2018.11.15
A félezer gyereket ellátó intézményben a megnövekedett létszám és a korábbi csarnok leromlott állapota miatt kellett a beruházás.
2018.11.14
A 3,5 milliárd forintos beruházásban bemutatótermek, rendezvénytér, szerviz és fényezőműhely is létrejött.
2018.11.14
Elkészült a zöld udvarral rendelkező környezetbarát épület, melyet passzázs is összeköt majd a Déli pályaudvarral.
2018.11.14
A megújuló épület a helyiek szabadidős sportjait és kikapcsolódását szolgálja, de a tamási sportegyesületek irodáinak is otthont teremt.
2018.11.13
A Strabag által felépített Sóstói Stadionban a házigazda fehérváriak az Újpesttel csapnak majd össze.
2018.11.13
A jelenleg zajló 276 milliárd forintos projektsorozatban most Gyulán adták át a megújult Dürer Albert Általános Iskolát.
2018.11.12
A Szegedet Hódmezővásárhellyel összekötő villamos és vasúti közlekedést összekapcsoló járat munkálatain a Swietelsky Vasúttechnika, a Strabag és a Sade is dolgozik.
2018.11.12
A legnagyobb fővárosi ingatlanfejlesztésben az első 635 lakás 90%-a már vevőre talált, az első irodaépület bérbeadottsága meghaladja a 40%-ot.
2018.11.12
A déli HÉV-vonalak Kálvin térig történő meghosszabbítása is bekerült a kormány átfogó fejlesztési tervei közé.
2018.11.10
A Mies van der Rohe díj jelöltjei között olyan épületek vannak, amiket az A-Híd, a Swietelsky, a Mészáros és Mészáros, a HBM, valamint a Laterex kivitelezett.
2018.11.10
Összesen már hét kilométernyi fal védi majd a lakosságot az autók okozta zajszennyezéstől.
2018.11.10
Az autópálya egészen a román határig fog bővülni, ami jelentősen megkönnyíti majd az ország keleti részére történő közlekedést. Megmutatjuk miből áll a projekt.
2018.11.10
A Duna Aszfalt és a Hazai Építőgép munkája az autópályáig nyújtja a Balaton keleti elkerülőjét.
2018.11.09
A Vajda Papír több mint 100 új munkahelyet teremtett a 15 milliárd forintos fejlesztéssel felépülő üzem kialakításával.
2018.11.09
Négy település hálózatán végez az EuroAszfalt és a Betonútépítő több mint 1,6 milliárd forintos korszerűsítést.
2018.11.15
Az elfogadott építési szabályzatok a pihenést és sportolást szolgáló partszakaszok kialakítását támogatják Csepel, Ferencváros és a belváros területén.
2018.11.14
A Kolozsvár jelképének számító Szent Mihály-templom félszáz országgyűlésnek adott otthont, a felújításánál a hatalmas tetőszerkezet jelenti majd az egyik legnagyobb kihívást.
2018.11.14
Régiós életmódközponttá akar válni a megújuló Campona, a beruházás után a bérbe adható területek aránya közel 60 százalékkal lesz nagyobb, egy új park is létre jön.
2018.11.13
Kettő már elkészült a biodóm négy kupolájából a Market Építő Zrt. kivitelezésében. A nemzetközi szinten is élvonalbeli fejlesztésnek számító építkezés 2020-ra készül el, a Magyar Építők televíziós stábja a helyszínről jelentkezett be.
2018.11.13
Mindössze két és fél év alatt nőtt 37 ezerről 48 ezerre nőtt a személygépkocsik száma a megyeszékhelyen, amely messze túllépte az uniós átlagot.
2018.11.13
Közösségi tér, interaktív kiállítás és megújuló homlokzat lesz a beruházás eredménye.
2018.11.12
Balatonvilágos és Zamárdi között a régi pályát újrahasznosítva fejlesztik az autópályát, az első ütem elkészült.
2018.11.12
A közel 400 milliárd forintos szeptemberi kibocsátás páratlanul magas volument mutat.
2018.11.11
Az A-Híd és a V-Híd és kivitelezésében nemcsak a nyolc állomás, a pálya és a felsővezetékek újulnak meg az 51 milliárdos beruházásban.
2018.11.10
Tócóskert 17 ezer lakosa örülhet a helyi cég kivitelezésében megvalósult, több mint 800 négyzetméteres épületnek.
2018.11.10
A város jelentős fejlesztéseinek egyike az új ,tíz pályás medencével rendelkező versenyuszoda, aminek nem régiben tették le alapkövét. A Magyar Építők stábja ezen az eseményen járt.
2018.11.10
A Szlovákia második legnagyobbjának számító híd a kamionosok számára nyolcvan kilométeres kerülőt takarít majd meg.
2018.11.09
A Rehau 63 ezer négyzetméteres alkatrészgyára 47 milliárd forintból épülő fel a Strabag kivitelezésében. Az összetett kihívásokat támasztó projektről a projektmenedzseri feladatokat ellátó Óbuda Újlaknál tájékozódtunk.
2018.11.09
A jelentős zöldmezős beruházás számos munkahelyet is hoz az észak-alföldi városnak.
2018.11.09
A több milliárdos fejlesztés keretében új medencékkel, sportpályákkal és vendéglátó egységekkel gyarapszik a már most is közkedvelt pihenőhely.