2020.12.17
A 60 milliárd forintból beruházásban a világ egyik legmodernebb hadiüzeme épül fel. Várpalotai hadiipari beruházásokról is érkeztek új információk a rendezvényen.
2020.12.16
A Xella termékét gyakran használják társasházaknál közlekedő és lakáselválasztó falszerkezetekhez, valamint nagy forgalmú környéken homlokzati falak zajcsökkentéséhez.
2020.12.16
Egy mindenkit érintő kérdés, mely nélkül beruházás manapság már szinte elképzelhetetlen. Hagyománya ugyan nem évtizedekre nyúlik vissza, a folyamatnak köszönhetően mégis kimutatható megtakarítások keletkeztek.
2020.12.16
A beruházás keretében az orvosi, szemészeti segédeszközöket gyártó cég egy 2300 négyzetméteres új üzemcsarnokot szeretne létrehozni.
2020.12.15
Átadták a KÉSZ Csoport által felépített új egyetemi fül-orr-gégészeti épülettömböt és elrajtolt az infektológiai klinika építkezése is, szintén a KÉSZ kivitelezésében.
2020.12.15
Az előző hónaphoz képest mérsékelten nőtt, míg éves szinten a tavalyi magas bázistól továbbra is mintegy 11 százalékkal marad el az ágazat.
2020.12.14
Egy sikeres pályázatra alapozva határozott és nagyra törő célokat tűzött ki tagvállalata számára a KÉSZ Csoport Nyugat-Európában. A KÉSZ Metaltech már most is olyan világszínvonalú megoldásokkal dolgozik, amelyekkel bárhol sikeressé válhat, de ezt az üzenetet el is kell juttatni a megcélzott piacokra. Interjú a KÉSZ Csoport marketing igazgatójával, Metykó Tiborral.
2020.12.14
Az evosoft Hungary szoftverfejlesztői mintegy 19.400 négyzetméteren alakítják ki irodáikat és kutató laborjaikat.
2020.12.14
Mintegy 50 milliárd forintos beruházást jelentettek be, karosszériaüzemet is építenek.
2020.12.13
A tervek szerint az M3 és az M35 autópályák csomópontjában kiépítik a teljes leágazást.
2020.12.12
Folytatódik a fertődi Esterházy-kastély felújítása a ZÁÉV és a Fertődi Építő kivitelezésével.
2020.12.12
A Mapei Kft. fugamentes, egyszerű és egységes látványt kínáló bevonatával készült el a kiállítótér padlója.
2020.12.11
Az M25-ös autóút júliusi átadása után jelentősen megnövekedett a forgalom az Eger felé vezető K2-es úton, melynek burkolatfelújítását november végén kezdte el a HE-DO Kft., az út keleti szakaszán.
2020.12.11
Van mire büszkének lenni az egyik legmarkánsabb magyar magasépítő vállalatnál, a szülinapon mégis inkább előre tekintenek, és rengeteg tervük van az új évtizedre.
2020.12.11
A „Tiszakavics” elnevezésű komplexum hasznosítja majd a megújuló energiaforrásokat, valamint a geotermikus- és a napenergiát is.
2020.12.17
A Grabarics az egészségbiztosítás keretén belül minden eddiginél kedvezőbb feltételekkel biztosítja munkavállalói számára a magán egészségügyi ellátást.
2020.12.16
A ZalaZONE iránti érdeklődést mutatja, hogy már az első ütem átadásakor 150 multinacionális és hazai cég, kutatóközpont jelezte az érdeklődését.
2020.12.16
Összesen 51 kilométer új négysávos út jött létre a Strabag, a Belfry, a SWIETELSKY, az EuroAszfalt, a Betonútépítő, a Dömper és a Subterra-Raab kivitelezésében.
2020.12.15
A turbinákból nyert áramot Gibárton kívül Szerencs, Abaújszántó, Tállya, Mád és Tokaj településen használták világításra.
2020.12.15
A létesítmény többek között a 2022-es férfi kézilabda Európa-bajnokság tartalékhelyszínéül fog szolgálni.
2020.12.15
A koreai vállalat a gödöllői ipari parkba érkezik, és a további teljes gyártó folyamat betelepítésén gondolkodik, amely a jelenlegi beruházásnak közel tízszerese lehet.
2020.12.14
Központi forgalomirányító rendszert építettek ki a 40. számú vasútvonal Pusztaszabolcs-Dombóvár, valamint a 120. számú vasútvonal Rákos-Újszász-Szolnok szakaszán.
2020.12.14
A 13. kerületi Kármelhegyi Boldogasszony Templom állványozása során mintegy 2500 négyzetméternyi állványanyagot használtak fel.
2020.12.14
Az ACO újdonsága reaktív szűrőanyagával megköti még a legkisebb részecskéket is, így megvédi a felszín alatti vizeket a szennyeződéstől.
2020.12.12
A bicikliút tovább épül majd, az újabb szakasz tervezése már meg is kezdődött.
2020.12.12
A tornacsarnok mellett egyebek mellett egy lőtér, egy vívóterem és egy történeti kert is helyet kap.
2020.12.12
Az egységes európai vonatbefolyásoló rendszer elsődleges rendeltetése a vasút biztonságának garantálása a legkülönbözőbb üzemi helyzetekben.
2020.12.11
A BudaPart projektben az E jelű lakóház és a BudaPart CITY irodaház is épül, melyeket jövő nyarán adnak át. Ugyanakkor elindult az F jelű lakóház projektje is.
2020.12.11
A Duna Aszfalt által kivitelezett szakasszal immár 80 kilométeres, egybefüggő gyorsforgalmi úton közlekedhetünk Békéscsabáról a főváros felé.
2020.12.10
Az építkezési helyszín az emberek pillanatnyi tevékenységéből adódóan folyamatosan változik, így nincs olyan perc, amikor lazítani lehet. A munkavédelem területén nem létezik tökéletes biztonsági állapot, de közelíteni lehet hozzá: a Grabarics fejlődési eredményeinek, a munkavédelemmel kapcsolatos elkötelezettségének egyik legfontosabb eleme 2020-ban a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavédelmi koordinátor jelenléte az építkezésen, ami az egyik leghatékonyabb megoldás a magas szintű munkavédelmi előírások betartására.