2024.04.18, Csütörtök

Iparági hírek

Idén is elküldi a hívó szót a jövő infrastruktúra építőinek a Duna Csoport

2022.06.28

Az egész ágazatot népszerűbbé teszi a Duna Group Szabadegyetem, amelyen idén az ország legnagyobb hídépítő projektjét és egy európai szinten is kuriózumnak számító fejlesztést látogatnak meg a hallgatók.

Bimonit – Az IFC gyakorlati alkalmazása

2022.06.17

A nemzetközi trendek alapján ma már az építőipari projektek esetében is megjelenik elvárásként a nyomonkövethetőség, valamint az épületinformációs modellezés (BIM) használata és ismerete. Az IBCnet által kifejlesztett Bimonit rendszer ezt objektum- szinten is képes menedzselni: a tervezéstől kezdve lehetővé teszi, hogy valamennyi, a tervben szereplő objektum valamennyi eseménye megtervezhető és követhető legyen, ráadásul mindezt BIM alapokon végzi el.

Két magyar művészt is díjaztak a STRABAG Artaward International 2022 döntőjében

2022.06.13

A nemzetközi megmérettetésen 77 pályamű közül nyerte el a rangos elismerést Bernáth Dániel és Ezer Ákos.

Nívódíjat nyert a tatai Esterházy-kastély rekonstrukciója, emléktábla avatással ünnepelték a rangos munkát

2022.06.10

Emléktábla hirdeti a többszörös Építőipari Nívódíj nyertes Laterex Zrt. újabb szakmai sikerét.

A magyar ingatlanfejlesztők öt arany- és egy ezüstérmet nyertek a Nemzetközi Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázaton

2022.06.10

A legsikeresebb ingatlanfejlesztéseket díjazták Párizsban.

Közös erővel az értékteremtés útján: Kuckó Gyermekek Átmeneti Otthonának felújítását támogatta a Magyar Építő Zrt. és Partnerei

2022.06.10

A Magyar Építő Zrt. és Partnerei a Devero ’96 Kft., a Szabó és Társa Kft., az L-Build Kft., a Dominó Kft. és a Horex Kft. bizonyították a társadalmi felelősségvállalás iránti elkötelezettségüket, mely adományozási tevékenységükkel szeretnének jó példát mutatni a szektor szereplői számára: a vállalatok az SOS Gyermekfalvak kecskeméti központját támogatták az SOS Családmegerősítő programjának keretén belül.

Aki felkészültebben várja a visszaesést, az nemcsak túlélni lesz képes - íme a Mapei stratégiája

2022.06.09

Vége a kényelemnek, a hatékonyságnövelés kulcsfontosságú, a most következő időszakot pedig akár ki is lehet aknázni - többek közt ezek a gondolatok hangzottak el a Mapei által szervezett konferencián.

Bronztábla hirdeti, Nívódíjas épületben parkolhatnak a Városliget mellett

2022.06.07

A díjnyertes Múzeum Mélygarázs a WEST HUNGÁRIA BAU Kft. generálkivitelezésével épült meg.

Ybl-ös hallgatók tekinthették meg átadás előtt az Eiffel Műhelyház új próbatermeit

2022.06.02

​Az EBH INVEST Ybl-ös hallgatók számára rendezett programjában a részvevők egy izgalmas csapatjáték keretében ismerhették meg a kivitelezés részleteit.

Több mint 40 százalékos növekedést ért el a Duna Aszfalt 2021-ben

2022.06.01

A 2020-ban társasági formát változtató magyar mélyépítő vállalat a tavalyi év során 252 milliárd forintos árbevételt könyvelhetett el.

Új hiánypótló műszaki megoldást alkotott a MEVA

2022.05.30

A kéregelemes födémek sokoldalú alátámasztó rendszere egy hiánypótló műszaki megoldás és már Magyarországon is elérhető.

Megkoronázták a sportok királynőjének épülő stadiont

2022.05.27

Az ÉVOSZ podcast sorozatában a Nemzeti Atlétikai Stadion tervezésének és szerkezetépítésének különleges kihívásairól tudhatnak meg részleteket az érdeklődők.

A legmagasabbtól a legmélyebbig, a legnagyobbtól a legkomplexebbig - a KÉSZ Metaltech Magyarország legjelentősebb építkezésein is részt vesz

2022.05.26

Van olyan projekt, ahová 18 ezer tonna acélt építettek be, van, ahol pedig 140 ezer négyzetméternyi homlokzatot szereltek fel – ezekről a hazai fejlesztésekről, valamint a KÉSZ Metaltech Kft. nemzetközi projektjeiről is szakmai előadásokat tartottak egy nívós rendezvényen, a Metal.Meet-en, ahol Barócsi Róberttel, a KÉSZ Csoporthoz tartozó cég ügyvezetőjével is leültünk beszélgetni.

A hídépítés mellett felújított szobrok is őrzik az A-Híd tevékenységét

2022.05.24

Újabb Nepomuki Szent Jánost ábrázoló szobrot avattak a cég vállalásának köszönhetően.

A NIF nemcsak építteti a Balatoni Bringakört, hanem részt is vesz az életében

2022.05.23

Az állami cég nem az első alkalommal partner a Tour de Balaton megszervezésében.

Szinte mindennel találkoztak, ami létezhet egy építkezésen – Így épült meg az M4-es legújabb szakasza

2022.06.25

Az M4-es kihívásain túl az érdeklődők meghallgathatják, miért különleges az M44-es Tisza-hídja Tiszaugnál.

Áprilisban is növekedésben maradt az építőipar

2022.06.15

A februári és a márciusi kétszámjegyű növekedés után áprilisban a januárihoz hasonló mérsékelt bővülés következett.

Felavatták a Nívódíjas Eiffel Műhelyház bronztábláját

2022.06.11

A Magyar Állami Operaház és Erkel Színház új műhelyháza és próbacentruma Középület/kulturális kategóriában nyerte el a legmagasabb szakmai elismerést.

Magyarország húzóágazatának díjait adták át az Építők Napja alkalmából

2022.06.10

Az eseményen miniszteri elismerésben részesült többek között a KÉSZ Csoport, a Kötiviép’B Kft. és a Penta Általános Építő Kft. egy-egy vezetője, illetve vezető szakembere is.

A világ legjobbjának választották a BudaPart-projektet

2022.06.10

A Property Market beruházásában újabb fejlesztés indul, amelyben három hektár zöld felülettel bővül a városnegyed.

A kedvezőtlen piaci környezetben is optimista jövőképet fogalmazott meg a KÉSZ Csoport

2022.06.09

A KÉSZ Csoport tavaly két alkalommal bocsátott ki vállalati kötvényeket: 2021 júniusában 22 milliárd forint és 2021 novemberében 11 milliárd forint névértéken.

Így kapott korona acélszerkezetet a MOL Campus - vendégcikk

2022.06.08

Összeszerelték a bim.GROUP Kft. által gyártmánytervezett, a MOL torony tetején található korona acélszerkezetét, és az üvegezési munkák is elkészültek.

Mesterséges intelligencia segítségével számlálta a kerékpáros forgalmat a Magyar Közút

2022.06.03

Innovatív kerékpáros forgalomszámlálási rendszert tesztelt a Magyar Közút és az Asura Technologies.

„Zsaluzás. Simán. Okosan.” - Szakemberek véleményére kíváncsi a MEVA

2022.06.02

A kérdőív azon kitöltői között, akik adataikat is megadják, értékes MEVA ajándékcsomagokat sorsolnak ki.

Fontos része Dunaföldvár életének a Soltút

2022.05.31

Az 1991-ben alakult, Dunaföldváron önálló telephellyel rendelkező Soltút Kft. a legjobban adózó helyi cégek egyike.

Erdély és Wass Albert szellemiségére építő egyesület munkáját támogatta a Cemix

2022.05.30

Az erdélyi író gondolata áttörést hozó üzenetté vált Debrecen egyik leghátrányosabb helyzetű övezetében, amelyben az építőipari gyártó egy színpad felújítását segítette a termékeivel.

Megújuló energiát alkalmazó építőipari üzemmel lép előre ez a magyar cég

2022.05.27

A paksi ipari parkban létrejövő egységben betonacélvágást, aramatúrák összeszerelését végzik majd - napelemeket és levegő-víz hőszivattyút alkalmazva.

Eszközökkel és tanácsadással támogatja a kisvállalkozásokat a Wienerberger

2022.05.26

A Wienerberger nyereményjátékában Porotherm téglatermékeket és Tondach kerámia tetőcserepeket használó kivitelezők vehettek részt.

Értékteremtés rendkívüli helyzetekben is: Gyermekinfektológiai osztályt támogatott a Magyar Építő Zrt.

2022.05.24

A Magyar Építő Zrt. nem csupán a hazai építőipar meghatározó szereplője, de támogatási programjával rendszeresen bizonyítja, hogy kiemelt feladatának tekinti a rászorulók segítését.

Modern otthonokkal és irodaházzal újult meg ez a 19. századi budapesti épület

2022.05.20

A KÉSZ Csoport kivitelezésével felújított Benczúr utcai lakó- és irodaépületben leleplezték és méltó helyére tették a Nívódíj-táblát, amelyet a projekt az építőipari szakma legmagasabb elismeréseképpen kapott.