2018.12.15
Az 5,4 kilométernyi 2x2 sávos pálya a Strabag-csoport vállalatai munkájával kapott jelentős korszerűsítést mindössze 130 nap alatt.
2018.12.08
A projekt első üteme tavaly szeptemberben indult meg az északi szakaszon Újpest-Központ és a Dózsa György úti megállók között. A Strabag és a Swietelsky munkálatainak köszönhetően napi félmillió ember utazása lép egy szinttel feljebb.
2018.12.03
Dunakeszi, Fót, Göd és Vác térségében több tízezer ingázónak könnyíti meg az életét a Strabag által kivitelezett beruházás. Riportunk idején már több szakaszon is a most megépült új pályán haladt a forgalom.
2018.11.29
A szabolcsi megyeszékhelyen közel 3 milliárd forintos útfejlesztési programot hajt végre a Colas Út, a Strabag és a Kelet-Út.
2018.11.16
A gyorsforgalmi út beruházásán jelenleg két helyszínen zajlanak a munkálatok a Colas és a Strabag kivitelezésében.
2018.11.13
A Strabag által felépített Sóstói Stadionban a házigazda fehérváriak az Újpesttel csapnak majd össze.
2018.11.09
A Rehau 63 ezer négyzetméteres alkatrészgyára 47 milliárd forintból épülő fel a Strabag kivitelezésében. Az összetett kihívásokat támasztó projektről a projektmenedzseri feladatokat ellátó Óbuda Újlaknál tájékozódtunk.
2018.11.08
A Strabag és a Swietelsky által kivitelezett északi szakasz munkálatai során 108 méteres síneket építenek be kézi erő és csörlő segítségével.
2018.10.30
Az M7-es már zajló felújítása mellett zajvédő falakat kap Törökbálintnál az M0-M7 csomópont, megújul Pilisborosjenő bekötő útja, a Bicskét és a 81-es főutat összekötő 8126-os 18 kilométeren kap fejlesztést.
2018.10.13
A nettó 1,1 milliárd forintos közlekedésfejlesztésben rendbe tették a Tisza-menti falvakba vezető két közutat.
2018.10.03
A hatodik alkalommal megrendezett esemény jó lehetőséget kínált a kötetlen szakmai beszélgetésekre is.
2018.10.01
A Strabag, a Belfry és a Swietelsky ütemterv szerint halad a Budapest és Hatvan közti vasútvonal felújításával.
2018.09.14
Az Óbuda Group menedzselésében születik meg a több mint 700 munkahelyet létrehozó autóipari óriáskomplexum.
2018.09.11
A Hódút által kivitelezett Mosoni-Duna-híd a szépsége mellett a különleges tolási technológiának és a betartott rövid határidőnek is köszönhette a sikert.
2018.09.06
A Strabag kivitelezésében létrejött út új forgalmi kapcsolatot teremtett a Szlovákiába vezető 14-es út és az 1-es főút között.
2018.12.14
Az ágazat fő szervezeteiből álló Bíráló Bizottság tíz nívódíjat és két elismerő oklevelet osztott ki az ÉVOSZ idei gáláján.
2018.12.05
Az ország egyik legrégebbi vasútvonalának átfogó felújítását járta be a Magyar Építők tévés stábja. A Strabag, a Swietelsky és a Belfry többek közt közúti hidakkal váltja le a dugókat okozó sorompókat, és átépíti az 50-es évekből származó felsővezetéket.
2018.11.30
A 130 éves járműjavító átépítésével egy rozsdaövezet kapcsolódik vissza a főváros vérkeringésébe a Strabag kivitelezésében.
2018.11.23
Színes, diverz kulturális hálónak otthont adó közösségi tér készül el a fővárosban, mely olyan intézményekkel vár majd mindenkit, mint a történetének legnagyobb rekonstrukcióját lezárt Szépművészeti Múzeum, vagy az épülő Magyar Zene Háza.
2018.11.16
Átadták a Colas Alterra, az Aktív és az Útéppark munkájával rehabilitált Sóstói Természetvédelmi Terület látogatóközpontját a Strabag által felépített szomszédos stadionban.
2018.11.12
A Szegedet Hódmezővásárhellyel összekötő villamos és vasúti közlekedést összekapcsoló járat munkálatain a Swietelsky Vasúttechnika, a Strabag és a Sade is dolgozik.
2018.11.09
Windisch László projektvezetőnek állított emléktáblát a szakma a Megyeri híd építkezésének tizedik évfordulóján.
2018.11.05
A három megyét érintő projekteket a Swietelsky, a Strabag, a Ke-Víz, a Zemplénkő és az EuroAszfalt kivitelezik.
2018.10.16
A Hódút kivitelezésében épülő új hídra visszatérhetnek a súlykorlátozás miatt letiltott mezőgazdasági gépek; a város 140 éves zsilipje is megújul a Strabag és a Hídépítő munkájának köszönhetően.
2018.10.10
A Berzence és Iharosberény között megújult négyszámjegyű utat több mint 80 milliárd forintnyi felújítás követi jövőre a hasonló rendű szakaszokon.
2018.10.02
A Strabag által kivitelezett 13,98 milliárd forintos létesítmény már a használatbavételi engedélyeztetésre vár.
2018.09.20
Szegeden építenek járműkarbantartó csarnokot a városokat összekötő új járműveknek.
2018.09.12
A Strabag és a Belfry beruházásában szerdán átadták a 13,9 milliárd forintos infrastruktúrafejlesztési program részeként restaurált Kuncsorba-Túrkeve összekötőutat.
2018.09.07
A négy folyón összesen több mint 13 milliárd forintból korszerűsítenek számos nagyműtárgyat: többek között a dunakiliti vízlépcső is megújul.
2018.08.31
A Strabag elkészült a bal pálya fejlesztésével Dunakeszi térségében, így az M0-ás felé közlekedők két sávot használhatnak szeptember közepétől.