2024.10.23, Szerda

Keresés: 8

Öt településen újítja fel épületeit Szolnok megye kormányhivatala

2017.03.30

A beruházás eredményeként évente 15 millió forintot spórolhatnak, valamint hasznosul a Szolnoki Főiskola megüresedett épülete is.

Európában is ritkaságnak számító trió dolgozik a dél-balatoni vasúton

2017.03.29

Nyáron már a megújult vasúttal közlekedhetünk Szántód és Balatonfenyves között, a felújításban egyszerre dolgozik három különleges gépóriás.

Megduplázódik a Veszprém megyei útfelújítások mennyisége

2017.03.29

Uniós és hazai forrásokból 70 kilométernyi út újul meg a tavalyi 35 kilométer után.

Közel kétszeresére növelte üzemét a magyar nyílászárógyártó

2017.03.28

A legjobban szigetelő üvegeket és a német technológiát mostantól a legmodernebb gyártósor egészíti ki a nyíregyházi építőipari cégnél.

November végére elkészül az esztergomi vasútvonal villamosítása

2017.03.28

A felsővezetéképítés és a pályaépítés munkálatai is a terv szerint haladnak, Újpest és Angyalföld között elkészült az új második vágány.

Biomasszaüzemmel fedezi hőszükségletét a szabadegyházi cukorgyártó

2017.03.27

A másfél milliárdos beruházásban második biomassza üzemét építi a Hungrana. A napi 3500 tonna kukoricát feldolgozó cég ezzel teljes mértékben elő tudja állítani a termeléséhez szükséges hőt és gőzt.

A Dunán úszó vasbeton telket fejleszt három építőipari cég

2017.03.27

A GINOP által támogatott innováció keretében létrejövő, vízfenéken rögzített úszóművekre könnyűszerkezetes építmények húzhatók fel.

Négyszeresére bővül és visszanyeri varázsát a keszthelyi kastélypark

2017.03.26

5,5 milliárd forintos beruházással a 19. századi tervek szerint állítják helyre a Festetics-kastély parkját az azt átszelő út kiváltásával, emellett új funkciókkal és látványosságokkal is bővül a múzeumegyüttes.

Kibővítik és modernizálják Tatabánya könyvtárát

2017.03.24

2019-re összesen 1000 négyzetméterrel, benne új raktárakkal és kutatószobákkal bővül a József Attiláról elnevezett intézmény.

Elkezdődött a Mosoni-Duna hídjának építése a győri elkerülőn

2017.03.23

Hódút és a Strabag konzorciuma két híd munkálataiba is belekezdett a 813-as főút befejező szakaszán, ahol már a töltésalapozás is folyik.

Ilyen lesz Esztergom megújuló vasúti csomópontja

2017.03.23

A Budapest-Esztergom vonal villamosításához kapcsolódó beruházás eredményeként jövő őszre intermodális központ jön létre a városban.

Begyorsulnak a vánszorgó vonatok, megújul a Gubacsi-híd

2017.03.22

A leromlott állapotú híd átépítésével hatékonyabbá válik a kikötő és a vasúthálózat közötti teherforgalom, ami az autósoknak is előrelépést hoz.

Hullámtörővel óvják meg a dél-balatoni vasútvonalat az eróziótól

2017.03.22

A térségben tavaly óta zajló vasútrekonstrukció részeként sor kerül a több mint 700 méter hosszú építmény kivitelezésére Fonyód és Bélatelep között.

Évi 480 tonna szén-dioxidtól mentesülhet Somogy megye

2017.03.22

A heteken belül kezdődő energetikai korszerűsítési program a Somogy Megyei Kormányhivatal 18 épületét érinti.

Az építőipar legismertebb cégeivel tartott szakmai napot az Ybl

2017.03.21

Az előadások, szakmai bemutatók mellett állásbörze és gyakorlati lehetőségekről szóló tájékoztatás is segítette a diákokat. A korábban kevés részvevőt vonzó szakmai napot sikeresen gondolták újra az Ybl hallgatói, az új irányvonalakról Kincses Péter főszervezőt kérdeztük.

További járulékcsökkentést javasol az ÉVOSZ

2017.03.30

Emellett az élőmunkát kiváltó fejlesztésekhez állami támogatásokat, a felújításokra is kiterjesztett áfavisszaigénylést, valamint a teljes építési folyamatra kiterjedő gazdaságpolitikai lépéseket is sürget a szervezet.

Elkészült a Leier 2500 négyzetméteres új üzeme

2017.03.29

A cég betoncserepeket és térburkoló elemeket gyárt a mintegy nyolc hónap alatt felépült csarnokban, ahol 14 új munkahely is létrejött.

Szuperpontos munkaerő a Terránnál: ipari robotok szállnak be a gyártásba

2017.03.28

A tetőcserépgyártó hazánkban egyedülálló fejlesztése mellett erdélyi gyárépítéséről, a lakásépítési hullám hatásairól és új termékeiről is beszámolt keddi sajtótájékoztatóján.

Így néz ki a fővárosi szuperkórházak építési koncepciója

2017.03.28

Dél-Budán 1058 ágyas, a Nagyvárad téren 1300 ágyas kórház létesül, a Honvédkórházban is új tömb jön létre.

Százszázalékig hazai projektté vált a Puskás-stadion építése

2017.03.27

A Magyar Építő és a ZÁÉV konzorciuma nettó 142,85 milliárd forintért kivitelezi a régi aréna helyén épülő új nemzeti stadiont. A beruházó MNSK rendkívül szigorú feltételekkel szerződött a kivitelezőkkel.

A Strabag folytathatja a Múzeumi Restaurálási Központ kivitelezését

2017.03.27

Tavaly 4 milliárd forintos szerződés keretében indultak meg két épület mélyépítési munkái. Most a fővárosi központ mind az öt épülete és a park generálkivitelezési munkáit is odaítélték, mindez további 12 milliárd forintból történik.

A ZÁÉV építi a Nemzeti Kosárlabda Akadémiát

2017.03.27

A mobil lelátókkal együtt 2200 férőhelyes sportcsarnok, valamint kollégium épül a 2,1 milliárdos beruházásban.

Teljesen újjáépül Salgótarján a Modern városok keretében

2017.03.24

Ipari, közlekedési, energetikai, turisztikai és sportfejlesztések is szerepelnek a nógrádi megyeszékhely modernizálási tervei között, melynek egy új városközpont kialakítása is hangsúlyos része.

Már áll a szombathelyi stadion 450 tonnás acélszerkezete

2017.03.24

Következő lépésként áprilisban az utakat és a 8000 négyzetméteres futballpályát kezdik kialakítani, kora őszre pedig várhatóan elkészül a teljes, multifunkcionális sportcsarnok.

Rendezvényközpontként épül újjá Karcagon a milánói magyar pavilon

2017.03.23

A 2015-ös világkiállítás magyar épülete a hazaszállítás és átalakítás után a Jász-Nagykun-Szolnok megyei város kulturális értékeinek és közösségi életének teremt majd új otthont és színteret.

Ipari beruházásokkal indul el Kaposvár átfogó fejlesztése

2017.03.23

Meglévő iparterületek újulnak meg és új ipari park nyílik a 171 milliárd forintos Németh István program első lépéseként.

Az A-Híd kivitelezésében fejlődik a Liszt Ferenc Repülőtér iparvágány hálózata

2017.03.22

A fejlesztés egy CEF által támogatott nagyprojekt része, melynek köszönhetően szorosabban összekapcsolódik a légi, vasúti és közúti áruszállítás: létrejön egy multi-modális csomópont.

Útfejlesztéssel javította borvidéke elérhetőségét Szekszárd

2017.03.22

Összesen 9,5 kilométernyi út kapott szilárd burkolatot a Duna Aszfalt kivitelezésében.

Új forgalomirányító központokkal válik hatékonyabbá a GYSEV

2017.03.21

Sopronban, Szombathelyen és Csornán is új központ épült, ezzel egységes rendszerbe került 44 állomás, ami hatékonyabb forgalomszervezést, gazdaságosabb üzemeltetést és kevesebb a késést eredményez.

Korábban őket díjazta a LafargeHolcim Alapítvány – legközelebb akár a ti munkátok is lehet a címlapon!

2017.03.21

Változatos léptékű és célú projektek alkotják a LafargeHolcim Awardson kitüntetett kört: van köztük olyan, amely egy egész metropolisz életére kihat, mások kis, hátrányos helyzetű közösségek mindennapjait teszik jobbá.