2025.01.11, Szombat

Korábbi cikkeink

Nyár végére új kerékpárutakat kap Szolnok és környéke

2020.03.13

A jelenleg zajló fejlesztés részeként a meglévő kerékparút-hálózat újabb három kilométeres szakasszal bővül a Duna Aszfalt munkájával.

Közös forrásból bővül a hódmezővásárhelyi és a szatmárnémeti kórház

2020.03.13

A csongrádi intézmény új emeleteket kap, ami lehetővé teszi a tömb hűtés-fűtésének és a légtechnikai rendszerének korszerűsítését is.

Összefog az építőipari szakma és a kormány az ágazat jövőjéért

2020.03.12

Első körben az érdekvédelmi szervezetekkel tárgyalnak, azután a nagyobb piaci szereplőket vonják be.

A női labdarúgást támogatja Szegeden a KÉSZ

2020.03.12

Új edzőt és játékosokat igazol az idényben a St. Mihály Szeged-Fitsport NB I-es női labdarúgócsapata. A csapat főszponzora idén januártól a KÉSZ Csoport.

Több ezer négyzetméterrel bővült a gyártókapacitása ennek a pécsi üzemnek

2020.03.12

A fejlesztések keretében egy 3200 négyzetméteres fémmegmunkáló részleget építettek ki raktárral és kiszolgáló helyiséggel.

Újabb magyar-osztrák útkapcsolat állt helyre a Felsőőrvidéken

2020.03.11

Már 13 éve bárhol átléphető a határ, de csak kevés kiépített, korszerű átkelő van, ezt orvosolják a beruházások.

Áprilisban megnyitják a zalaegerszegi uszoda egy részét

2020.03.11

A városban továbbá az idei évben kétirányúvá válik az egyik legjelentősebb utca, valamint kétsávúsítják az egyik körforgalmat.

Így halad a Budapest-Pécs vasútvonal Fejér megyei fejlesztése

2020.03.10

Átfogó projektben fejleszti az Intercity járatok által is használt 40a vonalat a Mészáros és Mészáros Kft., valamint a Vasútépítők Kft konzorciuma.

Impozáns szállodaépítés rajtolt el a tokaji régióban

2020.03.10

A Grabarics és az Aktuál Bau közös kivitelezésében elkezdődött az ötcsillagos Grand Hotel Tokaj kivitelezése, amely 100 szobával épül meg összesen 10 ezer négyzetméteren.

Már szerkezetkész a Lágymányoson épülő új irodaház

2020.03.10

Az evosoft WING által fejlesztett székháza hat emelettel és négyszintes mélygarázzsal épül fel a Duna-parton a KÉSZ Építő Zrt. generálkivitelezésében.

Sztárépítész: Európa legmenőbb projektje lesz a Déli Városkapu (videóinterjú)

2020.03.09

Patrick Lüth a norvég Snøhetta innsbrucki irodájának vezetője és egyben a Csepel és Soroksár barnamezős és kihasználatlan területeit diákvárosként, közparkként és új városrészként újjáélesztő projekt masterplanjének egyik vezető tervezője. Az építész több óriási jelentőségű projektben vett már részt, így többek között a New York-i Ground Zero Memorial tervezésében is.

Ezer tonna kézzel művelt mészkővel újították fel ezt a nemzeti örökséget

2020.03.09

A Fiumei úti sírkert az ország egyetlen olyan temetője, amely nemzeti emlékhely.

Közel négy évtizeddel ezelőtt épült metróállomás újul meg a főváros szívében

2020.03.09

Az V. kerületi Arany János utca metrómegállót modernizálja a Swietelsky Kft.

Elektromos előkészítő mérnök - EBH INVEST

2020.03.09

Az EB Hungary Invest Kft. 2004 óta működik a piacon. Az anno két mérnök által alapított cég mára 10 milliárdos árbevételű építőipari vállalatcsoporttá nőtte ki magát a generálkivitelezési és műemlékfelújítási piacon.

Épületgépész előkészítő mérnök - EBH INVEST

2020.03.09

Az EB Hungary Invest Kft. 2004 óta működik a piacon, az anno két mérnök által alapított cég mára közel 10 milliárdos árbevételű építőipari vállalattá nőtte ki magát a generálkivitelezési és műemlékfelújítási piacon.

M4-es: új szakaszba lépett a munka Szolnok közelében

2020.03.13

A forgalom már a Duna Aszfalt által megépített új pályán halad, amíg a régi 4-es főutat felújítják.

Németországban vásárol üzemet egy magyar építőanyag gyártó

2020.03.13

A Masterplast a Szász-Anhalt tartományban fekvő Ascherslebenben vesz gyárat.

Pár hónapon belül új termálfürdő nyílik Komárom-Esztergomban

2020.03.12

A fürdő területén a gyógyvizes medencék mellett egy 200 négyzetméteres élmény- és gyerekmedencét is kialakítanak.

Így folytatódik majd a zalai tesztpálya építkezése

2020.03.12

Többek között 5,5 kilométernyi további utat és 3 hidat is kialakítanak.

Ezzel a fejlesztéssel javítják a Hajdúság térségének vízellátását

2020.03.11

Az Aqua-Generál munkájával valósulhat meg a Keleti-főcsatornát érintő fejlesztés, amelynek köszönhetően lehetővé válik a mezőgazdasági területek öntözhetősége is.

Várpalota: elrajtolt a régen várt uszoda építkezése

2020.03.11

A dunántúli városban mintegy 1,195 milliárd forintból alakítja ki az épületet a VEMÉV-SZER, letették az alapkövet.

Jelentős útépítéssorozat várható a következő években Dunakeszin

2020.03.11

Az agglomerációs városban összesen 6 milliárd forint értékben terveznek mélyépítési fejlesztéseket az elkövetkező 5 évben.

Még az idén felépül a magyar napelemes tetőcserepet előállító gyár

2020.03.10

Jelentős növekedéssel ünnepli századik évfordulóját a Terrán, mely áprilistól egyedüli tetőcserép-gyártóként rendelkezik majd hazánkban három gyártósorral.

Birtokba vehetik az új piaccsarnokot a tiszafürediek

2020.03.10

Az új, 500 négyzetméter alapterületű létesítményben belső árusítóteret, üzleteket és vizesblokkot is kialakítottak.

A KÉSZ Csoport segítségével ugrik szintet a szegedi mérnökképzés

2020.03.09

Az építőipari cég és az SZTE közös kutatás-fejlesztési projekteket indít, különös tekintettel a higiénia, a műszaki technológia, a szabványosítás és az akkreditáció szakterületére.

India-házat és madárröpdét is kap a Nyíregyházi Állatpark

2020.03.09

A Ke-Víz 21 munkájával létrehoznak egy több mint 1000 négyzetméteres India-házat, ahol helyet kap a rinocérosz medence.

Két belvárosi metrómegállón is nagyobb sebességre kapcsolhatott a munka

2020.03.09

A Ferenciek terét és az Arany János utcát is lezárták, hogy a középső szakasz felújítása minél hatékonyabban haladhasson előre.

Építési műszaki ellenőr - EBH INVEST

2020.03.09

Az EB Hungary Invest Kft. www.ebhinvest.hu 2004 óta működik a piacon, az anno két mérnök által alapított cég mára közel 10 milliárdos árbevételű építőipari vállalattá nőtte ki magát a generálkivitelezési és műemlékfelújítási piacon.

Munkavédelmi szakember, biztonsági és egészségvédelmi koordinátor - EBH INVEST

2020.03.09

Az EB Hungary Invest Kft. www.ebhinvest.hu 2004 óta működik a piacon, az anno két mérnök által alapított cég mára közel 10 milliárdos árbevételű építőipari vállalattá nőtte ki magát a generálkivitelezési és műemlékfelújítási piacon.

Termelés előkészítő - EBH INVEST

2020.03.09

Az EB Hungary Invest Kft. 2004 óta működik a piacon. Az anno két mérnök által alapított cég mára 10 milliárdos árbevételű építőipari vállalatcsoporttá nőtte ki magát a generálkivitelezési és műemlékfelújítási piacon.