2026.06.12, Péntek

Keresés: tartó

Mutassuk meg élesben! – interjú Scheer Sándorral

2016.06.01

Három oldalról elérhetetlen építési terület, naponta megérkező 30 kamionnyi áru, földről felemelt 2400 tonnás tető és példátlanul szűk határidő. A Marketnek többek közt ezeket kell(ett) kezelnie az úszópalota építésénél, de a vezérigazgató szerint nem ez volt a legnehezebb feladat. A félig elkészült Dagály Úszókomplexumban beszélgettünk Scheer Sándorral, aki szerint egy olimpiára sokkal hatékonyabban lehet pályázni élesben kivitelezett projektekkel, mint puszta tervekkel.

Magyarország legnagyobb Ikea-áruházának építése kezdődik

2016.05.31

Letették a régió legnagyobb Ikeájának alapkövét Soroksáron. A jövő tavasszal átadásra kerülő 34 ezer négyzetméteres áruház közvetve mintegy 600 embernek biztosít majd munkát.

Indulhat a Velencei-tó komplex megújulása

2016.05.30

A 14 milliárdos beruházásban a védművek mellett megújulnak a tópart kikötői, sétányai és szigetei is, akárcsak a hozzátartozó tározók és vízelvezetők. Csökken a mesterséges partszakaszok nagysága.

Itt tart a szombathelyi sportkomplexum építése

2016.05.30

Hatezer köbméter betont épített be március óta a ZÁÉV és a Swietelsky a Haladás új sportlétesítményének alapjaiba és szerkezetébe. A gerendarácsok építése is zajlik, a munkák várhatóan 2017 nyarán fejeződnek be.

Először kapta magyar pályázat az ingatlanfejlesztés Oscar-díját

2016.05.28

A több mint 1200 lakásfelújítást lebonyolító ferencvárosi tömbrehabilitációs program nyerte a FIABCI Prix d’Excellence-t.

Az összes hiányszakmában többet fizet a szlovák építőipar a magyarnál

2016.05.27

Nem meglepő, hogy az angol, német és osztrák iparági bérek messze vannak a magyartól, de a szlovákok is jócskán többet visznek haza a hiányszakmákban.

Erőmű és óriás üvegház épül a turai termálvízre

2016.05.24

A helyi termálvizet villamos energiát termelő kiserőművel és zöldségtermesztésre berendezkedő, 11 hektáros üvegházzal hasznosítják egy 10 milliárdos projektben.

Új rendezvényházra hajt Jászberény

2016.05.20

Az egykori malom és a mozi összeolvadásából csaknem ötszáz főt befogadni képes komplexum épülhet egymilliárdos beruházásban.

Szédítő magasságokat és mélységeket kell kiegyengetni az építőiparnak

2016.05.19

Az ÉVOSZ közgyűlésén visszaköszöntek az iparág jelenlegi problémái: az ágazat teljesítményét mintegy 50 százalékban az állami megrendelések biztosítják, így a két uniós ciklus közötti átmenet törvényszerűen vezetett a kibocsájtás átmeneti zuhanásához.

Mi hozhatja a fellendülést az építőiparban?

2016.05.15

Az első negyedévben közel harmadával esett vissza az iparág, ennek ellenére összességében nem rosszak a kilátásai az NGM államtitkára és az ÉVOSZ elnöke szerint. Lepsényi István és Koji László a konszolidációhoz vezető lépéseket elemezte.

11 kilométeren újul meg a 4-es debreceni szakasza

2016.05.13

A főút javítása mellett már elindult a több mint 50 debreceni utcát érintő fejlesztés. A hajdú-bihari térségben öt jelentősebb közúti és vasúti építkezés indul, összesen 318 milliárdos értékben.

Új kikötőt, szállodát és kerékpáros központot kapott Balatonfenyves

2016.05.13

A 2,5 milliárdos beruházással 300-350 férőhelyes új kikötő épült, játszóterek és vendéglátóegység is létesült.

14 milliárdból 33 év után újult meg a miskolci vasútvonal

2016.05.12

Befejeződött a Budapest-Miskolc vasútvonal 42 kilométeres szakaszának felújítása a Duna Aszfalt és a Swietelsky kivitelezésében. Az uniós forrásból megvalósult beruházással megszűnnek az állandó késések.

Felújított kecskeméti bérlakásokkal támogatja dolgozóit a Mercedes

2016.05.10

Ahogy korábban a duális képzéssel, úgy a kedvezményesen bérelhető lakásokkal is úttörő szerepre törekszik a kecskeméti Mercedes-gyár.

Az erdélyi falu ékköve lett a Merkbau által kivitelezett borászat

2016.05.10

A Merkbaué lett az első határon túli Építőipari Nívódíj. A beruházás nehéz körülmények között világszínvonalon teremtette újra az ágazatot a valaha virágzó borvidéken, a magyarok lakta Kárásztelken.

ZÁÉV: mérföldkőhöz ért az új Hidegkuti Nándor Stadion építése

2016.05.31

Elkészült az MTK új otthonának tartószerkezete. A 6,5 milliárdos Hungária körúti beruházás megnyitója szeptemberben lesz.

Idén elkezdődhet a hódmezővásárhelyi elkerülő építése

2016.05.31

A 12,7 kilométeres szakaszra kiírták a közbeszerzést, a tervek szerint 2018 tavaszától elkerüli a várost a 47-es forgalma.

Építőipari ülés és díjátadó: június 3-án tartják az Építők Napját

2016.05.30

A Magyar Mérnöki Kamara és az ÉVOSZ számos ponton egyetért az építőipar legfontosabb kihívásaival kapcsolatban. Más szakmai szervezetekkel együtt pénteken tartják ünnepi ülésüket, ahol az aktuális kérdések megtárgyalására és miniszteri dicséretek átadására is sor kerül.

Hogyan érdemes rástartolni a vidékfejlesztés 800 milliárdjára?

2016.05.30

Idén jelentős összegekből épülhetnek tárolók, üzemek és csarnokok, ám a források eléréséhez a pályázónak és a kivitelezőnek is több dologra figyelnie kell.

Nívódíjat ért a Merkbau pákozdi kivitelezése

2016.05.27

Az 1,6 hektáros emlékpark településformáló hatása, kivitelezési minősége és anyaghasználata miatt nyert nívódíjat Fejér megyében.

Business Superbrands-díjat nyert a Magyar Építő

2016.05.26

A magyar magasépítés legpatinásabb cége a Bisnode cégminősítés, a tradíció és a tőkeerősség alapján került a legjobbak közé.

Így épül fel három percen belül a vizes vb úszópalotája - videó

2016.05.23

A világ bármely országában öt-hét év, a Market gyorsított kivitelezésében két év alatt épül fel a három hídnyi acélt és 15 versenymedencényi betont tartalmazó Dagály Úszóaréna. A beruházásról készült timelaps videóban viszont kevesebb, mint három perc alatt. A félidőhöz ért projekt bejárásán a magyarepitok.hu is ott volt.

Nyolcmilliárdos közlekedésfejlesztés Budán

2016.05.20

A Colas Alterra és a Colas Út kivitelezésében 55 villamosmegálló épül át akadálymentessé, és kap új kiegészítő eszközöket. A több mint százéves Budafok kocsiszínt teljesen új épület váltja, ezt az STR Építő készíti el.

Új evangélikus templom épül Pestszentimrén

2016.05.17

Elhelyezték az új pestszentimrei Luther-kápolna alapkövét. Pesten a II. világháború óta most épül először templom, 2017-re készülhetnek el vele.

Közel négymilliárdból bővített a makói autóalkatrészgyártó

2016.05.13

A ConTitech Fluid 4 ezer négyzetméternyi termelési területet és ötezer négyzetméteres új logisztikai csarnokot épített, több mint kétszáz munkahely jött létre Makón.

Érvényesült az ÉVOSZ álláspontja, sárga lapot kapott az EU

2016.05.13

Komoly ellenállásba ütközött az a tervezet, miszerint a kiküldetés ideje alatt a kiküldő cégnek az adott ország ágazati minimálbére helyett az átlagbért kellene fizetnie. A magyar tiltakozás mellé tíz másik tagállam is felsorakozott. Az EU egyszer már meghátrált egy sárga lap miatt, legutóbb azonban még csak nem is törődött vele.

Sopron is bekapcsolódik a gyorsforgalmi hálózatba

2016.05.12

Az Utiber, a Főmterv és az Unitef tervezi az M85-ös 63 kilométeres szakaszát, ami által a korábban Csornáig megépült gyorsforgalmi út eléri Sopront és az országhatárt.

Hungaricummá válhat a debreceni hajlított bútor

2016.05.11

300 milliós projektben újította fel több mint százéves gyárépületét, és növelte kapacitását a debreceni bútoripari cég, mely felületkezelő robottal csökkenti a környezetszennyezést.

Ukrajnai munkaerővel segítené a hiányszakmákat az ÉVOSZ

2016.05.10

Átlagban évi 3000 munkás dolgozna Magyarországon az itteni bérekért, a megoldás a kárpátaljai gazdasági gondokat is enyhíthetné a szervezet elnöke szerint.

Ötven kilométernyi utat érintő felújítás indult Tolnában

2016.05.09

A Dunaföldvárról Nagykanizsára vezető 61-es út tolnai szakaszát közel 30 kilométeren fejlesztik. A megye összesen 4,85 milliárd forintot költhet el, a teljes úthálózata kiváló minőségéhez 35 milliárd kellene.