2023.11.18
Három éjszaka alatt beemelte a Hódút Építő az M44-es szegedi vasútvonal fölötti hídjának gerendáit.
2023.11.15
Az első, esztergomi létesítmény alapkövét már le is tették, a kivitelező a Strabag-csoport.
2023.11.10
A Strabag kivitelezésében egy összetett útfejlesztési projekt fejeződött be Debrecen egyik legforgalmasabb kivezető közlekedési folyosóját fejlesztve.
2023.11.10
A Győr közelében található Abda és Szolnok között tervezett vasútvonal az egyik nyomvonal esetében 330 kilométer, míg a másik esetben 340 kilométer hosszú lehet.
2023.11.07
A fejlesztés során tanösvényt alakítottak ki, a Csónakázó-tónál rendezvénytér létesült, valamint számos pihenő és piknikező hely várja a pihenni vágyókat.
2023.11.02
A Mapei termékeivel végzett kivitelezést követően nemes burkolatok emelik az Egri Érseki Palota fényét.
2023.10.31
Összesen nyolc épület kap teljeskörű felújítást a kampuszban, amihez a kivitelezőknek többek közt 15 ezer négyzetméternyi hőszigetelést kell felragasztani, míg a gyártónak 50 tonnányi színezővakolatot és 140 tonna ragasztótapaszt kell legyártania és szállítania.
2023.10.30
13 ezer négyzetméter Layher homlokzati állvány segítette az egykori Radetzky-laktanya újjáépítését.
2023.10.27
A Ke-Víz 21 Zrt. folyamatos kétirányú forgalom mellett építi át a 33-as főút 3316-os jelű összekötő út és az ipari fejlesztési terület közötti szakaszát.
2023.10.25
Az M9 újabb szakasza készülhet el a közeljövőben.
2023.10.25
Ismét várja vendégeit a Fekete Holló, melynek műemlék épülete a SWIETELSKY Magyarország Kft. munkájával újult meg kívül-belül.
2023.10.22
A MEVA zsalurendszereinek segítségével egy a méretéből és az íves kialakításából adódóan is különleges látványt nyújtó vadátjárót átvezető hidat alakítottak ki a STRABAG és Duna Aszfalt kivitelezésében zajló M6-os autópálya záró szakaszának kivitelezése során.
2023.10.19
A tervezettnél gyorsabban halad a munkálatokkal a kivitelező KM Építő Kft.
2023.10.18
A Békéscsabát elkerülő új gyorsforgalmi úthoz egy hidat is meg kell tervezni a Kettős-Körös folyó felett.
2023.10.17
Debrecen körútja és a 4-es főút találkozása a város egyik legforgalmasabb kereszteződése, ahol hamarosan nemcsak átszervezik a forgalmat, de új sávokat is kialakítanak.
2023.11.16
Az utolsó ütem december 9-ig tart.
2023.11.12
Mintegy 7,1 kilométeres kerékpárutat tervezhetnek Mindszent és Szegvár közé.
2023.11.10
A Szabadics Zrt. és a Meliorációs Kft. munkájával a Rába és a Gyöngyös-patak, illetve a Lukácsházi árvízi tározó környékén is biztonságosabb lett az élet, mint ahogy ezt augusztusban is biztosították a most ünnepélyesen is átadott védművek.
2023.11.09
Rövidesen elkészülhet a HE-DO Sajószentpéter elkerülőjével.
2023.11.04
Összeszokott csapattal, 33 év tapasztalatát felhasználva irányíthatta a Nemzeti Atlétikai Központ építését a Magyar Építő Zrt. létesítmény főmérnöke. A novemberi Hónap Mérnökeként Balás Ákos kollégái hozzáállására és a fiatalok fejlődésére a legbüszkébb.
2023.11.02
Két új Kőrös-híd is épülhet a 47-es főút négysávosítása során.
2023.10.31
Lechner korának hangulatát idézték meg a felújított kecskeméti Városháza kávézójában.
2023.10.29
A kalocsai oldalon, a mederhídon és a jobb parton is nagyon közel járnak a végkifejlethez a munkálatok a Duna Aszfalt generálkivitelezésében zajló projektben.
2023.10.26
Hamarosan a stadion füvét is taposhatjuk a 10 ezer négyzetméteres központi pályán.
2023.10.25
A második ütem közbeszerzése lezárult, az első ütem kivitelezése ugyanakkor még zajlik.
2023.10.23
Felszabadulhat végre a Szolnokhoz tartozó Szandaszőlős az átmenő fogalomtól.
2023.10.21
A mederhíd kalocsai ága már közel jár a záráshoz.
2023.10.18
A meglévő hidegvíz-csatornát mélyítik, szélesítik és egy új csúcshűtőkkel is ellátott melegvíz-csatornát építenek, ezek segítségével biztosítják az új atomerőmű működéséhez szükséges hűtővizet Pakson. A rendszer tervezésénél nagy körültekintéssel jártak el, figyelembe vették a Duna vizének az évszázad végéig várható hőmérséklet-emelkedését és vízhozamváltozását is.
2023.10.17
Az Ipoly holtág rehabilitációja a Penta Kft. munkájával valósult meg.
2023.10.15
A fejlesztés nagy előrelépést jelenthet az iparterület megközelítésében és a külváros infrastrukturális fejlődését is előmozdíthatja.