2019.02.05
Az összesen hat Komárom-Esztergom megyei település életét javító beruházás több mint 1,7 milliárd forintból valósul meg.
2019.01.14
A Szabadics Zrt. munkájával gyalogosátkelőket építenek ki, illetve járdákat modernizálnak és alakítanak ki a Zala megyei városban.
2018.12.12
A Szabadics Zrt. kivitelezésében a Zala megyei településen a régi, leromlott állapotú pályaudvar két új épülettel, 10 beállóval és 1250 négyzetméternyi felújított burkolattal valósul meg.
2018.12.05
Egy tájba jól illeszkedő, külső energiaforrást nem igénylő központ épül a Holnapocska-tábor közelében, a Szabadicsnak ezúttal is lesz köze a projekthez.
2018.11.22
A 68 ezer lakos ellátását javító beruházás a város keleti vízbázisára épül, új kutakkal szünteti meg a határértéket túllépő vízminőséget.
2018.10.29
Böhönye község szennyvízhálózatának fejlesztésével immáron a teljes belterület csatlakozhat a rendszerhez.
2018.10.16
A Szabadics Zrt. munkájával kialakítják az Ady Endre sétálóutcát, de korszerűsödik a Hunyadi és a Zrínyi utca is.
2018.09.28
Az első megrendelő külföldről érkezett és három autóval vette birtokba a Duna Aszfalt és a Szabadics Zrt. által kivitelezett pályákat.
2018.09.27
A Szabadics és a Mészáros és Mészáros munkájának köszönhetően hamarosan a Szent László patak és a Váli-víz mentén élők is fellélegezhetnek.
2018.09.25
A Szabadics és az In-West kivitelezésében a Táti-szigeteken zsilipekkel és mederkotrással hozták vissza az élővilág számára szükséges vízhozamot.
2018.09.19
A mély- és magasépítési részlegeit egy vállalatba szervező cégcsoport munkatársai közösen mutatták meg, hogy hogyan kell egy munkagépből kihozni a maximumot.
2018.09.08
A létesítményben egy közel harminc hektáros állandó tavat is kialakítanak. A projektről a cég munkatársával, Fischer Lászlóval beszélgettünk.
2018.09.01
Munkazaj, madárdal és gyerekzsivaly vidám keveréke fogadott minket a kis-balatoni Diás-szigeten, ahol egy építőtábor délelőttjébe pillanthattunk be. A Szabadics Zoltán és felesége által megálmodott, évek óta sikeresen működő Holnapocska tábor ezúttal az egykori építőtáborok közösségépítő, szemléletformáló szerepét idézte fel.
2018.08.08
A milliárdos beruházásban hét település árvízvédelme és vízgazdálkodása javul.
2018.07.28
Az autóipari K+F központban a Duna Aszfalt és a Szabadics Zrt. alakítja ki végleges formájában többek között a nagysebességű kezelhetőségi pályát és a dinamikus felületet is.
2019.01.18
A beruházás keretében bővítik a szennyvíztisztó-telep kapacitását, több tisztítóaknát lecserélnek, valamint egy aggregátort is telepítenek az áramkimaradás okozta vészhelyzetekre.
2019.01.09
A felajánlott játékok egy nagykanizsai általános iskolába kerülnek, ahol 540 gyerek fogja őket használni.
2018.12.06
A Szabadics munkájának köszönhetően olyan kulcsfontosságú közlekedési útvonalak menekülnek meg az árvíztől, mint a nagykanizsai vasútvonal, az M7-es autópálya és a 7-es főút.
2018.12.01
A Szabadics kivitelezésében a Balaton északnyugati sarka felett fekvő Királyszentistván és Litér szennyvíztisztító hálózata bővül mintegy 400 millió forintból. Az utóbbi időben az Euroaszfalt, a Betonútépítő, a Duna Aszfalt, illetve a Mészáros és Mészáros is hasonló projektekbe kezdett.
2018.11.20
A dunántúli mélyépítő kivitelezésében Györköny ivóvíz-ellátása újul meg.
2018.10.24
A Szabadics hat település vízminőségét javítja, és fokozza a vízellátás biztonságát a 3,5 milliárdos beruházásban.
2018.10.02
Az uniós forrásból támogatott beruházás során több mint tizenhatezer folyóméter vízhálózat tisztul meg.
2018.09.28
A Szabadics Zrt. kivitelezésében megvalósuló 2,9 milliárd forintos beruházásban többek között kutakat fúrnak, az ívóvízhálózatot fejlesztik és víztornyokon is dolgoznak majd.
2018.09.26
A folyó teljes magyarországi szakaszán létrejövő töltések hatására az árvízkárok megelőzhetőek lesznek.
2018.09.20
Miközben a Szabadics Zrt. hamarosan befejezi város főútvonalaként is ismert Széchenyi utca felújítását, két parkolófejlesztésre is sor kerül a településen.
2018.09.13
A Szabadics Zrt. kivitelezésében elkészülő 12 lakóépületben a közösségbe integrálva élhetnek majd a Kéthelyi Értelmi Fogyatékosok Otthonának eddigi lakói.
2018.09.06
A Szabadics Zrt. végzi el az októberben kezdődő munkálatokat, melyekben többek közt megduplázzák a szaunaház férőhelyeit és új panorámamedence is épül.
2018.08.27
A dunántúli mélyépítővállalat a folyó több szakaszán is dolgozik majd. Többek között töltések és támfalak fejlesztésére és mederkotrásra is sor kerül.
2018.08.07
A Szabadics vezette konzorcium húsz hőközpontot és négy kilométernyi vezetéket fejleszt. A szén-dioxid kibocsátást évente mintegy 14 ezer tonnával csökkenti a beruházás.
2018.07.26
A hazai építőipar cégvezetőinek korfája szerint ezekben az években több vállalat is szembesülni fog ezzel a kérdéssel. A válasz után kutatva megkerestük az ágazat legfőbb szereplőit.