2025.03.04, Kedd

Keresés: 8

Megkezdődött Görgei Artúr lovasszobra és a Fehérvári rondella rekonstrukciója

2021.06.17

A leromlott állapotú szobor megszépítésére azért nyílik lehetőség, mert a Nemzeti Hauszmann program keretében a Várkapitányság elkezdi a Fehérvári rondella felújítását.

Modern vasúti pályán közlekedhetnek a vonatok a Dél-Balatonon − három éve fejeződött be a korszerűsítés a déli parton

2021.06.17

A Swietelsky Vasúttechnika Kft. munkájával újult meg a 30-as vasútvonal Lepsény − Balatonszentgyörgy szakasza, illetve a Fonyód – Kaposvár vasútvonal. A 2018-ban lezárult fejlesztésben közel 140 kilométer hosszú vasúti pályát korszerűsítettek.

Véget értek az előkészületek, lezárták a Lánchidat - fotók

2021.06.16

Június 16-án, szerdán hajnali 4 órakor teljesen lezárták a Lánchidat, illetve a budai aluljárót is.

Elrajtolt az építkezés a 67-es út Kaposvárhoz közvetlenül csatlakozó szakaszán

2021.06.15

A Duna Aszfalt dolgozik a 3,14 kilométeres, híddal megépülő 2x2 sávos szakaszon.

Tovább tart az építőipar ingadozása

2021.06.15

A márciusi növekedés után áprilisban ismét csökkenés jelentkezett, éves szinten minimálisan marad el a tavalyi kibocsátástól az ágazat.

Új, nagyobb kapacitású szennyvíztisztító telep épül Baranyában

2021.06.14

Beremend csatornahálózatának korszerűsítését az A-híd végzi el.

Indulhat a Veszprémi Petőfi Színház komplex felújításának első üteme

2021.06.14

A beruházásban elsőként várhatóan a VEMÉV-SZER és a SWIETELSKY Magyarország fog építkezni, többek között két jelenleg nem használt épületen dolgozhatnak majd.

Támfalakkal erősíti meg a 6-os út melletti löszfalat a Soltút

2021.06.14

Egy korábbi omlás során agyagos lösz borult a főútra, amelynek most a burkolatát is áthelyezik.

Beruházás-lebonyolítói mesteriskolával a kimagasló szakmai tudásért

2021.06.13

Az előadások a járványhelyzet miatt online formában voltak látogathatók. A mesteriskola képzés januárban kezdődött és júniusban fejeződik be, amikor is a megszerzett tudást a hallgatóknak szakdolgozat elkészítésével igazolniuk kell.

Elkezdte építeni a Tokaj-kör első szakaszát a Ke-Víz és a Zemplénkő

2021.06.11

Ebben a fázisban Tokaj gazdagodik bicikliúttal, a második ütemben pedig Tarcalt és Mádot szeretnék összekötni.

12 kilométer kerékpárút épült Sármelléken és Zalaszentgróton

2021.06.11

A tervek szerint Sármellék, Zalavár és Hévíz összekötése, valamint Zalaszabar és Zalaszentiván összekapcsolása mellett a térségbeli, vagyis a Kis-Balaton körüli utakat rákötik a balatoni kerékpáros körútra is.

Bezárult a népligeti Multicsarnok, záró szakaszához ért a kivitelezés

2021.06.10

A Market kivitelezésében épülő 22 ezer férőhelyes aréna belső terében már a szakipari munkák zajlanak, a projekt készültségi szintje 60 százalékos.

Megújul a főváros környékének legforgalmasabb elővárosi vasútvonala

2021.06.10

A szentendrei HÉV vonalán modern, akadálymentesített megállók lesznek, és teljesen felújítják a vasúti infrastruktúrát.

Négy megállót korszerűsít a Colas az 50-es villamos vonalán

2021.06.09

A járat utasai kerekesszékkel, valamint babakocsival is akadálymentesen fel- és leszállhatnak majd a CAF-villamosok üzembe állítása után.

M0-s: a tanítási szünetben végzik el a Deák Ferenc hídon szükséges beavatkozásokat

2021.06.09

A Budapest déli körgyűrűjének részét képező, 30 éve épült műtárgy hosszú távú használatát így lehet biztosítani a külső szakértők mérései alapján.

A Market újabb vidéki munkája ért mérföldkőhöz: szerkezetkész lett az Emerson Eger új épülete

2021.06.17

A meglévő gyárhoz kapcsolva egy 10 500 négyzetméter nagyságú csarnok épül a hevesi megyeszékhely pneumatika és gépjármű-alkatrészgyártó üzemében.

Mérföldkőhöz érkezett a Duna Group Tehetséggondozási programja

2021.06.16

Indul a projektmunka, a hallgatók a hozzájuk legközelebb álló típusú fejlesztésre kerülnek a Duna Group programjában.

Sikeres volt a KÉSZ Csoport kötvénykibocsátása: új beruházások és kapacitásbővítések jönnek

2021.06.16

22 milliárd forintnyi tőke érkezett Magyarország egyik legnagyobb építőipari vállalatcsoportjához.

Emerald Residence: ahol egyesül a luxus lakótér a hotel szolgáltatásokkal

2021.06.15

Az előtér, a vizes helyiségek és a konyha hidegburkolataihoz is a Mapei termékeit használták.

Egyedileg tervezett elemekkel újul meg Szeged belvárosa

2021.06.15

A projekt legfontosabb eleme az Oskola utca – Híd utca – Stefánia utca, így a munkák Szeged belvárosának jelentős részét lefedik.

Tervezik az M3-as és az M31-es autópályát összekötő útvonalat

2021.06.14

A NIF már keresi az ajánlattevőt a 310-es főút M3-as autópálya mogyoródi csomópontja és M31 autópálya közötti szakasz kiviteli terveinek korszerűségi felülvizsgálatára.

Helyreigazítás!

2021.06.14

A Magyar Építők sajtóorgánum sajnálkozását fejezi ki a Lasselsberger Hungária Kft. felé azért, mert a 2021. május 3-i kiadásában az építőipari kibeszélő rovatban a homokos kavics árának változását csak az elmúlt öt évre vizsgálta, amely így téves következtetések levonására adhatott okot.

Ezek a romákat foglalkoztató magyar cégek kaptak elismerést

2021.06.14

Az oklevelet a Duna Aszfalt Zrt., a ZÁÉV Zrt., a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt., a MÁV Zrt. és az AQUAPLUS Kft. vezetői vehették át.

Útépítéssel és parkolók kialakításával támogatta Böjte Csaba alapítványát a SWIETELSKY

2021.06.12

A Kárpát-medencében immár 1500 gyermeket nevelő intézmény vezetője szerint az építőipari cég az életet választotta a Csobánkán megvalósult projekttel. A ferences szerzetes ugyanakkor a teljes építőipari ágazat összefogását kezdeményezi egy hasonlóan nemes ügy megvalósításához.

Az Év Építőipari Személyisége: a ZÁÉV elnöke és igazgatósági tagja, Peresztegi Imre

2021.06.11

A vezető immár 44 éve dolgozik a hazai ágazat meghatározó szereplőjeként ismert ZÁÉV-nél.

Itt épülhet fel az országban elsőként integrált rendészeti központ

2021.06.11

A soproni rendőrség, tűzoltóság és katasztrófavédelem elhelyezése is megoldódik a WHB által kivitelezett projekttel.

Újabb Duna-híd építése rajtolt el Magyarországon

2021.06.10

A közel egy kilométeres híd a Duna Aszfalt kivitelezésben jön létre, és új főút is épül hozzá.

Portfolio Építőipar 2021 konferencia: cél, hogy az építőipar kiszámítható és egyenletes teljesítményt nyújtó iparággá váljon

2021.06.10

A hazai építőipar jövőjéről, a jelent sújtó és megoldandó problémákról, kihívásokról, átalakulásokról és feladatokról tartottak előadásokat és panel beszélgetéseket a Portfolio idei konferenciáján.

Átadták az M85 autóút legújabb szakaszát

2021.06.09

A Dömper Kft. és a Subterra-Raab Kft. konzorciumának köszönhetően már egészen a Balf csomópontig el lehet jutni 2x2 sávon.

Megvan a kivitelező, épülhet tovább a Duna mellett futó kerékpárút

2021.06.09

Az STR Mély- és Magasépítő Kft. munkájával készülő új szakasz Komárom nyugati, Áccsal közös közigazgatási határától indul, a Fenyves utcától.