2025.05.07, Szerda

Keresés: híd

Négysávos főút köti össze mától Győrt Pápával

2023.10.14

Jelentősen rövidül a menetidő és biztonságosabb lesz az út Győr és Pápa között a 83-as út négysávosításának köszönhetően.

7500 négyzetméternyi hidegburkolattal újult meg a Drechsler-palota

2023.10.12

A hidegburkolás mellett műgyanta terrazzo padló készítéséhez is a Mapei termékeit választották a Drechsler palota felújítása során.

Vasúti híd vagy aluljáró épül a déli határnál a Budapest-Belgrád vasútvonalhoz

2023.10.10

Megjelent a közbeszerzés a Kelebia-Baja főút vasutat keresztező, külön szintű átvezetésének tervezésére.

Magyar Vasút 2023: új korszakot hirdetett meg az ÉKM, gyökeresen átalakul a MÁV-Volán

2023.10.05

“Vasúté a jövő, de mit kell tennünk ma?” Ez a mottója a HUNGRAIL szervezésében létrejött konferenciának, amelyen a döntéshozók és az ágazati szereplők közösen vitatják meg a magyar vasút jelenlegi kihívásait, feladatait. A konferencián az Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkára fontos bejelentést tett.

Lindab légtechnikával újult meg a MÜPA orgonatere

2023.10.04

Az orgona terem szellőzésénél kiemelt cél volt a tökéletes akusztika, továbbá, hogy a lehető legjobb minőségű levegő legyen a helyiségben.

A tudás továbbadása és az értékteremtés a legfőbb hajtóereje a Hónap Mérnökének

2023.09.30

A tudásvágy hajtja előre és annak továbbadása, valamint az értékteremtés motiválja leginkább a szeptemberi Hónap Mérnökét. Bálint Zsolt két és fél éve dolgozik a LATEREX Építő Zrt. kötelékében, ahol főmérnökként Magyarország legnagyobb oktatási beruházását vezetheti konzorciumi partnerével együtt. A Dunakeszi Diáknegyed jelenleg is zajló kivitelezésében kamatoztatni tudja korábbi, szerteágazó tapasztalatait, a problémamegoldásra pedig egyedi technikát alkalmaz.

Ópusztaszert is védi az árvíztől a Tiszán átadott közel 10 kilométernyi töltés

2023.09.27

Az árvízvédelmi fejlesztés által nyújtott lehetőségeket a töltéseken kerékpárút kialakításával is kihasználták, a munkát a Kötiviép’B végezte el.

Így zajlik Magyarország kulcsfontosságú szénhidrogén-kútjainak karbantartása

2023.09.26

Pusztán az előkészületek 27 kamionfordulót és 3-5 napot igényelnek a Vabeko által folyamatosan végzett munkálatok során, amelyek biztonságos elvégzéséhez állandó képzések és ellenőrzések zajlanak.

Vízépítési tervező mérnök álláslehetőség - Speciálterv Kft.

2023.09.22

A közlekedési létesítmények, utak, vasutak, hidak tervezésében 24 éves múltra visszatekintő SPECIÁLTERV Kft.-nél most lehetőség nyílt arra, hogy csatlakozz bővülő csapatunkhoz mind gyakorlott tervező, mind pályakezdő pozícióban. Az új munkatárs feladata közlekedési létesítményekhez kapcsolódó vízépítési elemek, rendszerek tervezése minden lehetséges tervszinten.

Természetvédelmi szempontból is fontos Békésszentandrás most elkészült vízügyi fejlesztése

2023.09.21

A Magyar Vakond kivitelezésében megújult a település teljes szennyvízkezelő infrastruktúrája.

Nem csupán a jégkorong sportot szolgálja ki a Baján felépült új csarnok

2023.09.20

Az egész évben biztosított jégfelülethez 21 kilométernyi hűtővezetéket fektettek le az INETON által kivitelezett fejlesztésben, a telepített technológia az épület fűtését és hűtését egyaránt támogatja.

Modern fejlesztésű autóbusz telephely szolgálja ki mostantól Nyíregyházát

2023.09.19

A területen javítóműhely, vizsgáztató állomás, üzemanyagtöltő állomás és többszintes irodaépület létesült.  

Közel négyszáz kistelepülésen indulnak el hamarosan útfejlesztések

2023.09.15

Összesen 5 milliárd forintnyi állami támogatásról döntöttek a Magyar falu programban.

A szakemberek legalább olyan fontosak, mint a cégek – megalakult az ÉVOSZ Mélyépítési Tagozata

2023.09.13

A hazai építőipar meghatározó részét képviselő mélyépítők szakmai érdekképviseletük vezetőjének Varga Antalt, a Duna Aszfalt vezérigazgatóját és igazgatósági tagját választották meg.

Elkészült Budakalász árvízvédelmi rendszere

2023.09.12

Lezárult a Római-parttól északra eső partszakasz árvízvédelmi fejlesztése a Budakalász és Békásmegyer határán húzódó Barát-patak torkolati szakaszán, annak medrében épült új vízépítési műtárgy, egy úgynevezett árvízkapu kialakításával.

Bravúros játékkal nyerte el az építőipar focikupáját a KÉSZ Csoport

2023.10.12

A magyar építőipar meghatározó vállalatcsoportja az utolsó pillanatban ugrott be az Építő Kupa focitornájára, hogy aztán veretlenül meneteljen el a végső győzelemig.

Felrobbantották Mindszent 50 méter magas víztornyát - galéria

2023.10.10

Az 50 éves, 50 méter magas víztorony már nem állt stabil lábakon.

Új híd ívelhet át a Szamos felett

2023.10.07

Az M49-es tervezett szamossályi csomópontja közelében emelhetnek hidat a Szamos felett, továbbá az új híd és az új autóút közötti kapcsolat fejlesztéséről is gondoskodnak majd.

Mérföldkőhöz érkezett az egyedülálló afrikai építési beruházás

2023.10.05

A projekt jelenleg Afrika legnagyobb egyedi infrastrukturális magánberuházása Európából, amelynek szakmai és befektetői partnere a Duna Aszfalt Zrt.

Továbbépülhet a sárvári elkerülő

2023.10.03

Bővítik Sárvár elkerülő útját, az új útszakasz északnyugat felől kerüli majd el a város belterületét és éri el az iparterületet.

Nem mindennapi feladatokat oldott meg a FŐMTERV a 83-as főút megtervezéséhez

2023.09.29

Repülőtér megközelítését, egykori TSZ-ek csőhálózatainak feltárását, és nem szabványos méretű műtárgyak megtervezését is meg kellett oldania a mérnököknek.

Egy lépéssel közelebb a Szombathely és Kőszeg közötti M87-es út építése

2023.09.27

Komoly változás jöhet nyugati határ környékén: tovább épülhet az M86-os és végre elkezdődhet az M87-es gyorsforgalmi út kialakítása is a friss kiírás szerint.

Komoly kihívásokat megoldva épült meg a budai hegyvidék új iskolája

2023.09.25

Multifunkcionális tanuló- és alkotótereket alakított ki az EB Hungary Invest Kft. a főváros egyik zsidó egyházi iskolája számára. A Tiba Építész Stúdió tervei szerint megépített iskolaépület 1,2 milliárd forintból valósult meg.

Szólóban épült meg Észak-Erdély legújabb autópályaszakasza, de így is sokat segíthet az erdélyi forgalomnak

2023.09.21

A Bihar megyéből Szilágy megyébe átvezető sztrádaszakasz megnyitásával 1004 kilométerre nőtt a romániai autópályák és gyorsforgalmi utak teljes hossza.

A szlovén határ közelében készült el egy újabb útfelújítás

2023.09.20

A 7537-es út iklódbördőcei belterületi szakasza kapott új burkolatot a Duna Aszfalt munkájával.

Dübörög a Pécsi Tudományegyetem hatalmas energetikai projektje, újabb épületeket újítanak fel

2023.09.20

A Pécsi Tudományegyetem átfogó energetikai beruházásokat indított az utóbbi időben. A számos épületet érintő programban most az egyetemhez tartozó közoktatási intézmények felújítására nyílik lehetőség.

Hamarosan a burkolati jelek festése is elkezdődhet az M6-os autópálya zárószakaszán

2023.09.18

A Duna Aszfalt és a STRABAG kivitelezésében zajló projektben elkészült a főpálya kopóréteg építése az autópálya országhatárig tartó szakaszán.

Megkezdődhet az iváncsai közúti felüljáró tervezése

2023.09.14

Fejlesztik a Fejér vármegyei település közúti és vasúti kapcsolatait.

Zalaegerszeg újabb része kapcsolódik be a város kerékpárút-hálózatába

2023.09.13

A város déli részére, Botfára vezető bicikliutat a Zrínyi Miklós úttól indítják el.

Újabb hibátlan út kanyarog Nógrád lankáin

2023.09.09

A Nógrád vármegyei Hollókő közelében, festői környezetben fut a Szécsény és Pásztó közötti útszakasz, amelynek Nagylóc és Felsőtold közötti szakaszát a HE-DO csoport újíthatta meg.