2026.06.12, Péntek

Keresés: tartó

Az Élő Major újjászületése a Balaton déli partján

2024.04.16

Három éven át tartó felújítási munkálatokat követően, 2023 decemberében átadásra került a Szántódpusztai Majorság. A rekonstrukció során a Lóistálló épületének boltozatát a Mapei FRCM rendszerével erősítették meg a szakemberek.

Épül a Budapest-Kelebia vasútvonal legnagyobb nyílású vasúti hídja

2024.04.14

A Duna-Tisza-csatorna fölé új, kétvágányos vasúti hidat épít a CTEC Kft. megbízásából a Colas Út Zrt. A tervek szerint április elején a bal vágány 52 méter hosszú szerkezetének utolsó elemei is a helyére kerülnek.

Az egyik leghíresebb magyar műemlék öltötte magára régi köntösét – teljesen elkészült a jáki templom restaurációja

2024.04.12

Most látogatóközpont létesítésére készül az egyházmegye.

Nagyszabású fejlesztés indul a Kaposvári Szakképző Centrumban

2024.04.11

A Somogy vármegyei, több egységből álló intézmény két épülete kap energetikai felújítást.

Óriásprojekt a Dunántúlon - Parkolóba kerülnek a szippantós autók, 24 településen megnő az ingatlanok értéke

2024.04.11

A Szabadics munkájának köszönhetően elkezdődik a próbaüzem gelsei szennyvíztisztító-telepen, amelyhez nyolc zalai település csatornahálózata csatlakozik.

Megújult Zalaegerszeg egyik fontos turisztikai vonzereje

2024.04.09

A kilátóként és büféként is üzemelő TV-torony és környezete is méltó fejlesztést kapott.

Bővül a pécs-pogányi repülőgépgyár, letették az alapkövet

2024.04.05

Hatmilliárd forintos beruházás indul.

Jelentős lépést tett az ÉVOSZ Médiatagozata az építőipar jobb megítélése érdekében

2024.04.04

Az első ízben szervezett konferencián az ágazati kommunikációs és marketing szakemberei egy erős közösség alapjait tették le, melynek része a marketingkommunikációs szakma erősítése.

Gyors és pontos munka előregyártott szerkezetelemekkel

2024.04.04

A város egyik leginkább változó részén építhet társasházat az ÉPI.

Egyszerre építenek óvodát és bölcsődét a főváros közeli településen

2024.04.02

Zöldmezős beruházás keretében épülhet fel a Biatorbágyon a két új intézmény.

Amfiteátrum öleli az Avasi kilátót – elkészült az étterem

2024.03.31

Körívekre szerkesztett, tágas közösségi épületet nyert a borsodi megyeszékhely.

Különleges mennyezeti festményeket rejtettek a veszprémi várnegyed kanonoki épületei

2024.03.30

A beruházásban megújul a Simon Ház is, amely a 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye volt.

Víz- és csatornahálózat-rekonstrukcióval javul Zugló egyik fontos részének életminősége

2024.03.28

2025-re teljesen átalakulhat a Bosnyák utcai időszakos piac környezete a Bayer Property közmű- és útfejlesztésének köszönhetően.

Környezettudatos termelésbővítés – szakmai díjjal ismerték el a dunántúli papírgyár épületét

2024.03.27

Bronztábla jelzi a Vajda-Papír Csoport dunaföldvári gyáregységének falán, hogy az épület Ipari és energetikai építmény kategóriában elnyerte az ÉVOSZ 2023. évi Építőipari Nívódíját. A beruházás generálkivitelezője a STRABAG Generálépítő Kft. volt.

Évszázados műemléképületek is megújultak a győri egyetemi fejlesztésben

2024.03.27

Egy átfogó beruházássorozat újabb jelentős eleme valósult meg a WHB kivitelezésében.

Tájba illeszkedő, túlzások nélküli, korszerű építmény viszi Sopron jó hírét

2024.04.15

A WHB és a FÉSZ konzorciuma által kivitelezett soproni uszodában immár tábla hirdeti az építési projekt minden szempontból sikeres megvalósítását.

Díszsétány, modern játszótér és óriási kutyafuttató épül a Vízivárosban

2024.04.13

Átalakítják a főváros II. kerületében a Nagy Imre teret. Az új játszótéren és pihenőtereken kívül, a kutyabarátok nagy örömére, megduplázzák a jelenlegi futtató területét, amelybe pancsolót és agility eszközöket is telepítenek.

Építőiparosként és zempléniként is sikerre ítélve – interjú Derczó Istvánnal

2024.04.12

A 90 százalékban versenypiacon működő Weinberg 30 éve minőségi szereplője a magyar építőiparnak, több iparág meghatározó beruházóinak is visszatérő partnerként dolgozva. A klasszikus csarnoképítő vállalatból mára nagy bonyolultságú projekteket kivitelező céggé sikerült fejlődniük, ám a szaktudás mellett legalább ekkora súlyt fektetnek az emberközpontúságra és a folytonosságra. A zempléni térség lokálpatriótájaként is élen járó alapító-tulajdonossal, Derczó Istvánnal beszélgettünk.

A tetőcserép és a térkő találkozása

2024.04.11

A harmonikus otthon elemei egymással, valamint a környezettel is összhangban állnak. Az építőanyagok ugyan elsősorban funkcionális termékek, a látszó részek esztétikai jelentősége igencsak számottevő. A tetőcserép és a térkő alapjaiban határozza meg egy épület hangulatát, a megfelelő párosításokkal a stílus egészen új értelmet nyer. A Terrán és az SW Térkő együttműködésében kinyílik az otthon horizontja.

Napelempark épül a debreceni BMW autógyár területén

2024.04.10

Hetven futballpálya nagyságú területre hetvenegyezer panel kerül.

Emlékműből turisztikai attrakció – Átépítik a városképet meghatározó tornyot Dorogon

2024.04.09

A bányászváros Kálvária-dombján kilátóteraszt alakítanak ki a nézelődéshez.

Megújult hazánk egyik leglátványosabb vasútvonala

2024.04.05

A jelentős múltra visszatekintő transzbörzsönyi vasút szűk patakmedrek partján, sűrű erdőkben kanyarog.

Bővítik a Várpalota közelében épülő lőszergyárat

2024.04.04

Letették Európa legújabb fegyvergyártó üzemének alapkövét, ahol a lőszerek mellett tüzérségi lövedéket is előállítanak majd.  

Gőzerővel zajlik Nyíregyháza ipari parkjának bővítése

2024.04.03

Az M3-as autópályához csatlakozó csomópont is épül majd, ami vonzóvá teszi a területet a cégek számára.

Fordulóponthoz ér a XVI. kerületi új idősek otthonának építkezése – galéria

2024.04.02

Annak ellenére, hogy az Épkar kivitelezésében megvalósuló közösségi intézmény alapkövét csak kevesebb, mint egy éve tették le, az építkezés hamarosan eléri az 50 százalékos készültségi szintet.

Megtartották a Nyíregyházi Stadion első fénypróbáját - VIDEÓ

2024.03.30

Látványos felvételen mutatta be a kivitelező Épkar Zrt. a Nyíregyházi Stadion készültségét.

Nagy dolgok létrehozásának megtisztelő feladata a miénk – Visy Gergely a Hónap Mérnöke

2024.03.29

Hazánk egyik legnagyobb papírgyártó vállalata számára építhetett gyárépületet Visy Gergely, a STRABAG projektvezetője. A márciusi Hónap Mérnökét a szakmájáról, kihívásokkal teli feladatairól és örömeiről is kérdeztük.

Véghajrában az ország legnagyobb oktatási beruházása

2024.03.28

A Dunakeszi Diáknegyed kivitelezésén már a külső munkálatokon van a fókusz: a WEST HUNGÁRIA BAU Kft. és a LATEREX Építő Zrt. kivitelezésében épülő komplexum területén már térkövezés, tereprendezés és növénytelepítés zajlik.

Példaértékű építőipari pályafutás nyert magasrangú kitüntetést

2024.03.27

Kemény és eredményes esztendőkre tekint vissza Bencze Antal, akinek vezetésével a KE-VÍZ lépésről lépésre vált a kelet-magyarországi térség meghatározó vállalatává.

Várhatóan idén elrajtol a Flórián téri felüljárók teljes felújítása

2024.03.27

Megvan a forrás a több mint negyven éves hidak modernizálására.