2022.02.22
A B Build munkájával jött létre többek között a speciális betont tartalmazó felhajtórámpa is.
2022.02.22
Nagyobb volumenű építkezésekre jellemző vasbeton pilléreket és gerendákat, illetve 11 méter hosszúságú üreges födémelemeket is felhasználnak.
2022.02.21
Már az is kiderült, hogy melyik cég kivitelezi az új apartmanokat és teniszpályákat is tartalmazó beruházást.
2022.02.21
Két állomás – Veresegyház és Őrbottyán - terveit mintának is szánják, a cél, hogy az egész vonalon egységes stílusban újuljon meg az összes állomás és környezete.
2022.02.21
Összesen mintegy 13 kilométeres főút jön létre, amelyből 3 kilométer lesz négysávos.
2022.02.19
A Duna Aszfalt kivitelezi a NIF projektjét, mellyel Szentgotthárd, a város ipari parkja és az M80-as közúti összeköttetése javul.
2022.02.18
A Merkbau és a CLC-Construct végzett a II. ütem szerkezetépítési munkálataival.
2022.02.18
A NIF beruházásában a Strabag és a Duna Aszfalt munkájával épül az M6-os országhatárig tartó szakasza.
2022.02.18
A jövő építészeti elgondolásainak kivitelezésére szolgáló hegesztőrobot kezdte meg munkáját az acélszerkezet-gyártó vállalatnál.
2022.02.17
Ugyanakkor azáltal, hogy a lakásfelújítási támogatások csak üzletileg rendezett körülmények között vehetők igénybe, tisztul a piac.
2022.02.17
A megnövekedett építkezési és felújítási igény miatt egyre többen pártolnak át más területekről az építőiparba, rohamosan nő az ács és a tetőfedő feladatokat vállalók száma. Megbízható, tapasztalt, munkájára igényes munkaerőt mégis egyre nehezebb találni akár magánemberként, akár építésvezetőként, de némi odafigyeléssel könnyen meg lehet különböztetni a valódi szakembereket a kevésbé hozzáértőktől.
2022.02.17
Az egész város közlekedésére kiható komplex projekt a HE-DO Kft. kivitelezésében készül el, a műtárgyépítési feladatokért a KM Építő felel.
2022.02.16
A 86 éve alapított SWIETELSKY csoport zászlóshajója lett a vasútépítési üzletág a külföldi piacokon. Az AG Bahnbau az ágazatban elért sikerét a fenntarthatóságra való törekvésének és a nagyméretű gépek fejlesztésének köszönheti.
2022.02.16
Az utolsó simításokat végzi a SWIETELSKY Magyarország Kft. a nyíregyházi INTERSPAR épületén. Egy modern, a vásárlói igényekhez maximálisan igazodó bevásárlóközponttal gazdagodik a szabolcsi megyeszékhely, amelyben panorámalift is lesz.
2022.02.15
A ELTE Márton Áron Szakkollégiumának fejlesztése az Épkar kivitelezésével valósul meg.
2022.02.22
Az autópálya új, 27 kilométeres szakasza Szolnokot elkerülve Abonyt és Törökszentmiklóst köti össze.
2022.02.22
Vezető nemzetközi magazin választotta Európa legjobb 10 BIM szolgáltatói közé a magyar céget, mely az építőipari hatékonyság növelését tűzte ki célul Magyarországon is. Az alapító-ügyvezető Livják Csaba interjút is adott a Construction Tech Review-nak.
2022.02.21
Az első ütem házaitól távolabb eső új részen már elindult a következő beruházás, amely során újabb 24 ház épül, valamint egy hullámtörő móló is.
2022.02.21
A különleges projekten a Fehérép dolgozik, illetve megbízásából a MOST-ÉPKER, a MEVA pedig egyedi zsalukat szállított a különleges igényű munkához.
2022.02.20
A speciális technológiai területekkel épülő papírgyártó üzem generálkivitelezésén a Merkbau dolgozik.
2022.02.18
Új épületszárnnyal bővült a Weinberg’93 Építő Kft. acélszerkezet-gyártó csarnoka.
2022.02.18
A ZÁÉV által kivitelezett projektben családbarát szülészetet alakítanak ki: a teljes felújítás és bővítés során kétágyas, kényelmes kórtermek születnek.
2022.02.18
Az M3-as belvárosi állomásainak felújítását és ferdeliftekkel bővítését a SWIETELSKY generálkivitelezésében végzik el: májusban három állomást is átadnak és használatba lehet venni az egyedi felvonókat.
2022.02.17
Az EuroAszfalt és a Betonutépitő Jászszentlászló, Szank, Csávoly és Felsőszentiván szennyvízkezelését fejleszti.
2022.02.17
Az energiahatékonysági projektek nagyságrendileg évente körülbelül 220 ezer köbméter földgáz és 673 megawattóra villamos energia megtakarítását teszik lehetővé.
2022.02.17
A Weinberg 1993-ban alakult Sárospatakon, magyar magántulajdonú társaságként; napjainkban a hazai magas- és csarnoképítés egyik legdinamikusabban fejlődő, meghatározó piaci szerepet betöltő képviselője. Fő profilunk az ipari létesítmények generálkivitelezése: fennállásunk óta több mint 500 épületet kiviteleztünk; mérnökeink száma meghaladja az 50 főt; a mai kor igényeinek megfelelve integrált vállalatirányítási rendszerben dolgozunk. Folyamatosan bővülő megrendeléseink miatt keressük új munkatársunkat.
2022.02.16
A Colas és a DÉLÚT munkájával javítják a tudományos központ elérését.
2022.02.16
A németországi központú autóipari vállalat újhartyáni üzeme a Strabag kivitelezésében és az Óbuda Group menedzselésében épült meg.
2022.02.16
Az Épszerk-Pannónia Invest Kft. generálkivitelezésével létrejövő lakóháznál az elkészült alaplemezszakaszon a pincei vasbetonszerkezeteket készítik.
2022.02.15
2021 utolsó hónapjában egy évvel ezelőtti havi adathoz képest 29 százalékkal, míg az előző hónaphoz képest 7,2 százalékkal nőtt az építőipari termelés volumene. A KÉSZ Csoport vezérigazgatója a téma kapcsán többek között hangsúlyozta a digitális építőipar és a fenntarthatóság kapcsolatát, valamint azt is, hogy a csoport folyamatosan egyre több figyelmet fordít a környezetbarát megoldásokra.