2019.02.26
A meglévők mellett két további szakasz építésével teljessé válik az M3-as autópályához kapcsolódó 338-as főút, melynek III. szakasza a ZEMPLÉNKŐ Kft. kivitelezésében épül.
2019.02.24
Szinte kizárólag akkor lehet hallani róluk, amikor gondot okoz a kapacitáshiányuk, pedig kulcselemeket szolgáltatnak, és egyre nő a jelentőségük a nagy projektekben. Ráadásul van közöttük egy olyan magyar cég, amely innovatív megoldásaival sikerrel veszi fel a versenyt a nála jóval nagyobb versenytársakkal. A szerkezetépítés fő kérdésköreit a KÉSZ Csoporthoz tartozó DVB Kft. ügyvezetőjével, Török Mihállyal jártuk körbe.
2019.02.22
A MOL Campussal együtt a BudaPart kapuját alkotó komplexum 40 százalékát már bérbe is adták.
2019.02.21
Az osztrák határnál kilépő forgalom mostantól el tudja kerülni a kastélyt, a Swietelsky kerékpárutat és zajvédőfalat is kivitelezett.
2019.02.20
Akár hajnali 2 és 4 között is megoldanak egy problémát, a vevőnek nem terméket akarnak adni, hanem hozzásegíteni egy szép nappalihoz. Markovich Bélát a rekordokat döntő Mapei Kft. 2018-as évéről kérdeztük, de szokás szerint az eredeti témától sokkal messzebbre jutottunk.
2019.02.18
Tavaly év végén hirdették ki az Építőipari Nívódíj győztes pályázatait, a projektek részletes bemutatására pedig egy külön rendezvényen került sor, ahol az ÉVOSZ is kerek évfordulót ünnepelt.
2019.02.15
Most először ítélhetik oda magyar építménynek az Év Stadionja címet. Egy díjat a szakmai zsűri, egyet pedig a közönség szavazatai alapján osztanak ki március elején.
2019.02.15
A ZÁÉV kivitelezésében egy korábbi ipari épületből született meg a magyar táncművészet új központja a MIllenárison.
2019.02.14
Debreceni, szegedi és miskolci projektek is bemutatkoznak a budapestiek mellett a 30. MIPIM ingatlanfejlesztési kiállításon.
2019.02.14
Bővítéssel folytatódik az UTE-létesítmény felújítása Óbudán: új emeletet és egy komplett női szárnyat alakítanak ki.
2019.02.13
Egyedülálló sós medencével már idén nyárra elkészül a Zalakarosi Gyógyfürdő megújult épülete. Lapunknak adott interjújában az építkezés jelenlegi állásáról és a kihívásokról Szabadics Roland, a projekt építésvezetője számolt be.
2019.02.12
Felsőörs egy új bölcsőde építésével, az iskolája bővítésével és számos kisebb beruházással is gazdagodik.
2019.02.08
A Tisza-völgyben az üzemirányítási és a monitoringhálózat fejlesztése hozzájárul, hogy pontosabb árvízi előrejelzések készüljenek és hatékonyabban tudják meghatározni a tározók üzemeltetését.
2019.02.07
Családi napra és tudományos szimpóziumra is készül az ismét az új műszaki előírások kiadására fókuszáló szervezet. Lapunknak adott interjújában Nyiri Szabolcs elnöksége legfontosabb céljairól is beszámolt.
2019.02.07
Miközben a legtöbb ágazatban csökken vagy stagnál a cégek száma, addig az építőiparban meredeken emelkedik.
2019.02.25
Kiválósági díjat érdemelt a kiskunhalasi építőipari cégnél érvényesülő gondolkodásmód, ami a munkavállalókat és a tulajdonosokat egyaránt segíti.
2019.02.23
Varroda és orvosi rendelő is készült a közel 500 férőhelyes létesítményhez, mely a jövőben újabb büntetés-végrehajtási intézetek mintájául szolgál.
2019.02.22
Az ágazat egyik legfontosabb éves eseményére külföldi előadók is ellátogattak.
2019.02.21
A rendezvények mellett az ágazatot támogató források gyorsításáról is beszélt a szövetség elnöke.
2019.02.18
A téren álló templom már folyamatban lévő felújítása után most a környezet megszépítésére is sor kerül.
2019.02.16
Idén ünnepli alapításának 30 évfordulóját a Dunántúl egyik jelentős építőipari vállalata: a Szabadics Zrt. portfóliója a Kis-Balaton évtizedes vízrendezési munkáitól az új zalaegerszegi autóipari tesztpálya építkezéséig terjed. A jubileum kapcsán adott interjút lapunknak Szabadics Zoltán igazgatótanácsi elnök, aki maga is 25 éve dolgozik a cégnél.
2019.02.15
Pénteken negyedszer rendezték meg az Országos Építőipari Szakember Találkozót a budapesti Lurdy Házban.
2019.02.15
A japán tulajdonú Enmech Pécelen új, 11 ezer négyzetméteres fejlesztést indított el, mellyel mintegy 250 munkahelyet teremtenek.
2019.02.14
Húsz éve oszlopos tagja a Market Zrt.-nek, műszaki ismerete egyedülálló, de vele interjúzva sokkal inkább a szerénysége és elhivatottsága a szembetűnő. Miközben profin vezérli az ország legjelentősebb építőipari projektjeit, az alvállalkozókkal is közvetlen viszonyt ápol. Interjú a Hónap Mérnökével, Bajnok Sándorral.
2019.02.14
Többek közt egy 226 fő befogadására képes konferenciaterem, látogatóközpont és gyerekmúzeum is épül a Városliget egyik legjelentősebb beruházásában.
2019.02.13
Budapesten a Rákos-patak, míg Pomáz és Szentendre között a Dera-patak mentén épül kerékpárút.
2019.02.11
Hazánk egyetlen búzakeményítő gyára 33 milliárd forintos beruházásban jött létre.
2019.02.08
Összesen háromezer LED-es lámpát telepítenek a negyedik, a kilencedik, a tizedik és a tizennyolcadik kerület egyes részein.
2019.02.07
Előrelépés történt a Dél-Pestet, Észak-Csepelt és Dél-Budát összekötő 2x3 sávos híd megvalósításának tervezési fázisában.
2019.02.04
A főváros 4. kerületében megvalósuló beruházás során többek közt új járdát és kerékpárutat építenek, valamint egy vasúti átjáró is készül.