2020.09.10
A Weinberg’93 Kft. által gyártott tartószerkezeteket speciális kísérlettel és biztonsággal juttatták el Sárospatakról Tatabányára.
2020.09.04
A ZÁÉV által kivitelezett projektben egy új fedett uszoda és egy tanuszoda is épül, de a városi strand is megújul.
2020.07.28
A vállalat a társadalmi szerepvállalás jegyében egy közel 10 millió forint értékű géppel járult hozzá az intézmény egynapos sebészeti osztályának hatékonyabb működéséhez.
2020.07.02
A modern eszközökkel felszerelt kutatóállomás fő profilja a kukoricanemesítés, valamint az ahhoz kapcsolódó vetőmag előállítása és tesztelése.
2020.06.20
A Hódút kivitelezésében teljessé vált a tó körüli kerékpárút, amely illeszkedik a nemzetközi EuroVelo hálózatba. A fejlesztés részeként több kerékpáros híd is épült, a Szomorka-patak feletti híd acélszerkezetét a Weinberg’93 Kft. gyártotta.
2020.05.18
Új poggyászosztályozó csarnok épül Ferihegyen, a 2000 négyzetméteres létesítmény munkálatait februárban kezdték el, a beruházást a Weinberg kivitelezi.
2019.10.31
A kivitelező már elkészült egy 1800 négyzetméteres egységgel, most pedig újabb 3600 négyzetméteres területen folyik a munka.
2019.09.25
A tavalyi sikere után idén is dobogóra állhatott az EuroAszfalt az Építők Vitorlás Kupáján.
2019.08.30
2018 áprilisától 2019 áprilisáig, a fitout igényeinek megfelelő hozzáállással, a határidők betartásával építette meg a CPI beruházásában az Airport City Logisztikai Park legújabb E-F jelű épületét a Weinberg 93 Építő Kft. A jó szakmai együttműködés fontosságáról, az építkezés menetéről és kihívásairól, valamint azok megoldásáról Bánóczi Zsolttal, a vállalat kivitelezési vezetőjével beszélgettünk.
2019.06.30
A Weingberg ’93 a Continental budapesti telephelyén hozott létre egy új gépészeti-technolgógiai-elekromos épületet a meglévő, folyamatosan működő gyárhoz kapcsolódóan.
2019.05.02
A vállalat palettája új szolgáltatással bővült a forgácsolás által, ami biztosítja a nagy méretű alkatrészek megmunkálását. A megvásárolt horizont marógép munkatartománya 13 000 mm hosszúságban és 3000 mm magasságban, 1900 mm kinyúlással és 25 tonnás folyamatos körasztallal bír.
2019.03.26
A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét március 14-én adták át az acélipart jelentősen fejlesztő Derczó Istvánnak.
2019.01.15
Ugyan a végleges formatervek még nem látszanak, de a repülőtér vasútállomásának helyszíne és a hármas terminál tervezett alakja is kivehető a nyilvánosságra hozott grafikákon.
2019.01.11
A jelenleg is folyamatosan bővülő Ferihegyen 225 milliárd forintnyi új fejlesztést tervez az üzemeltető az elkövetkező öt évben.
2018.12.08
A németországi kisvárosban 3,5 millió eurós projektet kivitelez a magyar vállalat.
2020.09.08
Összesen 4,5 milliárd forint értékben fejleszti Magyarország egyik meghatározó kiskereskedelmi vállalata két bázisát, a kivitelező a Weinberg '93 Kft.
2020.08.31
A Kiskörén megvalósuló, többfajta létesítményt magába foglaló épületkomplexumhoz a Weinberg’93 biztosítja az acélszerkezeteket.
2020.07.09
Az építmény különleges, összetéveszthetetlen látványa mögött Magyarországon eddig nem látott tervezői és mérnöki megoldások sorozata húzódik meg.
2020.07.01
Az ÉVOSZ elnökségi ülésén felszólaló Fürjes Balázs államtitkár elmondta: várhatóan a hónapban megszületik a törvény, mely alapján kijelölik az ötszázalékos lakásáfájú övezetek első ütemét - legkésőbb szeptemberre. Az építőipar képviselői ezt követően több területen is visszaeső megrendelésállományról számoltak be, különösen az önkormányzati költések kapcsán.
2020.05.28
A létesítményt a Magyar Építő Zrt. kivitelezi Sou Fujimoto japán sztárépítész és magyar partnere, az M-Teampannon Kft. tervei alapján.
2020.04.30
A komplex és számos funkciót betöltő épületegyüttest a Grabarics Kft kivitelezi.
2019.09.27
A vállalat a hídelemek előállításában egy forradalmian új eszközt, lézer trackert alkalmaz, amely a méréstechnológiai megoldások nélkülözhetetlen kiegészítője lett.
2019.09.19
Tavaly az EuroAszfalt volt a győztes a vitorláskupán; a rendezvény által támogatott utánpótlás klubban többek közt kétszeres ifjúsági világbajnok olimpikon is nevelkedett.
2019.07.29
Mazak 3D lézervágásra képes gép állt munkába a Weinberg93 Építő Kft. sárospataki gyártóüzemében, amely a 2019-es év egyik legnagyobb építkezésének a Magyar Zeneházának bizonyos elemeit fogja darabolni 3D technikával.
2019.05.10
A Weinberg jelentős szerepet vállal a zempléni térség építőipari képzésében.
2019.04.30
A CPI beruházása a raktárpiac rekord alacsony kínálati szintjére adott választ.
2019.02.15
A japán tulajdonú Enmech Pécelen új, 11 ezer négyzetméteres fejlesztést indított el, mellyel mintegy 250 munkahelyet teremtenek.
2019.01.11
A magasépítő cég olyan nagyszabású projekteken dolgozott, mint a thyssenkrupp új debreceni gyára vagy a Budán épülő Irgalmasrendi Kórház új épülete.
2018.12.17
Letették a teljesen megújuló futball- és szabadidősport-centrum alapkövét.
2018.11.29
A jövő tavasszal elkészülő 13 ezer négyzetméteres csarnokban már megtartották a bokrétaünnepséget.