2024.10.24, Csütörtök

Keresés: 8

Ma még versenyelőny, holnap létkérdés a Facebook az építőiparban

2018.07.18

Az építőipari szakembereknek mindössze 18%-a posztol képet az elkészült munkáiról a közösségi médián, miközben többségük napi szinten használja.

Már tesztelik a kaposvári versenyuszoda medencéjét

2018.07.18

A Fertődi Építő és a Magyar Építő tavasszal adja majd át a Nemzetközi Úszószövetség minősítése szerint készülő, a Virágfürdővel is összekötött létesítményt.

Néhány hónap múlva átadják Európa egyik legnagyobb vágóhídját

2018.07.18

A Merkbau és a Modinvest kivitelezésében Mélykúton épülő Hunent üzemben bokrétaavatót tartottak.

Hatvan focipályányi gyárat épít Debrecenben a Market

2018.07.17

A német gépgyártó Krones AG óriásberuházása ötszáz embernek ad munkát a város déli ipari övezetében.

Speciális feladatot kapott a tram-trainhez kötődően a Délút

2018.07.17

Az algyői cég végzi a hódmezővásárhelyi szakaszon a csatorna kiváltási munkákat, mely során különleges csőbélelési technológiát is alkalmaznak.

Átfogó fejlesztéssel újul meg Óbuda rendelőintézete

2018.07.16

Mintegy 5,1 milliárd forintnyi állami támogatásból két egészségügyi ellátóközpontot is átépítenek és modernizálnak a főváros III. kerületében.

Milliárdos vállalkozásfejlesztési projekt indult Komárom-Esztergomban

2018.07.16

Kezdő vállalkozók tevékenységét támogató inkubátorházakat építenek a megye három fontos városában mintegy 1,3 milliárd forintból.

Tíz éve félbeszakadt színházi beruházás fejeződhet be Debrecenben

2018.07.13

Egy határon átnyúló kulturális pályázaton jelentős összeghez jutott a város, a fejlesztést az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerése érdekében is fontosnak tartják.

High-tech autóipari csarnokot adott át Miskolcon a Weinberg

2018.07.13

Az ötezer négyzetméteres, 6 milliárdos beruházásban felépült szerszámgyár segíti a műszaki felsőoktatást és több mint száz új munkahelyet teremt.

Újabb munkát nyert el a Szegedi Olimpiai Központ fejlesztésében az A-Híd

2018.07.13

A már folyamatban lévő hídépítés mellett most átfogó út- és közműépítési feladattal is megbízták a vállalatot.

Kivitelezőre talált a különleges Kamalduli Remeteség továbbfejlesztése

2018.07.12

A cellaházakat, kápolnát és angolkertet is tartalmazó műemlékegyüttest, ahol egykor a némasági fogadalmat tett szerzetesek éltek, a Fejér B.Á.L. és a WHB fejlesztik első osztályú turistaattrakcióvá.

Széleskörű épületfelújítás indul az UTE sporttelepén

2018.07.12

A Laterex és az Angol Invest kivitelezésében három épület is bővül és átalakul a Megyeri úton.

Kiválasztották a második vidéki velodrom helyszínét

2018.07.11

Hét nyugat-magyarországi város közül átgondolt koncepciójával a kerékpárosbarát Nagykanizsa került ki győztesen.

Megkezdődött az 54-es főút kibővítése Kecskemétnél

2018.07.11

A Duna Aszfalt kivitelezésében közel 9 milliárd forintból megvalósuló négysávosításnak köszönhetően az útszakasz egyben a város déli elkerülőjeként is funkcionálhat majd.

Kétezer új munkahelyet teremt a Bosch fővárosi autóipari beruházása

2018.07.10

A 37 milliárd forintos projektben egy autóipari tesztpálya és egy 90 ezer négyzetméteres komplexum építkezése indult el.

Nem elég jó terméket csinálni, fontosabb, hogy működjön!

2018.07.18

„Magyarországon a falazóelem piros!” - ezt a berögződést sikerült megváltoztatnia egy a hazánkba 27 évvel ezelőtt belépő vállalatnak. Azóta az YTONG az építőipar egyik legismertebb terméke, mégse sokan ismerik a mögötte álló céget, pedig figyelemre méltó filozófiája van. Kiss Gábor kereskedelmi igazgatóval egy óra tíz percnek tűnt a Xella Magyarország Kft.-t bemutató interjún.

Látványos szakaszához érkezett Gyöngyös barokk templomának felújítása

2018.07.18

Daruval emelik helyére a műemléképület északi kupoláját, a restaurálási munkák befejeztével pedig látványliftet is kap a templom.

Nagyobb sebességre kapcsolnak a Pest megyei kerékpáros fejlesztések

2018.07.17

4 milliárd forintos keretből fejlődhet a Pest megye biciklis infrastruktúrája.

Másfél év múlva kezdődhet a próbaüzem Kaposvár új szennyvíztelepén

2018.07.17

A STRABAG a takarékos működésű telepen idén az építési munkákat, jövőre már a technológiai felszereltség megteremtését végzi.

A budai zöldövezetben végzett útrekonstrukciót a Colas

2018.07.16

Megszépült a burkolat a II. kerületi Vérhalom tér, Vérhalom utca és Szemlőhegy utca nagy részén is.

Kiterjedt elektromos hálózat fejlesztés indult Szabolcs megyében

2018.07.16

Az E.ON több mint 2 milliárd forintból javítja és növeli ellátórendszerét, a nyíregyházi Pangea Ökocentrum áramellátását már meg is oldották.

Nyár elejére lendületet vett az építőipari növekedés

2018.07.16

Májusban 15,1 százalékkal volt magasabb a ágazat termelési mutatója, mint egy évvel ezelőtt.

Bővült és megújult Tihany híres apátsági cukrászdája

2018.07.13

Az új melegkonyhából és cukrászműhelyből olyan különlegességek is kikerülnek majd, mint a levendulás krémes.

Hét kilométernyi útfelújítást kivitelez Nyíregyházán a Strabag és a Mor-Ex

2018.07.13

Csaknem 850 millió forintból újul meg öt utca, a közlekedés számos szakaszon és csomópontban biztonságosabbá válik az autósok, a gyalogosok és a kerékpárosok számára is.

Heves megyei összekötő utakat újított fel a HE-DO és a KM Építő Kft.

2018.07.12

Rózsaszentmárton térségében kaptak új burkolatot az utak, s a településen lakók megújult polgármesteri hivatalnak is örülhetnek.

Nyolcvan éves elmaradást hozhat be új piacával Esztergom

2018.07.12

A belvárosban közel 1 milliárd forintból épül fel az 1300 négyzetméteres árusítóhely, mely 2020 tavaszán nyithatja meg kapuit.

A Swietelsky erősíti meg a pünkösdfürdői árvízvédelmet

2018.07.12

A mintegy 1,7 milliárd forintos projektben a gátfalat 1,3 méterrel emelik a mértékadó árvízszint fölé.

Felfedte a Párisi Udvar lélegzetelállító homlokzatát a Market

2018.07.11

Az itt nyíló luxushotel próbaüzeme télen indul, de az épületen végzett páratlan restaurálási munka eredményei már most számos helyen megcsodálhatók.

Márciusban átadja Kaposvár új busztelepét a Magyar Építő és a Duna Aszfalt

2018.07.11

A telephely ötven százalékos készültségben van, s tavasztól végleges helyet biztosít majd a város buszflottájának.

Liget Budapest: az év végére több kiemelt fejlesztés is elkészül

2018.07.10

Jól haladnak a munkálatok a Városligetben, nemrég nagyott lépett előre a Dózsa György téri mélygarázs kivitelezése is.