2020.04.20
Az építőipari cég ezzel a lépéssel folytatja a 2000-es évek elején elkezdett szponzorációs tevékenységet a sportágban.
2020.04.16
A Hídépítő, illetve a Mészáros és Mészáros generálkivitelezésével, valamint a Hódút alvállalkozásával is épülő Duna-híd két végpontja december elején ért össze.
2020.02.26
A magyar tulajdonú vállalat a Budapest-Újszász-Szolnok vonalon, Tápiógyörgyén és Farmoson fog dolgozni, összesen mintegy 1,56 milliárd forintból.
2020.01.23
Az A-Híd által kivitelezendő vasúti aluljáró közúti, gyalogos és kerékpáros kapcsolatot létesít Bánhida és Sárberek között.
2019.12.24
Az M44-es fejlesztésének egyik kulcsszereplője az otthonról hozott értékekre, a szakma szeretetére és egy jó csapatra alapozva jutott el a gyerekkori álomtól a legjelentősebb útfejlesztésekig. Békéscsabai gyökereivel pontosan tudja mit jelent a térségnek a 30 éve beígért fejlesztés, melynek során páratlan összefogást tapasztalt. A Duna Aszfaltot erősítő Pál József a Hónap Mérnökeként azt is elmesélte, lélekben hogyan válik alkotóvá egy út megépítője.
2019.12.06
Nyolc kategóriában összesen 13 építményt részesítettek Építőipari Nívódíjban és hat részére elismerő Oklevelet adtak ki.
2019.12.03
A Hídépítő, a Mészáros és Mészáros fővállalkozásával, valamint a Hódút alvállalkozásával kivitelezett új híd munkálatai fontos mérföldkőhöz értek.
2019.11.14
A híd építkezése elérte a legmagasabb pontot. A videón is látható pilon helyére emelésén a Hídépítő, valamint a Mészáros és Mészáros konzorciuma, illetve megbízásukból a Hódút is dolgozott a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. beruházásában.
2019.11.13
A Fiatal Mérnökök Fórumáról négy díjazott is értékes eredményekkel mehetett haza.
2019.11.04
A magyarepitok.hu szakembere a fiatalság megszólítására helyezte a hangsúlyt.
2019.10.22
Az A-Híd munkájával elkészült a Bartók Udvar irodaközpontjának 8000 négyzetméteres új tömbje.
2019.10.10
Az M44-es Berkó Dezső mérnökről elnevezett hídja készült el elsőként még szeptember elején az M44-es nemrég átadott, több mint 60 kilométeres szakaszából. A Duna Aszfalt Kft. és a Hódút Kft. fővállalkozásával, az A-Híd Zrt. alvállalkozásával elkészült műtárgyról a Duna Aszfalt közölt egy impozáns timelapse-videót, melyen végig lehet követni a fejlesztés minden lépését.
2019.09.30
Az A-Híd Zrt. munkájával megvalósuló fejlesztés részeként az uszodában egy vízilabda-mérkőzések megtartására is alkalmas, téliesíthető kültéri medencét is kialakítottak.
2019.09.25
A tavalyi sikere után idén is dobogóra állhatott az EuroAszfalt az Építők Vitorlás Kupáján.
2019.09.20
A 130 éves vasúti és közúti átkelő az A-Híd munkájával nyerte el modern állapotát. A sajtótájékoztatón a 2024-ig tervezett útépítésekre is kitért Mosóczi László közlekeséspolitikai államtitkár.
2020.04.20
A munkálatok is jól haladnak a folyamatos tervezésnek, a munkavállalói hozzáadott értéknek és együttműködésnek köszönhetően.
2020.04.13
Az A-Híd Zrt. az elmúlt évtizedekben fontosnak tartotta, hogy támogassa és segítse Magyarországon az élsportot és ehhez kapcsolódóan a sportágak fejlődését népszerűsítését.
2020.01.23
A beruházó egyelőre nem adott ki végteljesítési igazolást, miközben a prominens bérlő már be is költözött. Más nehezen értelmezhető folyamatok is zajlottak az elmúlt évben.
2020.01.07
Az idei év végére a hazai települések kétharmadáról lesz félórán belül elérhető egy négysávos út; négy éve az arány 50 százalék volt.
2019.12.14
2019 októberben számoltunk be, hogy ünnepélyesen átadták a fővárosi Bartók Udvar három részből álló irodafejlesztésnek az első ütemét, ahová a Nemzeti Agrárkamara, mint a legismertebb bérlők egyike már be is költözött.
2019.12.06
A jubileumi évre tekintettel a megszokott öt helyett hat díjat ítélt meg az ÉVOSZ az ágazat kiemelkedő képviselőinek. A szervezet évzáró gáláján még számos más kitüntetés és elismerést is átadtak.
2019.11.25
A Híd-csoport gálaestjén az évtizedek eredményeit ünnepi felszólalásokkal, vacsorával, Novodomszky Éva és Gundel Takács Gábor show-jával, illetve bor- és pálinkakóstolóval ünnepelték meg.
2019.11.14
Az átkelő két vége már majdnem összeért Hídépítő, illetve a Mészáros és Mészáros fővállalkozásával, valamint a Hódút alvállalkozói közreműködésével zajló befektetésbe.
2019.11.05
A Hídépítő, a Mészáros és Mészáros, valamint a Hódút által kivitelezett új híd munkálatai egyre látványosabban néznek ki.
2019.11.04
A projekt az új komáromi híddal beinduló teherforgalmat kezeli; a tervezőknek a 13-as, a 81-es és a 63-as főút bővítését kell előkészíteniük.
2019.10.15
Az eddig elbírált pályázatoknak köszönhetően tizenhárom kerületben, már összesen 47 kilométer hosszan aszfaltoznak le földutakat.
2019.10.02
A közel 62 kilométeres, Tiszakürt és Kondoros közötti pályát a Duna Aszfalt, a Hódút, az A-Híd, az EuroAszfalt, a Soltút és Swietelsky Magyarország építette meg évtizedes úttörténeti rekorddal.
2019.09.28
A hetedik alkalommal megrendezett Infrastruktúra Kupán dobogós helyezést tudhat magáénak többek közt a Ke-Víz 21 és a Colas is.
2019.09.25
Szeptember 28-án, szombaton újabb nagyszabású szabadidős focitornákat rendez a PromoSport Kft. a mátyásföldi Ikarus BSE sportpályán, amely ezúttal két különálló, de mégis egymáshoz kapcsolódó kispályás versengésnek ad otthont.
2019.09.19
Tavaly az EuroAszfalt volt a győztes a vitorláskupán; a rendezvény által támogatott utánpótlás klubban többek közt kétszeres ifjúsági világbajnok olimpikon is nevelkedett.