2025.10.26, Vasárnap

Keresés: Duna Aszfalt

Letették az M44-es 62 kilométeres szakaszának alapkövét

2016.12.21

A gyorsforgalmi út 2019-re készül el: rajta keresztül Békéscsaba 45 perccel gyorsabban lesz majd elérhető Budapestről.

Rajtol a munka a kecskeméti elkerülő befejező szakaszán

2016.12.08

A Duna Aszfalt kivitelezésében épülő szakasz mellett az M5-ös két oldalán egy-egy pihenő is létesül a Ladánybene úti felüljáró térségében.

Elkészült az M3-as betonfalával a Duna Aszfalt és a Ferrobeton

2016.11.22

A szalagkorlátot váltó terelőfal az „Érj Haza biztonságban!” programban valósult meg. Ennek keretében az Euroaszfalt és a Colas is elkészült az M5-ös, illetve M7-es autópályákon a betonfalak kivitelezésével.

Ezek a cégek építik fel az M44-es leghosszabb szakaszát

2016.11.16

A Békéscsaba gyorsforgalmi elérhetőségét biztosító projekt legnagyobb elemét hat társaság kivitelezi 62 kilométeren, új nyomvonalon, a beruházásban egy Körös-híd is felépül.

A Hódút és a Duna Aszfalt építi az M4-es Berettyóújfalu utáni szakaszát

2016.11.10

A projektben a Berettyóújfalu mérnökségi telep és autópálya rendőrség is megépül.

A Duna Aszfalt újítja fel Kaposvár útjait

2016.11.07

A keretmegállapodás alapán az útfelújítás mellett kerékpárutat, járdákat, parkolókat és utakat is kivitelez a mélyépítő cég.

Napi 12 ezer autós útját könnyítette meg a Duna Aszfalt és a Hódút Soltvadkertnél

2016.10.28

Átadták a Bács-Kiskun megyei 53-as és 54-es főút több mint 20 kilométeres, a komplex útfelújítási programban modernizált szakaszait csütörtökön.

Sétány és kerékpárút épül a pesti rakparton

2016.10.24

A vizes vb-hez kötődő beruházásban a Dráva utca és az Árpád híd közötti szakaszt fejlesztik, a kivitelező a Colas Alterra.

Ötmilliárdos keretszerződés született Rákosmente mélyépítő beruházásaira

2016.10.16

A Duna Aszfalt, a Penta és a Swietelsky nyerte el a többek közt út-, járda- és bicikliútépítést, útfelújítást, közműépítést tartalmazó közbeszerzést.

Szeptember közepén végez a Duna Aszfalt a hatvani kerékpárút javításával

2016.09.09

Szeptember 15-ig fejezi be a Duna Aszfalt Kft. a hatvani kerékpárút javítását - írta az MTI-nek pénteken eljutott közleményében a tiszakécskei székhelyű mélyépítő cég innovációs főmérnöke és szóvivője.

Már épül az autópálya Debrecentől a román határ felé

2016.07.06

Autópályás kapcsolatot nyer a debreceni reptér és az ipari park, legkésőbb 2019-ben Nagyváradtól Krakkóig pályán lehet közlekedni.

A Duna Aszfalt és a Hódút újítja fel Békéscsabai utcáit

2016.06.16

A város közgyűlése további fejlesztésekhez indít be pályázatokat.

Két év múlva eléri a román határt az autópálya

2016.06.02

Már lehet pályázni az M4-es Berettyóújfalu és a határ közötti kivitelezésére, a romániai oldalon azonban továbbra sem épül az autópálya.

A Duna Aszfalt elkezdte az érdi zajárnyékolók kiépítését

2016.05.27

Az akusztikai követelményekhez igazodva 3-5 méter magas új zajárnyékoló falak épülnek az M0-ás déli szakaszán Érd térségében.

Mi hozhatja a fellendülést az építőiparban?

2016.05.15

Az első negyedévben közel harmadával esett vissza az iparág, ennek ellenére összességében nem rosszak a kilátásai az NGM államtitkára és az ÉVOSZ elnöke szerint. Lepsényi István és Koji László a konszolidációhoz vezető lépéseket elemezte.

Zöld lámpát kapott a gumibitumen a megújuló útügyi szabályozásban

2016.12.16

Az előkészített rendelet teret nyit a magyarok által továbbfejlesztett zöld útburkolatnak, továbbá rendezi a drónok és az önvezérlő autók fejlesztését is.

Közel 50 éves, balesetveszélyes útszakasz újult meg Zalaegerszegnél

2016.12.02

A megyeszékhely előtti öt kilométeres szakaszon újították meg a 74-es főutat a Komplex útfelújítási program keretében.

M4: a Duna Aszfalt, az Euroaszfalt és a Colas kivitelez Üllő és Cegléd között

2016.11.17

A 44 kilométeres szakasz jelentős része új nyomvonalon épül, a beruházás hat települést tehermentesít az átmenő forgalom alól.

Letette a névjegyét a rafting vb-n a Duna Aszfalt támogatta női válogatott

2016.11.14

Női raftingozóink csapata csak nemrég jött létre, és máris elcsípett egy bravúrosnak számító 7. helyet a világbajnokságon.

Újabb 15 kilométeren újul meg az 55-ös főút, kerékpárút is készül hozzá

2016.11.08

A Duna Aszfalt újíthatja fel Csongrád megyében az 55. sz. főút eddig kimaradt szakaszát, s vele párhuzamosan kerékpárutat is épít. A beruházás összköltsége meghaladja a 6 milliárd forintot.

Így számítja ki a Forbes a vagyonosok vagyonát!

2016.11.03

A Forbes magazin ismét közzé tette a polgárpukkasztó vagyonos listáját, aminek a valódi vagyonok nagyságához annyi köze van, mint a selyemcukornak a selyemhernyóhoz. Mint 2015-ben a magyarepitok.hu kiszámolta a Forbes számítása alapján, ha egy magánszemély havi nettó 200 ezer Ft-ot keres, van a bankszámláján 200 ezer Ft megtakarítása és van egy 3 millió Ft-os lakáshitele, akkor a lap számítása alapján ez az ember jelenleg 16,4 millió Ft-os vagyonnal rendelkezik.

25 éves problémát oldott meg az Újfehértó-Nagykálló összekötő út felújítása

2016.10.27

A Duna Aszfalt, az Euroaszfalt és a Strabag kivitelezésében felújított 4912-es út a 4-es főúttal biztosít összeköttetést Nagykállónak.

A Duna Aszfalt építi a kecskeméti elkerülő út befejező szakaszát

2016.10.19

Teljessé válik az M5-ösről érkező forgalmat a 44-esre átvezető 445-ös elkerülő út.

Jó ütemben halad Debrecen déli elkerülőjének az építése

2016.10.05

Az M35-ös Colas és STR Építő kivitelezésében épülő szakasza összeköti a 4-es és a 47-es főutakat, mentesítve Debrecent a Romániába tartó forgalomtól. Legkorábban 2017 végén nyílhat meg.

Újabb 144 emberhez jut el az egészséges ivóvíz Szekszárd környékén

2016.08.20

880 millió forintos beruházással bővítik a tavaly átadott szekszárdi ivóvízbázist, amely a környező pusztákat is ellátja majd ivóvízzel.

Több ezer szőlőtulajdonosnak kedvez a szekszárdi útfelújítás

2016.07.05

A Duna Aszfalt a Bartina utcában folytatja a munkát Szekszárdon. A városban összesen hárommilliárd forintot költenek infrastruktúra-fejlesztésre a Modern Városok Program keretében.

A Colas kivitelezi az M35-ös első szakaszát

2016.06.03

A debreceni reptérhez bekötő út építését az STR Építő nyerte el, az építés a tervek szerint júliusban kezdődik.

A Duna Aszfalt és a Hódút építi tovább az M35-ös autópályát

2016.06.01

A Debrecentől a román határ felé bővülő autópálya újabb 20 kilométeres szakasza 46,9 milliárd forintos beruházással készül el.

Tovább épülnek a terelőfalak az M3-ason

2016.05.17

A Duna Aszfalt és a Ferrobeton folytatja a szalagkorlátokat lecserélő beton terelőfalak elhelyezését. Az M7-esen és M5-ösön is zajló beruházás célja a biztonság növelése és a költségek csökkentése.

14 milliárdból 33 év után újult meg a miskolci vasútvonal

2016.05.12

Befejeződött a Budapest-Miskolc vasútvonal 42 kilométeres szakaszának felújítása a Duna Aszfalt és a Swietelsky kivitelezésében. Az uniós forrásból megvalósult beruházással megszűnnek az állandó késések.