2026.02.03, Kedd

Útépítés

M4-es: újabb és súlyosabb jogsértésekre bukkantak

2016.04.25

A Közbeszerzési Hatóság a számviteli fegyelem megsértése, valamint közbeszerzési jogsértés miatt tesz feljelentéseket – derül ki a szervezet közleményéből. Emellett panamai hátterű cégek miatt bejelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodának is.

Indul a Borsodot Kassa felé bekötő gyorsforgalmi út építése

2016.04.22

Az Euroaszfalt építheti meg az M30-as Tornyosnémeti és a szlovák határ közötti 1,7 kilométeres szakaszát, melyet jövőre adnak át.

Jövőre indulhat újra a Szolnokot elkerülő M4-es építése

2016.04.11

A mintegy 29 km-es útszakasz valamint a Tisza-híd megépítését a győztes ajánlatot tevő Utiber Kft. készíti elő. A tervek szerint év végén írják ki a kivitelezési közbeszerzést.

Itt az első kiemelt fejlesztés: megújul a halálútként emlegetett 471-es

2016.03.31

A Debrecen-Mátészalka útvonal 31 kilométeres szakaszának jelentősen nő a teherbírása, legforgalmasabb részét négysávosítják, és további fejlesztéseknek köszönhetően is biztonságosabbá válik. A kiemelt közúti beruházásokra márciusban kötött 667 milliós szerződést a NIF, ennek első projektje indult el Nyíradonyban.

Három tengerrel kötné össze Magyarországot egy közlekedési folyosó

2016.03.08

A 3300 kilométeres Via Carpatia északon a Balti-, délen az Égei- és a Fekete-tengerhez biztosítana autópályás, illetve gyorsforgalmi kapcsolatot. A 340 kilométeres magyar szakasz a Kassa-Miskolc-Debrecen-Nagyvárad útvonalat követné, a résztvevő nyolc ország 2026-ig szeretné befejezni az összesen 3300 kilométert érintő projektet.

Év végére eléri az 1-es főutat a győri elkerülő

2016.03.04

Folytatódik a Győrt keletről elkerülő 813-as főút építése: a tavaly átadott 4,4 kilométeres szakasz után idén 3,8 kilométer készül el 4,4 milliárdos beruházással.

3,5 milliárdos útfejlesztés indul Zala megyében

2016.03.02

A Zalaegerszeget észak-déli irányban átszelő 74-es főút öt kilométeres szakasza újul meg, emellett a 7-es, a 71-es és a 75-ös főúton végeznek idén útfelújításokat a megyében. A szerdai bejelentést is beleszámítva az elmúlt néhány hétben a kormány közel 10 milliárd forint fejlesztési összeget ítélt meg a Zalaegerszeg számára.

Fontos állomáshoz érkezett a 8-as főút fejlesztése

2016.03.01

A várpalotai elkerülő úthoz három felüljáró és két vasúti híd épül, utóbbiak egyikére most helyezték fel a gerendákat. A nehéz terepen épülő közel 6 km-es szakaszt a tervek szerint jövőre adják át, a 8-as út Székesfehérvár és Veszprém közötti 28,8 km-es szakasza 2018 végére válik kétszer két sávos gyorsforgalmi úttá.

Beton váltja az aszfaltot az M0-áson: a Duna Aszfalt építi a zajárnyékolót

2016.02.25

Mintegy 250 millió forinttal olcsóbban építi meg a Duna Aszfalt Kft. az M0-as déli szektorának zajárnyékoló falait, miután elnyerte a NIF által kiírt közbeszerzést. A projekt az első lépése a 8,5 km-es szakasz burkolatcseréjének, az aszfaltot nagyobb teherbírású és tartósabb beton váltja. A nyugati országokban népszerű megoldást évtizedekre száműzték a magyar utakról, most újra terjedőben van.

Idén 535 km út újul meg, hatmilliárd jut a kátyúzásra

2016.02.18

Megszületett a Magyar Közút és az NFM ötéves, 401 milliárdos szerződése, emellett a kormány egy 69 milliárdos útfelújítási programról is döntött. Idén összesen 76 milliárd jut útfelújításokra, a tavasszal induló munkákban 535 kilométernyi utat javítanak.

Háromsávosra bővül az M1, fontos milliárdok jönnek Tatabányára

2016.02.16

Útfelújítások mellett a kerékpáros és a fenntartható közlekedését is fejleszti Tatabánya, ahová a 2020-ig tartó uniós költségvetési ciklusban legalább 13 milliárd forint érkezik. A város számára szintén kedvező hír, hogy a kormány elindította az M1-es 2X3 sávossá bővítésének előkészítését Győr és Budapest között.

Közel 30 milliárdot szán a balatoni régió útfejlesztésére az Európai Bizottság

2016.02.10

A támogatás a 8-as út Székesfehérvár és Veszprém közötti munkálatait segíti. A beruházással torlódások szűnnek meg, javul a közlekedésbiztonság, valamint csökken a zaj- és légszennyezés.

Indulhat az M44-es tervezése Kondoros és Békéscsaba között

2016.02.03

A 2x2 sávos, osztott pályás autóút a Kecskemétet Békéscsabával összekötő M44-es részeként épül, a 18 km-es szakaszt 785 millió forintért tervezik meg.

Évi 1200 kilométer útfelújítással érhetjük utol magunkat

2016.01.28

A korábban bejelentett ötéves 400 milliárdos közútfejlesztés hazai forrásokra támaszkodva igyekszik megállítani a vagyonvesztést. A burkolat mellett a vízelvezetés, a burkolati jelek és a buszmegállók is megújulnak, ugyanakkor 400 km új utat is tervez a kormány az elkövetkező 3,5-4 évre.

Ötezer gumiabroncs újrahasznosításával épült út Zalában

2016.01.11

A hagyományosnál jóval tartósabb a gumibitumen felhasználásával készült a zalaegerszegi tehermentesítő út legújabb szakasza. A használt gumiabroncsok újrahasznosítását magyar fejlesztés teszi lehetővé, az elmúlt években 50 ezer gumiabroncsból összesen 25 kilométernyi útszakasz épült meg.

Hevesben és Nógrád megyében is 33 kilométeren indul útfelújítás

2016.04.25

Az új aszfaltréteg építésén túl számos fejlesztés kezdődik, derül ki a közútkezelő szerződések alapján közzétett beszámolóiból.

Újabb útépítés indul Győr-Moson-Sopron megyében

2016.04.17

Csorna teljesen tehermentesül a 86-os és a 85-ös forgalma alól, ami napi húszezer járművet jelent.

Átadták a Pomázi úti felüljárót

2016.04.05

A Budapest-Esztergom vasútvonal szintbeni kereszteződéseit felszámoló beruházás újabb fontos állomáshoz érkezett, átadták a Pomázi út és Aranyhegyi út találkozásánál épült felüljárót.

Indulnak a munkák, idén eléri Csornát az M86-os

2016.03.12

Őszre Győr irányából elérhetővé válik gyorsforgalmi úton Szombathely, miután kiépül a Hegyfalu és Pásztori közötti szakasz az M86-ason.

Félmilliárd eurós hitelt ad az EIB a kiemelt közúti beruházásokra

2016.03.07

A kedvezményes hitel segítségével többek között olyan beruházások valósulhatnak meg, mint az M8 és az M44 gyorsforgalmi út szakaszai, továbbá az M85 autóút Csorna–Sopron, országhatár szakasza, illetve a 23-as és 25-ös főutak Bátonyterenye–Ózd közötti szakaszainak gyorsforgalmi fejlesztése.

Aláírt szerződés: 667 milliárd az EU által nem támogatott útépítésre

2016.03.02

Újabb megállapodás született a magyar úthálózat fejlesztésének finanszírozásához, az NFM minisztere 667 milliárd forint összértékű támogatási szerződést írt alá. A kormány a következő évek egyik alapalapfeladatának a gyorsforgalmi összeköttetések megteremtését nevezte meg.

Jelentős felújítási hullám indul a fővárosi utakon

2016.03.02

A felújítások három ütemben zajlanak, és összesen tíz kerületet érintenek, a BKK kihirdette a részleteket.

Hidak, járdák és utak újulnak meg, új utca épül Kaposváron

2016.02.26

Folytatódik a járdafelújítási program Kaposváron: a város idén 1,2 milliárd forintot fordít járdák, utak és hidak rekonstrukciójára. 

Fél év alatt 67 utcát újítanak fel Békéscsabán

2016.02.25

Szeptember végére elkészülhet 67 utca felújítása Békéscsabán a Modern városok program keretében a kormánytól kapott kétmilliárd forintból.

Kétmilliárdból újul meg a Róbert Károly körút

2016.02.18

A Városligetet az Árpád híddal összekötő nagyforgalmú út mellett a Népfürdő utcai és az Esztergom utcai híd, valamint a Kárpát utca is megújul a fővárosi XIII. kerületben.

Beindult a zalai völgyhíd építése

2016.02.15

A nemzetközi forgalom által túlterhelt 86-os út idén megint előrébb lép, őszre elkészül a tervek szerint a Zalalövőt elkerülő szakasz. Az útépítés télen szünetel, az elkerülőhöz szükséges völgyhíd viszont január óta épül.

Megújult gépparkkal vág neki a Magyar Közút az útfejlesztésnek

2016.02.08

A társaság 199 új eszközt szerzett be az országos úthálózat karbantartására és fejlesztésére a KÖZOP által biztosított 2 milliárd forintból.

Ez a 13 cég végzi az 51 milliárdos felújítást a magyar utakon

2016.02.01

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. által útjavításokra kiírt meghívásos közbeszerzést 13 cég nyerte, összesen nettó 51,9 milliárd forint értékű beruházásokat hajthatnak végre Magyarország hat régiójában.

Tavaly hétmilliárd forintot költöttek a legrosszabb magyar utakra

2016.01.26

Az elmúlt évben országszerte 17 szakaszon több mint 80 kilométeren újultak meg mellékutak a Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában.

Román-magyar együttműködéssel épült kerékpárút a Túr mentén

2015.12.28

A Túr folyó töltésén 36 kilométeres kerékpárutat alakítottak ki a romániai Túrterebes és a szatmári Magosliget között. A táj természeti kincseinek megismerését tájékoztató táblák, pihenőhelyek és információs központ is segíti.