2025.06.01, Vasárnap

Debrecen

Víztározóval és útépítéssel készül Debrecen az újabb gyárfejlesztésekre

2019.09.23

Mi épül?

A Hódút munkájával összesen mintegy 1 milliárd forintból fejlesztik Debrecen északnyugati ipari parkját.

Jól halad a hajdúsági vasútállomások felújításával az R-Kord és a V-Híd

2019.09.17

Útépítés

Hajdúszoboszló és Ebes középületeinek fejlesztése a Debrecen-Ebes vasútfelújítási projektek részeként készül el.

Elindult a befejező projekt a Debrecen-Nagyvárad kerékpárúton

2019.09.08

Útépítés

A hiányzó 8,3 kilométeres szakasz a He-Do kivitelezésében jön létre a turisztikát és a munkába járást egyaránt segítve.

Jelentős előrelépés a halálútként is emlegetett 471-es négysávosításában

2019.09.02

Útépítés

A Ke-Víz és a Zemplénkő mintegy 5,9 kilométer hosszan újítja fel a Hajdú-Bihar megyében korábban veszélyességéről ismert Debrecen-Hajdúsámson összekötőt.

Hónapokon belül két fontos bevásárlóközpont újul meg az országban

2019.08.23

Mi épül?

A fejlesztés keretében megújítják többek közt a belső tereket – kicserélik a padlóburkolatokat, átalakítják az épület megvilágítását és új bútorzatot is kapnak az épületek.

Püspökladány-Ebes vasút: több szakaszon is intenzívebb munkára váltottak

2019.08.21

Mi épül?

Az R-Kord és a V-Híd munkálataival 160 km/órás közlekedésre alkalmas, modern vasúti létesítményekkel felszerelt pályát adnak át összesen 39 kilométeren Püspökladány és Debrecen között.

Útfelújítási hullám Észak-Alföldön: ez a 36 projekt indul el

2019.07.25

Aktuális

Az összesen 12,5 milliárd forintos fejlesztéssorozatban hét mélyépítő vállalat vesz részt: az EuroAszfalt, a HE-DO, a Ke-Víz, a KM Építő, a Strabag, a Swietelsky Magyarország, valamint a Zemplénkő.

Debrecen: 13 közlekedési csomópont fejlesztése indul el

2019.07.18

Útépítés

A projektsorozat 4 milliárd forintból, az Új Főnix terv részeként valósul meg.

Európa egyik legmodernebb logisztikai üzeme épül fel Debrecenben

2019.07.05

Mi épül?

Az épülő létesítményben csomagolóanyag-gyártás, innovatív csomagolás és logisztikai tevékenységek folynak majd.

Jelentős lépést hoz a 48-as út fejlesztése

2019.04.24

Útépítés

Az Euroaszfalt, a Ke-Víz 21 és Zemplénkő munkájának köszönhetően a teherforgalom is beindulhat Debrecen és a román határ között.

Óriásvízesésekkel épül meg a debreceni strandfürdő

2019.04.10

Mi épül?

Az innovatív strand felújítása és átépítése turisztikai szempontból is nagy hatással lesz a városra.

Kiderült, ki tervezi meg Debrecen új autópálya-csomópontját

2019.04.08

Útépítés

A 33-as főút négysávosítását is magába foglaló fejlesztés a Debrecen mellett megvalósuló BMW- beruházást szolgálja.

Befejezik a közel 140 éves kisvasút felújítását

2019.03.25

Mi épül?

A projekt során megújul több mint 7 kilométernyi pályaszakasz, amellyel a teljes használatban lévő vonal újjászületik.

A Market munkájával kezdődik el a BMW debreceni óriásberuházása

2019.03.11

Iparági hírek

A hazai tulajdonú vállalat végzi el a beruházást előkészítő földmunkákat.

Ezt tartalmazza a tízmilliárdos debreceni útfejlesztés

2019.03.05

Útépítés

2019-ben a város nyugati és északkeleti területei kapják a legjelentősebb útfejlesztéseket, ugyanakkor csomópontok és kerékpárutak is épülnek.

Negyvenezer négyzetméteres gyárat épített a Market

2019.09.19

Mi épül?

A magyar vállalat 15 hektáron alakította ki 15 milliárd forintból a német Krones AG gépgyártóüzemét.

Kétszázezer hektárnyi föld öntözését oldja meg az átépített Keleti főcsatorna

2019.09.12

Vízgazdálkodás

Több mint hárommilliárd forintos beruházásban újultak meg a Keleti főcsatorna műtárgyai az elmúlt három év alatt a Kötiviép’B vezetésével, a munkálatokban szerepet vállalt az Aqua-Generál is.

Nemzetközi iskolát kapott épülő gyárai mellé Debrecen

2019.09.02

Mi épül?

A több mint 7,2 ezer négyzetméteres impozáns félgyűrűt a Hunép építette fel.

Napfényes üvegépülettel várja a külföldi hallgatókat Debrecen

2019.08.23

Mi épül?

Az egyetem történetének egyik legjelentősebb fejlesztéssorozata részeként közel 4,9 milliárd forintból építenek több mint 4200 négyzetméteres új egyetemi központot a Dóczy utcában, már keresik a kivitelezőket is. A Ke-Víz és az Épít-Takarít korábban pedig már el is nyert egy fejlesztéscsomagot az intézmény több karának jelenleg is használt épületein.

Ezen a csomóponton halad át Debrecen gyárainak forgalma

2019.08.22

Útépítés

Osztályozó csomópontot épít a Zemplénkő a 47-es úton: a folyamatosan fejlődő város déli ipari parkjának nagymértékben javítják a közúti kapcsolatait.

Kibővített csomópontot kap a Debrecen mellett épülő buszgyár

2019.07.30

Mi épül?

A 47-es főúton mindkét irányból külön sáv épül az ipari övezethez, ami által a Krones és a Continental üzeme is jobban elérhetővé válik.

Újabb nyerteseket hirdettek a BMW gyár-előkészítésében

2019.07.19

Mi épül?

A Debreceni Észak-Nyugati Gazdasági Övezetben a közmű és közútfejlesztések mellett egy sertéstelep bontását is elvégzik.

Nyár végére elkészül Debrecen új körforgalma

2019.07.09

Útépítés

A Pallagi út, illetve a Nagyerdei út találkozásánál haladó projekt látványos szakaszába ért.

Elkészültek a látványtervek a megújuló Csokonai Színházhoz

2019.06.24

Mi épül?

A debreceni intézmény felújításánál figyelembe veszik az épület műemléki jellegét is, a projekt keretében helyreállítják a homlokzatot és a bejáratot az árkád üvegezésével készítik el.

Május elején kezdődik a Debrecen és Hajdúsámson közötti út négysávosítása

2019.04.18

Útépítés

A Ke-Víz és a Zemplénkő kivitelezésében bővülő 471-est később Debrecen belterületén is négysávosítják.

Impozáns szakaszába ért a Debrecen-Ebes vasútvonal fejlesztése

2019.04.09

Mi épül?

Az R-Kord és a V-Híd munkálataival a tervek szerint halad az ország egyik legforgalmasabb vasúti vonalának fejlesztése.

Napelemekkel épült új futballcsarnok a debreceni akadémián

2019.04.01

Mi épül?

A beruházásban egy meglévő műfüves futballpályát fedtek le azzal a céllal, hogy a téli körülmények között is biztosított legyen az edzés.

Sokrétű fejlesztések következnek a Debreceni Egyetem több karán

2019.03.21

Mi épül?

Az egyetem több karán megvalósuló fejlesztésekkel korszerűsítik többek közt az öltözőket, a vizesblokkokat, elvégzik a tantermek festését és klimatizálását, valamint tanulóboxokat is kialakítanak.

Újabb jelentős szakaszába lépett a Püspökladány-Ebes vasútvonal felújítása

2019.03.09

Mi épül?

Az R-Kord és a V-Híd munkálataival a tervek szerint halad az ország egyik legforgalmasabb vasúti vonalának fejlesztése.

Elő a deszkákkal: extrém sportpálya épül Debrecenben

2019.03.04

Mi épül?

Sportos övezetté alakul a Tócóvölgy városrészben a Jégcsarnok környéke.