2026.06.12, Péntek

Keresés: tartó

Különleges épületek megvalósítását teszi lehetővé ez az együttműködés

2023.11.06

A KÉSZ Csoport Metal.Meet 2.0 című rendezvényét ezúttal a fővárosi Hungexpo Fogadó épületében tartották meg. Az előadások az acélszerkezetek, valamint a homlokzatburkolatok tervezésének, kivitelezésnek és gyártásának digitalizációs megoldásaira, a fenntarthatóságra és KÉSZ Metaltech, illetve a bim.GROUP vállalat sikeres együttműködésére fókuszáltak. A két cég vezető képviselőivel ültünk le egy rövid beszélgetésre az előadások szünetében.

Előregyártás testközelből? Íme a kiváló alkalom!

2023.11.05

A fejlettebb építőiparral bíró országokban az előregyártott szerkezetek alkalmazási aránya már jóval magasabb, mint a monolit szerkezetek alkalmazása. Most a hazai tervezők kapnak egy esélyt, hogy egy ingyenes szakmai napon élesben zajló folyamatokat tanulmányozzanak az INETON gyárában.

Felújítják az ország második legnagyobb templomát

2023.11.03

A felméréseket követően végre megkezdődik a pápai Nagytemplom rekonstrukciója.

Jelentősen gyorsulhat itthon a vasúti pályakarbantartás

2023.11.02

Csendesebbek és tartósabbak lehetnek a vasúti sínek a MÁV új gépének köszönhetően.

Elindulhat végre az egyik leghíresebb szecessziós szálloda felújítása

2023.11.01

Kezdődhet a pécsi Palatinus Hotel átépítése és felújítása, amelyben a Habsburgok, Bartók és Plácido Domingo is megfordult.

Rendkívüli mennyiségek jellemzik a veszprémi Pannon Egyetem felújítását

2023.10.31

Összesen nyolc épület kap teljeskörű felújítást a kampuszban, amihez a kivitelezőknek többek közt 15 ezer négyzetméternyi hőszigetelést kell felragasztani, míg a gyártónak 50 tonnányi színezővakolatot és 140 tonna ragasztótapaszt kell legyártania és szállítania.

„Békebeli” kávéra várja vendégeit Kecskemét új kávézója

2023.10.31

Lechner korának hangulatát idézték meg a felújított kecskeméti Városháza kávézójában.

Végre új arcát mutatja a Bem tér – hamarosan elkészül a Bem Center

2023.10.30

13 ezer négyzetméter Layher homlokzati állvány segítette az egykori Radetzky-laktanya újjáépítését.

Íves épülethez is tűpontosan illesztették az állványzatot Siófokon

2023.10.30

Lézerszkenneres technológiát alkalmazott a PERI egy siófoki, különleges alakú 15 lakásos társasház állványozása során.

Egyre teljesebb pompájában tündököl Székesfehérvár új rendezvénycsarnoka

2023.10.28

Látványos fénypróbát tartottak a Market Építő Zrt. generálkivitelezésében épülő Alba Arénánál, melynek munkálatai a befejező szakaszához érkeztek.

Az új sportközpontjához kapcsolódva egy új mentőállomást is nyert Buda

2023.10.27

A korábbi Csörsz utcai leromlott állapotú épületet a Testnevelési Egyetem kampuszfejlesztése keretében újították fel.

Rövidesen elkészül Lechner egyik legérdekesebb épületének felújítása

2023.10.27

Indiai és székely motívumok keverednek az MVGYOSZ székházának patinás épületén.

Kiderült, ki kivitelezi a Hungaroring következő ütemét

2023.10.25

A második ütem közbeszerzése lezárult, az első ütem kivitelezése ugyanakkor még zajlik.

Hol a helye a klasszikus hagyományoknak a kortárs építészetben?

2023.10.24

Fontos példákat adnak a klasszikus épületek, amelyekről nem szabad megfeledkeznünk – az MCC-ben tartott előadást Conor Lynch építész.

Felkerült a bokréta a pápai bázisrepülőtéren épült új toronyra

2023.10.24

Teherernyő-szárító torony is épül a Strabag kivitelezésében a Stratégiai Légiszállítási Képesség részére a pápai bázisrepülőtérre.

Startvonalnál a Pázmány Campus: hamarosan kiderül, ki bonthatja el a Rádió épületeit

2023.11.06

A megjelent felhívás szerint összesen nyolc épületet kell elbontani a józsefvárosi palotanegyedben. Ez csaknem 33 ezer négyzetméter.

Mindegyik elem elkészülte egy kis győzelem volt a Nemzeti Atlétikai Központ építésénél – a Hónap Mérnöke Balás Ákos

2023.11.04

Összeszokott csapattal, 33 év tapasztalatát felhasználva irányíthatta a Nemzeti Atlétikai Központ építését a Magyar Építő Zrt. létesítmény főmérnöke. A novemberi Hónap Mérnökeként Balás Ákos kollégái hozzáállására és a fiatalok fejlődésére a legbüszkébb.

Budapesten nyílt meg a világ talán legelegánsabb McDonald’s étterme

2023.11.03

Világszinten is egyedi belsőépítészeti megoldásokkal nyílt meg az ország első, a Market kivitelezésében újjáépített „Mekije”.

Különleges megoldásokat igényelt Eger impozáns barokk palotájának felújítása

2023.11.02

A Mapei termékeivel végzett kivitelezést követően nemes burkolatok emelik az Egri Érseki Palota fényét.

Professzionális előregyártás a Bayer Construct kivitelezésein - VIDEÓ

2023.10.31

Bemutatjuk a Bayer Construct cégcsoportjához tartozó VIASTEIN biharkeresztesi előregyártó üzemét, valamint a betonelemek útját a fejlesztés alatt álló zuglói ZVK projektig.

Újabb fenntartható módon épülő csarnokra került fel a bokréta

2023.10.31

A Jármű Zrt. új, budapesti telephelyén INETON előregyártott betonelemekkel javították a kivitelezés hatásfokát.

Funkcionalitás és emberközpontúság Újbuda legújabb élettereiben

2023.10.31

Mindennapjainkhoz igazította a Bayer Property XI. kerületben épülő nagyberuházását. Az Elite Park elsősorban a családokra fókuszál.

Építőipari marketing: fényévnyi távolság az elvárások és a tényleges tevékenység között

2023.10.30

Az ágazati felmérés eredményei szerint a vállalatok kiemelten fontosnak tartják a külső kommunikációt, ám ez nem igazán tükröződik a kommunikációs eszközök használatában.

Kassák Terrace: szerkezetkészek a XIII. kerület új lakóingatlanjai

2023.10.30

A Váci úttól egy sétára található új lakóparkban költséghatékony, magas műszaki tartalmú lakások épülnek.

Befejeződött a szennyvíztisztító telep korszerűsítése Dévaványán

2023.10.27

A hirtelen lehulló esők a régi rendszert jelentősen terhelték, a Békési Vakond ezt a problémát is megoldotta.

Újabb szakaszába lép a Budapest-Hegyeshalom vasútvonal felújítása

2023.10.27

Három héten át több szakaszon csak pótlóbusszal lehet közlekedni, mert a munkálatok már mindkét vágányt érintik.

Kezdődik a pályaépítés a nyíregyházi stadionban - friss képeken mutatjuk be

2023.10.26

Hamarosan a stadion füvét is taposhatjuk a 10 ezer négyzetméteres központi pályán.

Új köntösben a Budai Vár egyik ikonikus kisvendéglője

2023.10.25

Ismét várja vendégeit a Fekete Holló, melynek műemlék épülete a SWIETELSKY Magyarország Kft. munkájával újult meg kívül-belül.

Minden szempontból előrébb lépett ez a Békés vármegyei szennyvíztisztító telep

2023.10.24

Esős időben a beömlő csapadékkal együtt a régi telep már nem győzte a szennyvíz tisztítását.

Fontos lépés Szolnok új hídja megépítéséhez

2023.10.23

Felszabadulhat végre a Szolnokhoz tartozó Szandaszőlős az átmenő fogalomtól.