2020.09.21

Vasútfejlesztés

Az R-Kord és a Vasútvill mintegy 55 kilométernyi vasútvonal villamosításán, illetve több állomás felújításán dolgozik Szabadbattyán és Balatonfüred között.

A Kálvin térig ér majd a HÉV, az ötös metróhoz Duna-alagút építkezését tervezik

2020.09.09

Vasútfejlesztés

A főváros közlekedésében minőségi váltást hozó beruházásokról tartottak sajtótájékoztatót a Budapest Fejlesztési Központ szervezésében. Három új megállót építenek a déli HÉV-vonalakon, teljesen megújulhat a szentendrei HÉV, és a kettő összeköttetésének terve is készül egy Duna alatt futó alagúttal az ötös metró távlati projektjében.

Kétvágányúsítanak két fontos budapesti elővárosi vasútvonalat

2021.03.12

Vasútfejlesztés

Kiírták a két fővárosba vezető agglomerációs vasútvonal komplex korszerűsítésének tervezésére a közbeszerzési eljárást.

68 év után először új vasúti pályaszakasz a Duna felett Budapesten (részletes fotógaléria)

2021.02.23

Aktuális

A Duna Aszfalt Zrt. kivitelezésében beemelték a helyére a hatodik, utolsó szelvényt is a Déli összekötő vasúti híd új elemei közül, mely immár átér Budáról Pestre, az eddig kétpályás hidat hárompályássá bővítő projektben.

Sosem látott összegű vasúti fejlesztések fejeződnek be idén az országban

2021.01.12

Vasútfejlesztés

A következő években pedig jelentős korszerűsítések jönnek a 2021-ben 175 éves hazai vasúton.

Konkrét lépés az autómentes Városliget irányába, Rákosrendező felett új közúti felüljáró épülhet

2021.01.08

Útépítés

Már keresi a Budapest Fejlesztési Központ a tervezőt a Liget autómentesítéséhez szükséges beruházásokhoz. A 3-as villamost pedig a Béke térig hosszabbítanák meg.

65 kilométeren fejlesztik a Szeged-Békéscsaba vasútvonalat

2020.12.28

Vasútfejlesztés

A projekt során megemelik a sebességet Békéscsaba és Orosháza közötti vonalszakaszon 120 km/órára.

Budapest-Pécs, Budapest-Szolnok: gyorsabb és biztonságosabb lett a vasút

2020.12.14

Központi forgalomirányító rendszert építettek ki a 40. számú vasútvonal Pusztaszabolcs-Dombóvár, valamint a 120. számú vasútvonal Rákos-Újszász-Szolnok szakaszán.

Így kapcsolja össze Tatabánya kettészakadt városrészeit az A-Híd

2020.12.02

Útépítés

Az ország egyik legforgalmasabb vasútvonalának ideiglenes terelésén dolgoznak a város közlekedése szempontjából kiemelten fontos új aluljáró építkezéséhez a cég szakemberei.

Budapesti vasúti Duna-alagút: megvannak az előkészítő szerződések

2020.11.27

Iparági hírek

A BFK által vizionált alagút egy teljesen új vasúti stratégia része lehet, mellyel évtizedes távlatban teszik egy nagyságrenddel hatékonyabbá a főváros és Magyarország közösségi közlekedését.

Elrajtolt Komárom-Esztergom megye legnagyobb közlekedésfejlesztési projektje

2020.11.19

Vasútfejlesztés

Az A-Híd Zrt. kivitelezésében egy új vasúti aluljáró épül, amely többek közt egyenletesebben oszlatja el az ipari parkból érkező forgalmat is.

Vasútépítkezések: 30 kilométernyi új vágánnyal gazdagodik Békés

2020.10.27

Vasútfejlesztés

Már keresik a kivitelezőt a következő nagy infrastrukturális projekthez.

Mintegy 10 kilométernyi vasútvonal készült el a Fertő tó mellett

2020.10.14

Vasútfejlesztés

A GYSEV Fertőszentmiklós és az osztrák határ közötti pályáját mintegy 2,7 milliárd forintból modernizálták. Az átadón a következő évek látványos vasútfejlesztési terveiről is részletesen beszéltek.

„Csak a várossal együtt lehet építeni” – három NIF-nagyberuházás részletei

2020.09.30

Aktuális

Legutóbb egy elkészült projekt kapcsán vettünk fel interjút a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (közismertebb nevén NIF) vezetőjével: nyáron, amikor az M25-ös autóút elérte Egert, Nagy Róbert Attila vezérigazgatóval ültünk le. Most három folyamatban lévő, és a helyi közösségeket is kiemelten érintő projekt kapcsán kerestük meg kérdéseinkkel Nyul Zoltán vezérigazgató-helyettest.

Így halad a Debrecen-Füzesabony vasútépítkezés

2020.09.23

Vasútfejlesztés

A projektben többek között 34,1 kilométer hosszan épül ki hézagnélküli vágány a V-Híd munkájával.

210 tonnás gépláncot avatott fel a V-Híd: történelmi lépés az ágazatnak

2020.09.18

Iparági hírek

Európában is csak három darab van abból a több, mint 45 méter hosszú vasútépítő szerkezetből, melyet 5 éves születésnapi ünnepségén mutatott be a V-Híd. A vásárlással immár minden vasútépítési feladat ellátására képes magyar vállalat és társai a következő években csak Magyarországon ötezer milliárd forintnyi vasúti és közúti beruházást végezhetnek el.

Épülő fejlesztés részelemének hibáiról terjednek fotók az interneten, miközben a javításokat rutinszerűen intézik

2020.08.31

Iparági hírek

Még nem adták át végleges formában a gödöllői vasútállomás aluljáróját, de a gyalogos és utas közlekedés folyamatos fenntartása miatt nincsen lezárva. Egy Facebook-poszt miatt máris kritizálják. A több éves projektben épülő Rákos-Hatvan elővárosi vasúti fejlesztés egyik megújuló állomásáról készült képsorozatról megkérdeztük a beruházót. A NIF közölte: az építkezés során felmerülő hibákat a kivitelező automatikusan orvosolja, de ha a későbbi műszaki átadás-átvétel idején is fennállnának még problémák, azokat külön kijavíttatnák, mielőtt lezárulna a teljes projekt.