2025.03.03, Hétfő

Keresés: m4

Hamarosan elkészül Sopronig az M85-ös: galéria a városhoz legközelebb eső szakaszról

2020.11.30

Az ország északnyugati sarkában fekvő Sopronba még a közeljövőben már 2x2 sávos pályán lehet majd Budapestről eljutni.

Újabb fontos lépés az M3-astól a romániai határig vezető M49-es projektjében

2020.11.09

Az ország északkeleti csücskében az M3-as autópálya Mátészalkához közeli szakaszától a csengeri határig vezető 2x2 sávos út újabb szakaszához keres előzetes tervezőket a NIF.

Déli Körvasút: elindult a kivitelezési tender

2020.10.30

A most megjelent kivitelezési közbeszerzéssel az utóbbi száz év legjelentősebb fővárosi vasúti fejlesztése, a Déli Körvasút bővítése startol el. A beruházásnak köszönhetően Kelenföld és Ferencváros állomások között elkezdődhet a harmadik – egyes szakaszokon pedig a negyedik – vágány, valamint a Közvágóhídnál és Nádorkertnél új megállóhelyek építése.

Egyre közelebb van az átadáshoz az M44-es békéscsabai szakasza

2020.10.16

A Duna Aszfalt munkájával 17,6 kilométeren épül meg a Kondoros és Békéscsaba közötti szakasz, melyet még idén átadnak.

Mondjon véleményt Budapest új körútjáról!

2020.10.02

Október 20-ig van lehetőség arra, hogy Ön is véleményt alkosson Budapest új körútjával kapcsolatban. A Budapest Fejlesztési Központ először az Új Duna-híd első, a Fehérvári úttól a Gubacsi útig tartó szakasza kapcsán kérte a budapestiek és az elővárosokban élők véleményét, nemrég pedig a második, Üllői útig tartó szakasz nyomvonalváltozatainak társadalmi egyeztetése is elkezdődött. A hat lehetséges nyomvonalváltozattal kapcsolatban a www.budapestujkorutja.hu oldalon lehet véleményt mondani.

Újabb észak-erdélyi szakaszt adtak át, egyre közelebb Székelyföldhöz az autópálya

2020.09.19

De ahhoz, hogy teljes legyen az erdélyi magyarság egyik meghatározó városáig, Marosvásárhelyig, még számos szakasznak kell elkészülnie.

Konkrét eredményeket tettek le az asztalra 35 éves kor alatt az Év Fiatal Mérnökei

2020.09.11

A nagymúltú díjat Németh Dorián, a SWIETELSKY Kft. és Simon Tamás, a Magyar Közút Nzrt. munkatársai vehették át.

Kulcsfontosságú kereszteződések kapacitása növekedik Debrecenben

2020.09.04

Elkezdődött a városból dél felé kivezető 47-es főút nagy forgalmat bonyolító, de szűk keresztmetszetű csomópontjának kapacitásbővítése.

Így halad az M4-esen a Zagyva-híd építkezése

2020.08.31

A Colas Közlekedésépítő, a Colas Hungária és a Duna Aszfalt által épített Abony-Törökszentmiklós 2x2 sávos pályán jelentős előre lépések történtek.

A tökéletes aszfalt és a finom sör titkai – így zárult az első Duna Group Szabadegyetem

2020.08.23

A Duna Csoport hagyományteremtő szabadegyeteme több mint nyolcvan résztvevőjével a tiszaugi hídhoz és a Hódút Kft. laborjához is ellátogatott a zárónapon.

Két újabb észak-erdélyi autópálya-projekt kapott zöld jelzést

2020.08.19

Legalábbis papíron: megvan a nyertes kivitelező a Szilágyságban épülő 80 kilométer legnyugatibb részén.

EBI jelentés: nincs drámai zuhanás az építőipari aktivitásban

2020.08.05

A mélyépítési projektek indulásán nem igazán látszott a járvány, ugyanakkor a magasépítés a második negyedévben jelentős visszaesést mutat.

Jó tempóban halad az M44-es új Tisza-hídjának építése

2020.07.25

Az M44-es gyorsforgalmi út új hídjának szerkezetépítési munkálatai a Panama-csatorna rekonstrukciójakor is használt PERI rendszerekkel valósulnak meg.

Ez az út vezeti tovább Szatmárnémetiig a magyar oldalon megépülő M49-est

2020.07.10

A magyarlakta város a határ két oldalán tervezett fejlesztés által gyorsforgalmi kapcsolatot nyer Budapesthez.

Közelebb kerül Szolnok a fővároshoz: átadáshoz közel jár az M4-es 18 kilométeres szakasza

2020.07.01

A Duna Aszfalt kivitelezésében egy 17,6 kilométeres szakasz épül meg.

Óriási lépés az M44-es új Tisza-híd építésében: összeért a két oldal

2020.11.16

A tiszaugi híd kivitelezése az ütemezésnek megfelelően halad, összeért a szerkezet két oldala. A projekt a Duna Aszfalt generálkivitelezésben valósul meg az M44-es szakasz részeként.

„A mérnök más szemmel látja a metróállomást, mint az utas és ez így helyes”

2020.11.02

Még negyven éves sincs, de már számos sikeres projektet tudhat maga mögött Vas Gábor, a SWIETELSKY Kft. projektvezetője, októberben a Hónap Mérnöke. A szakember többek között a Várkert Bazár és a fővárosi Hard Rock Hotel projekt vezetésében is részt vett, generálkivitelezői karrierjét metróépítéssel kezdte és most is ezen a területen dolgozik.

Éjszaka emelték helyére az M4-es vasúti átkelőjét – galéria

2020.10.21

Több mint 60 méter hosszú hidat építenek több tíz tonnás elemekből a szolnoki elkerülőn a SWIETELSKY Magyarország Kft. szakemberei a Duna Aszfalt megbízásából.

Hatalmasat lép előre Szolnok közlekedése az M4-es Tisza-átkelőjével

2020.10.08

A Duna Aszfalt kivitelezésében két híd is épül a Tisza ártere, illetve maga a folyó fölött is Szolnok közelében.

Izgalmas és egységes arculat megalkotása a metrófelújítás tervezőinek célja – interjú

2020.09.27

Az M3-as metró középső szakaszán a felújítás előkészületein folyamatosan dolgozik a SWIETELSKY Építők, miközben készülnek az építészeti, arculati tervek a PARAGRAM Stúdió Kft. vezetésével.

Így válik teljessé az észak-déli gyorsforgalmi folyosó Kelet-Magyarországon - galéria

2020.09.13

A Duna Aszfalt és a Hódút által kivitelezett 22 kilométeres szakaszon már 80 százalékban elkészültek a földmunkák az M30-as gyorsforgalmi úton.

Átadták az M4-es legkeletibb szakaszát, ezzel elérte a román határt

2020.09.04

Nem csupán az M4-es nyert egy közel 30 kilométeres szakaszt: az M3-astól teljessé vált a gyorsforgalmi kapcsolat Debrecenen keresztül a Nagyvárad közeli magyar-román határig.

Magyar világsiker lett a Puskás Aréna egyik rendszere - videóval

2020.09.02

A Magyar Építő és a ZÁÉV generálkivitelezésében tavaly ősszel átadott nemzeti stadiont a belső tájékoztatási rendszere miatt díjazták.

A Duna Aszfaltnál nem kérdés: a fiataloké a jövő!

2020.08.27

A Szíjj László tulajdonában álló Duna Group látta vendégül azon a három napos szabadegyetemen a hallgatókat, ahol a zalai tesztpálya, a tiszaugi M44-es híd és a Hódút innovációs laboratóriuma voltak a szakmai programok, és sör- és borkóstolókon ismerkedett meg egymással informálisabb keretek között a következő útépítő generáció.

Ilyen még nem volt a magyar építőiparban: elkezdődött a Duna Group Szabadegyetem

2020.08.20

A Duna Csoport úttörő jellegű szabadegyeteme több mint nyolcvan résztvevővel három napon át zajlik a fővárosban, két országos jelentőségű építőipari projekt helyszínét is érintve.

Újabb útfelújítási hullám: Dél- és Nyugat-Magyarországon hirdettek győztest 20 projektben

2020.08.13

A Duna Aszfalt, az EuroAszfalt, a Hódút, a Soltút, a STRABAG-csoport és a SWIETELSKY Magyarország összesen 6,87 milliárd forintból építkezik.

Fontos magyar vasútfejlesztés nyert uniós forrást

2020.07.26

Csökken a magyarországi menetidő az osztrák főváros felé; hazánk ebben az ciklusban 57 közlekedésfejlesztési projektjéhez 362 milliárdnyi CEF-támogatást nyert el.

Tovább bővült, és Szolnok közelébe ért az M4-es

2020.07.23

A Duna Aszfalt által kivitelezett szakasznak köszönhetően immár több mint 60 kilométeres egybefüggő négysávos út vezet Budapestről a megyeszékhely közelében fekvő Abonyig.

Junior építész- vagy építőmérnök - Pick Szeged Zrt.

2020.07.08

A Pick Szeged Zrt. a térség egyik legnagyobb húskészítmény-gyártó vállalata valamint a Bonafarm Csoport tagja, amely Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb, vertikálisan integrált élelmiszergazdasági vállalatcsoportja. Zöldmezős beruházás keretében Szegeden, az M43-as autópálya 5-ös út találkozásánál lévő 100 hektáros fejlesztési területen építjük fel a jelenleg tervezés alatt álló új készítményüzemet.

Elkészült a HE-DO a kelet-alföldi kerékpárút egy jelentős szakaszával

2020.06.30

A beruházással megvalósult a Debrecent Nagyváraddal összekötő kerékpárút egy újabb fontos szakasza.