2018.10.13
Az egymilliárd euróból épülő üzem elérhetőségét az odavezető út négysávosítása és egy konténerterminál is segíti majd.
2018.09.19
A vonal felújításához kapcsolódóan fejlődik a közúti infrastruktúra is: körforgalmi csomópont és felüljáró is épül.
2018.09.03
Több mint 3 milliárd forintból építi fel a HUNÉP a nemzetközi iskolát a Nagyerdő szélén.
2018.07.31
Ezer új munkahelyet teremtenek és évente 150 ezer autó gördülhet le majd a gyártósorokról.
2018.07.23
A Magyar Közút Kaposváron, Miskolcon és Debrecenben is korszerűsíti az átjárókat.
2018.07.13
Egy határon átnyúló kulturális pályázaton jelentős összeghez jutott a város, a fejlesztést az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerése érdekében is fontosnak tartják.
2018.06.25
Az egyetemi edzőközpontot a Dryvit Profi alakította ki, benne 15 asztal várja a sportolókat. Hamarosan az ország több pontján nyílhatnak hasonló létesítmények.
2018.06.15
Debrecenben, Sopronban, Szegeden és Zalaegerszegen is fejlesztik a városok fontos bevásárlóközpontját. A beruházások során a létesítmények nem zárnak be.
2018.06.06
A döntő többség még nem! Ezt a helyzetet is feszegette a Debrecenben megrendezett építőipari konferencia, melyen többek közt a Market Építő, a KÉSZ Építő és a Hunép vezetői összegezték az ágazat helyzetét.
2018.05.29
A Nagyerdei Stadionban tavalyelőtt megnyílt, Közép-Európában egyedülálló létesítményt helyi cég, a Dryvit Profi bővíti egy meglévő épületrész átalakításával.
2018.05.23
A 48-as főút szélesítését és felújítását célzó beruházást fontos elem egészíti ki: teherforgalmi határátkelő jön létre a gazdasági kapcsolatok megerősítéséhez.
2018.04.19
A Lasserberger-Knauf debreceni üzemében az építőipari alapanyagok iránt jelentősen növekvő hazai és külföldi kereslet miatt indul meg újra a munka.
2018.04.06
Szerkezetkész a HUNÉP kivitelezésében épülő Forest Offices, mely 22 ezer négyzetméteren kétezer munkahelyet teremt majd.
2018.03.26
Még idén 200 új munkahelyet teremtenek az alföldi város légikikötőjében, miután átadták a DPDGroup új szállítmányozási központját.
2018.03.10
5,44 milliárd forintból bővítik az amerikai vállalat kelet-magyarországi gyárközpontját.
2018.09.26
A már nyáron megkezdett vasútvonal mellett egy vontatási alállomást is rekonstruálnak.
2018.09.18
A 32 milliárdos autóipari beruházásban mind a robotika, mind a digitalizáció terén világszínvonalú üzem épül.
2018.08.27
A Ke-Víz és a Zemplénkő 4,6 kilométeres négysávos szakaszt hoz létre Debrecen és Hajdúsámson között.
2018.07.24
A leromlott állapotba került eklektikus épület homlokzata eredeti állapotát kapja vissza. Hőszivattyús és napelemes rendszer is kiépül, akárcsak egy új színpad.
2018.07.17
A német gépgyártó Krones AG óriásberuházása ötszáz embernek ad munkát a város déli ipari övezetében.
2018.06.29
A fedett kerékpáros körpálya 2021-re készül el.
2018.06.21
A több mint hétezer négyzetméteres épületet a HUNÉP kivitelezi 3,2 milliárd forintból.
2018.06.12
A Gyulai István Atlétikai Stadion létesítménye a Strabag kivitelezésében kap részleges bővítést, új burkolatot és világítórendszert.
2018.06.01
Újabb jelentős lépéshez érkezett a Debrecen és Mátészalka közötti főút korszerűsítése.
2018.05.24
A jelentős forgalmat bonyolító főúton összesen 26 kilométernyi szakasz szélesedik és korszerűsödik a magyar-magyar gazdasági kapcsolatokat erősítve.
2018.04.24
A nagymúltú debreceni magasépítő egy új generációnak ad esélyt, januártól Szűcs Gyula helyét Bakos Miklós veszi át a vezérigazgató posztján. A jelenlegi vezér szerint a magyar építőipar jelentős része hasonló lépés előtt áll.
2018.04.09
A repülőtértől északra található gazdasági területen másfél kilométernyi útépítést hajtanak végre több mint 600 millió forintból.
2018.03.27
Öt vidéki és két fővárosi színházat fejlesztenek összesen 43 milliárd forintból: Kaposvár, Debrecen, Veszprém, Győr és Szolnok színháza is megújul, a fővárosi Nemzeti Színházra és a Thalia Színházra pedig 3 milliárd forintot fordítanak.
2018.03.23
A thyssenkrupp 11 milliárdos, egy éve épülő csavarrugó és stabilizátor gyára félig már elkészült, s még idén megkezdi a termelést.
2018.02.21
A 7000 négyzetméteres üzemet 31 milliárd forintos beruházásban hozza létre a Continental.