2022.06.25
Az M4-es kihívásain túl az érdeklődők meghallgathatják, miért különleges az M44-es Tisza-hídja Tiszaugnál.
2022.06.09
A több mint 150 éves híd a BKK beruházásában újul meg: a kivitelezéssel ütemterv szerint halad az A-Híd.
2022.05.27
A Duna vízszintje alatt 14 méterrel is festik a Lánchidat, a vízszint felett pedig több mint 23 méter magasan készültek el a koronasaruk festésével – belülről. 4400 négyzetméternyi kőfelület a helyszínen újul meg az A-Híd Zrt. munkájával Magyarország legnagyobb történelmi jelentőségű hídján. Videónkon bejárhatják a híd a járókelők előtt még a felújítás előtt és után sem nyitott részeit, megnézhetik hogyan zajlik a kivitelezés és további részleteket tudhatnak meg a főváros életében kiemelten fontos projektről.
2022.05.24
Újabb Nepomuki Szent Jánost ábrázoló szobrot avattak a cég vállalásának köszönhetően.
2022.04.29
Elkezdődött a medernyílás pályaszerkezetének, valamint a láncok alsó szakaszának rozsdásodás elleni védelme a Lánchídon, melynek projektjén az A-Híd Zrt dolgozik. A munkához sátrakat állítottak fel, amelyeket folyamatosan mozgatnak majd a szakemberek. Emellett már a parti nyílásokban is folyamatosan helyezik be az új acél pályatáblákat, és jól haladnak a helyszíni kőmunkák.
2022.04.08
A főváros szimbolikus szobrait a híd felújításának generálkivitelezője, az A-Híd Zrt. megbízásából restaurálják.
2022.03.29
Hónapokig dolgoztak az A-Híd szakemberei a Lánchíd pesti oldalán lévő szűk lánccsatornában és a 14 méter mélyen lévő horgonykamrában.
2022.03.23
A Gróf Széchenyi Család Alapítvány első alkalommal szervezett rendezvényt a Magyar Tudományos Akadémián, melynek során a Lánchíd felújításáról is előadást tartott a kivitelező A-Híd projektvezetője.
2022.03.11
A Hídépítő Zrt. munkájával épülő átkelő hozzájárulhat a kiskereskedelem élénkítéséhez és a két ország közötti munkaerőáramlás javulásához.
2022.03.03
Az 5. jelű pillérnél beemelték az őrfalat, és már a vízalatti beton bedolgozása zajlik a Duna Aszfalt fővállalkozásában épülő Kalocsa-Paks Duna-hídnál. Ugyanakkor a bal ártéri hídszerkezet már a tolási fázisoknál tart.
2022.02.22
A megyeszékhelyen egy közel 300 méteres híd újul meg, a Hortobágy-Berettyó csatorna új hidat kap.
2022.02.04
Budapest meghatározó hídjának projektje télen is folyamatosan halad.
2022.01.27
A téli munkavégzés részleteit mutatták be a projekt aktualitásaival kiegészítve.
2022.01.07
A Hódút építi meg a Kecskemét mellett futó 5-ös főút M5-ös kapcsolatának közvetlen közeléből induló 32,3 kilométeres pályát, mely a Békéscsabáig vezető M44-es legnyugatibb és egyben utolsó része is.
2021.12.15
Átadták a forgalomnak az M44-es Duna Aszfalt kivitelezésében megszülető Tiszakürt − Lakitelek szakaszát.
2022.06.14
Többek közt több mint 7 kilométeren épül árvízvédelmi mű az A-Híd és a Colas kivitelezésében.
2022.06.01
Az A-Híd Zrt. munkájával 2023 tavaszára készülhet el Magyarország egyik legnagyobb forgalmú, Budapest és Bécs között futó vasútvonalát keresztező aluljáró és vasúti híd kivitelezése Tatabányán.
2022.05.26
A héten megkezdték az A-Híd szakemberei a villamos melletti kőfelületek tisztítását és javítását.
2022.05.03
Helyére került a mindezt elismerő nívódíj emléktáblája a Hídépítő, illetve a Mészáros és Mészáros kivitelezésében elkészült több mint fél kilométeres határhíd magyarországi oldalán.
2022.04.27
Ahhoz, hogy a térségre rázúduló forgalmi többletet kezelni lehessen, egy közel 20 kilométeres közlekedési folyosót kell rendbe tenni a NIF Zrt. beruházásában.
2022.03.30
Az A-Híd Zrt. szervezésében angol nyelvű idegenvezetéssel járták be a munkaterületet a külföldi hallgatók.
2022.03.24
A folyó bal partján épülő hullámtéri híd helyszíni összeszerelése 85 százalékban már megtörtént a Duna Aszfalt által kivitelezett beruházásban.
2022.03.13
A NIF Zrt. megbízásából, a Duna Aszfalt Zrt. fővállalkozásában készülő Déli összekötő vasúti Duna-híd korszerűsítésén, a Hídépítő Zrt. megbízásából három ütemben dolgozott a HBM Kft. A korszerűsítés során szükséges a régi budai hídfő elbontása és egy új cölöpalapozású hídfő építése. A kivitelezés rendkívül pontos előkészítést igényelt mind a fővállalkozó, mind a Hídépítő Zrt., mind pedig a mélyépítő részéről, ahhoz, hogy garantálni tudják a munkakörnyezet biztonságát és a vonatközlekedés zavartalanságát.
2022.03.10
Szakmai bejáráson vettek részt az ÉVOSZ tagjai, tagvállalati vezetők és mérnökök a Lánchídon, az A-Híd Zrt. meghívására. A cég vezérigazgatója röviden kitért a projekt közbeszerzési hatósági vizsgálatára is.
2022.02.25
Az A-Híd Zrt. generálkivitelezésében megújuló, közel 400 méter hosszú hídon most a kőfaragók munkája került előtérbe.
2022.02.22
Az autópálya új, 27 kilométeres szakasza Szolnokot elkerülve Abonyt és Törökszentmiklóst köti össze.
2022.02.02
Az A-Híd és a Mento munkájával Szeged és a térsége automata hulladékválogató központot kapott, ahol 70 ezer tonna beérkező anyagot tudnak feldolgozni évente.
2022.01.21
A 70 méter hosszú, közel 200 tonnás acélelem behelyezése a Clark Ádám úszódaru segítségével valósult meg mindössze néhány óra leforgása alatt.
2021.12.17
Az A-Híd Zrt. újítja fel a főváros első hídját, az eredetileg 1849-ben átadott Széchenyi Lánchidat. A pálya alapját alkotó különleges ortoróp acéllemezekből immár közel 100 darabot emeltek be, az oroszlánokon a restaurátorok dolgoznak és a munkák az ütemterv szerint haladnak. A magyarepitok.hu által készített videó a munkaterületként is festői élményt nyújtó híd aktuális állapotát is bemutatja.
2021.12.14
Az év végén visszatekintettek az A-Híd Zrt. által megújuló Lánchíd jelentős munkálataira.