2020.08.28
Öt helyszínen dolgozik a cég a MÁV létesítményein mintegy 234 millió forintból.
2020.08.25
Egy most megjelent kormányhatározat értelmében a Budapest Fejlesztési Központ irányításával elkezdődhet – a lajosmizsei, a veresegyházi elővárosi vasútvonal mellett – a Kőbánya felső - Rákosliget közötti vonalszakasz átfogó fejlesztésének előkészítése és tervezése is.
2020.08.24
A korszerűsítés mostani szakaszában a Nyugati pályaudvar és a Városligeti elágazás közötti 5,6 kilométeres pályaszakasz újul meg.
2020.08.17
Egy most megjelent kormányhatározat értelmében a Budapest Fejlesztési Központ irányításával elkezdődhet a lajosmizsei, a veresegyházi elővárosi vasútvonal átfogó fejlesztésének előkészítése és tervezése.
2020.08.05
Az A-Híd a várost átszelő vasútvonal keresztezésével alakítja ki Bánhida és Sárberek között a kapcsolatot, aluljáró épül és vasúti hídon is dolgoznak.
2020.07.26
Csökken a magyarországi menetidő az osztrák főváros felé; hazánk ebben az ciklusban 57 közlekedésfejlesztési projektjéhez 362 milliárdnyi CEF-támogatást nyert el.
2020.07.14
A görög Athén-Píreusz kikötő felől Európába tartó kínai áruk fő útvonalának szánt pálya magyarországi része 152 kilométer hosszú.
2020.06.29
Egy autós felüljáró nélküli Nyugati tér látványterve mutatja meg Budapest egyik legfontosabb belvárosi közösségi területének fejlődési lehetőségeit.
2020.06.18
A szakasz a Szeged-Szabadka-Baja vonal rehabilitációjának része, amelyen a felújítás után 160 km/h-s sebességgel közlekedhetnek majd a vonatok.
2020.06.04
Megvalósíthatósági tanulmányt készíttet a Budapest Fejlesztési Központ, mely egy új fővárosi stratégiai program része - ez utóbbi a rozsdaövezet újjáélesztésével is összekapcsolódik.
2020.05.26
A szakmai platformot abból a célból rendezik meg, hogy az új, innovatív technológiákat és módszereket a szélesebb közvéleménnyel is megismertessék.
2020.05.16
Az R-Kord mintegy 9,5 milliárd forint értékben fejleszti a két állomás közti vonalat, melynek része egy 3 kilométeres új vágány megépítése és három vasúti híd felújítása is.
2020.05.05
A Magyar Építő munkájának köszönhetően a vágánycsarnok felsővezeték-hálózata és az utastájékoztatási rendszer is megújul.
2020.04.27
Fedett folyosó köti majd össze a villamost a Déli Körvasút megállójával a Népligetnél.
2020.04.24
Az 55 kilométeres szakaszon a Strabag és az R-Kord kivitelezi az átfogó fejlesztést, melyben többek közt a tengelyterhelés és a vonatok sebessége is nő.
2020.08.25
32 milliárd forintot biztosít az állam a kötöttpályás projektek előkészítésére.
2020.08.24
A Fejér megyei város visszakapja százéves állomásépületét, továbbá közúti felüljáróvá alakítják rossz állapotba került gyalogos felüljáróját.
2020.08.18
Megvan az uniós támogatás a Kelenföld-Nyugati pályaudvar vasúti kapcsolatát lehetővé tevő pályázathoz.
2020.08.11
A fejlesztés keretében 11 kilométeren cserélték ki a síneket, a felújításnak köszönhetően megszűntek a sebességkorlátozások a vonalon.
2020.08.03
A Duna Aszfalt munkájával bővülő és megújuló vasúti hídnál már az úszódaruk várakoznak arra, hogy beemeljék a hídhoz az acélszerkezet elemeit.
2020.07.23
A Rákos-Gödöllő szakasz fejlesztése a Strabag Vasútépítő és a Belfry PE végzi, a szakaszon lévő felüljárót már szeptemberben átadják a forgalomnak.
2020.07.08
A fővárost és Pécset összekötő vasútvonal összesen 27,9 kilométerén dolgozik a Mészáros és Mészáros, valamint a Vasútépítők konzorciuma: jelentős szakaszon gyorsul 160 km/h-ra a vonatok sebessége.
2020.06.19
Többek között Kelenföldtől Balatonszentgyörgyig, Fonyódtól Kaposvárig megújultak vonalak és állomások, miközben jelenleg is folyik az északi parti szakasz villamosítása.
2020.06.05
A nagyszabású fejlesztés részeként új várót és jegypénztárat alakítanak ki, valamint új tetőszerkezetet és új nyílászárókat is kap az épület.
2020.06.02
Tovább folytatódik a Déli Körvasút építése. Csepelen, ahol a fő hídelemeket szerelik össze, a napokban hajóra emelték és előkészítették szállításra a Rákóczi híd mellett húzódó, teljes rekonstrukciót kapó Déli összekötő vasúti Duna-híd első új elemét is. A Déli Körvasút Ferencváros és Kelenföld állomások közötti szakaszának építésére pedig már megszületett a jogerős vasúthatósági engedély.
2020.05.18
Átfogó vasútfejlesztési stratéga készül, amely a főváros és az elővárosok közlekedését forradalmasíthatja a vasúti hálózat fejlesztésével és jobb kihasználásával. A Nyugat pályaudvar megújulása csak az első lépés.
2020.05.15
A Duna Aszfalt kivitelezésében újjáépülő hídnál jelenleg a budai hídfő cölöpalapozását végzi a HBM Soletanche Bachy, és közben zajlik a híd acélszerkezetinek gyártása és előszerelése.
2020.05.04
Az R-Kord és a Vasútvill konzorciuma 55 kilométeren dolgozik a Szabadbattyán-Balatonfüred pályán.
2020.04.24
A 152 kilométeres magyar pályaszakasz kivitelezése elrajtol.
2020.04.22
A 95 méteres balatonakarattyai alagúton az R-Kord és a Vasútvill koalíciója dolgozik 55 kilométer vasútvonal villamosításának projetjében.