2024.10.23, Szerda

Keresés: 8

Operaház is épülhet Fertődön a folytatódó kastélyrekonstrukció során

2017.04.11

Az Eszterházy-kastélyra 2018-ig 1,6 milliárd forintot szánnak, melyből befejeződik a nyugati szárny, megújulnak többek között a Gránátos házak, és feléleszthetik az operajátszási hagyományokat is.

Háromszázötven munkahelyet hoz Bács megyébe egy élelmiszeripari nagyberuházás

2017.04.10

A Hunent 12,5 milliárd forintos zöldmezős építkezés keretében új baromfi-feldolgozó üzemet létesít Mélykúton.

Ilyen lett a felújított kaposvári állomás - képriport

2017.04.10

Bejártuk a ZÁÉV által műemlékvédelmi szempontok szerint felújított 118 éves épületet.

Átadták a 155 milliárd forintos gumiabroncsgyárat Gyöngyöshalászon

2017.04.07

A Market által felépített gyárban személyautó-, teherautó- és buszabroncsokat termel európai és nyugat-ázsiai piacokra az Apollo Tyres. A cég elnöke szerint a világ legkorszerűbb gumiabroncsgyára jött létre Gyöngyöshalászon.

Ezek a Békéscsabán tervezett legújabb fejlesztések

2017.04.07

Nyolcszázmillió forintból újítják fel az evangélikus templomokat, emellett három, csaknem 1,5 milliárd forint összköltségű pályázat beadásáról döntött csütörtökön a város közgyűlése.

A Magyar Építő kivitelezi az új házelnöki rezidenciát

2017.04.06

A Balassi Bálint utcai patinás épület átépítése a Steindl Imre program részeként 2018 második felére valósul meg.

Korhű kávéházzal és színházi térrel újul meg a nyíregyházi Bencs-villa

2017.04.05

A 90 éves épületet uniós támogatásból újítják fel, a beruházás célja, hogy egy igazi művészeti alkotóteret hozzanak létre.

Megújul Kőszeg legismertebb műemléki épülete

2017.04.05

Könyvtár és kutatóközpont kap majd helyet a 93 millió forintos kormányzati támogatásból felújítandó sgraffitós házban.

Kínából Magyarországra hozza a termelést a magyar lámpagyártó

2017.04.04

1200 négyzetméteres üzemet adott át Kisbéren az Adrilux, melyet 2018-ra 7000 négyzetméteresre növel, 200 új munkahelyet teremtve.

Madárparadicsom és látványos kirándulóhely jön létre a Kiskunsági Nemzeti Parkban

2017.04.03

A park igazgatósága 300 millió forintot nyert a Péteri-tó eredeti mederalakulatának helyreállítására, mely több száz állatfajnak, köztük számos védett madárnak teremt biztonságos élőhelyet.

Közgép – az utolsó kapcsolja le a villanyt!

2017.04.03

A hazai „kritikus” sajtó vagy nem akar, vagy nem szeret azzal foglalkozni, hogy az utóbbi időszakban a szinte irreálisan olcsó és több esetben a valós képességeket sajátságosan értelmező ajánlataival a Közgép Zrt. meglehetősen gyorsan tönkretette magát. Pedig mára kijelenthető, hogy vélhetően a legjobban maga a Közgép Zrt. vezetősége jönne zavarba, ha a társaság valamelyik „érdekes” ajánlata következtében nyertesnek hirdetné ki a pályáztató. A Közgép Zrt. rövid távú vesszőfutását az M4-es pályázata zárhatja le.

Magyar csúcstechnológiát alkalmaz a Balatonszabadiban épülő biogáz erőmű

2017.04.02

2500 háztartás éves villamosenergia szükségletét termeli meg az ősztől már működő létesítmény, amely istállótrágyából állít majd elő zöldenergiát.

Velodrom épül az óbudai gázgyár helyén

2017.03.31

A pályakerékpáros versenypálya egy multifunkciós csarnokban valósul meg a Kemény Ferenc-program keretében.

Új tésztagyár épül Gyermelyen

2017.03.31

A magyar tésztagyártó kapacitása kétszeresére nő a hétmilliárdos beruházással.

Jövő tavaszra befejezi a Budai Vigadó felújítását az Épkar

2017.03.31

A Hagyományok Házának épületében eredeti állapotának megfelelően helyreállítják a dísztermet, lefedik a belső udvart, és megújul a kupolatér.

Megújult az ország leglátogatottabb egytermes mozija

2017.04.10

Belső átalakítások után hétfőn új névvel nyitották újra a hévízi Fontana Filmszínházat, mely ezentúl Honthy Hanna nevét viseli, s több mint 50 ezres éves látogatószámmal büszkélkedhet.

A Penta kivitelezésében újul meg Rákoscsaba centruma

2017.04.10

A téren többek közt zenepavilon épül, és egy egyedi irodalmi és zenei wifi-könyvtár is elérhető lesz.

Akadálymentessé válik a hűvösvölgyi villamosvonal

2017.04.09

A BKK Zrt. emellett számos egyéb fejlesztést és felújítást tervez a II., a VIII. és a X. kerületben.

Tucatnyi rendelőt újít meg a fehérvári egészségügyi program

2017.04.07

A négyéves átfogó program érinti a háziorvosi, a gyermekorvosi, a fogászati és iskolafogászati ellátást, illetve a védőnői szolgálatot is.

Harminc áruházfejlesztést hajt végre idén a Spar

2017.04.06

Első a sorban a Zalaegerszegen most átadott hipermarket, emellett további 24 áruházat újítanak fel és 5 új üzletet nyitnak.

Még idén 13 ezer négyzetméterrel bővül Győr gépjárműipara

2017.04.06

Immár negyedik győri gyárát építi a Dana. A több mint 14 milliárd forintos fejlesztés őszre készül el, a fogaskerékgyártás pedig januárban indul.

Dunaharasztiban épül fel Magyarország legnagyobb élelmiszeripari raktára

2017.04.05

A Coca-Cola HBC Magyarország 2 milliárd forintos beruházással 6500 négyzetméteres csarnok építésébe kezdett dunaharaszti központjában. A tárolókapacitások bővítését a folyamatosan növekvő kivitel tette szükségessé.

Évi 400 elektromos buszt állít elő a Komáromban épült üzem

2017.04.04

A 6,2 milliárd forint értékű beruházásban több mint 66 ezer négyzetméteres gyár jött létre a volt festőüzem területén.

Már megvan a tervezője az M4-es és az M8-as találkozási pontjának

2017.04.03

A Budapestet tehermentesítő M8-as és a fővárosból érkező M4-es gyorsforgalmi utak egy ötkilométeres közös szakasszal érik el Szolnokot.

Felavatták Kozármisleny korszerűsített futballstadionját

2017.04.03

Az elkészült stadion kétezer ember befogadására alkalmas. A városban további sportfejlesztéseket terveznek, például uszoda is épülhet.

Már 70 százalékban kész Répcelak új sportcsarnoka

2017.04.03

A hétszázmillió forintos beruházással idén nyárra elkészülő létesítmény 300 fő befogadására lesz alkalmas.

„Többé nem állhatunk meg!” – így születik újjá az útügyi szabályozás

2017.04.01

Sokéves lemaradást kellett hat hónap leforgása alatt behoznia a magyar útügyi szakmának a szabályozás átfogó megújításával. A több mint száz szakértő munkáját a közútkezelőnek kellett összehangolnia, az új rendeletek születéséről a Magyar Közút Nonprofit Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettesét, Szilvai Józsefet kérdeztük.

Egy év múlva már nem kell behajtani Várpalotába az áthaladóknak

2017.03.31

A várpalotai elkerülő keleti szakaszán már az aszfaltozást végzik, a második ütemben kivitelezett nyugati szakaszon hídépítés és töltésalapozás zajlik.

Energetikai felújítást és bővítést kapott a mosonmagyaróvári ügyészség

2017.03.31

A 88 éves neobarokk épületben egy helyi cég kivitelezésében 40 százalékkal nőtt az alapterület, a fűtés, a nyílászárók és a tető is megújult.

1,9 millió négyzetméternyi ipari padló szorul felújításra

2017.03.30

A megrepedt vagy törött padozatok rendbetételével ágazati szinten évente 3-4 milliárd forint költséget lehetne megtakarítani az MLSZKSZ szerint.