2020.11.10
A Déli összekötő vasúti híd építkezéséről ismét látványos videót tett közzé a Duna Aszfalt.
2020.11.09
A belvárosi szakasz összes állomását átvette a hétvégén a SWIETELSKY, újabb helyszíneken vált nagyobb fordulatszámra a munka. Már üzemelnek a pesti fonódó villamos első ütemének járatai is a pótlóbuszok mellett.
2020.11.06
A KÉSZ Csoport kivitelezésében épülő, négy tömbből álló komplexum közel 30 ezer négyzetméternyi bérbeadható területet kínál majd.
2020.11.04
A projekt során egy 10.000 négyzetméteres játéktérrel rendelkező aréna jön létre. A kivitelezést a WEST HUNGÁRIA BAU Kft. és a Pharos '95 Sportpályaépítő Kft. konzorciuma végzi.
2020.10.31
A SWIETELSKY éjszakánként és hétvégente is dolgozik a metró belvárosi szakaszának már lezárt állomásain. A föld alatti síneken szállítják a Kőér utcai remízbe a bontási termékeket, daruval emelnek ki a mélyből több tonnás gépezeteket és a lejtaknákban manővereznek.
2020.10.30
A beruházás egy majdani tehermentesítő út része lesz, megkönnyítve az itt található telephelyek megközelíthetőségét.
2020.10.29
A pályaudvar több mint 140 éves műemléképülete mintegy 8200 négyzetméteren esik át rekonstrukción.
2020.10.27
A modern utastereken túl az állomás máskor a nyilvánosság elől elzárt részeibe is bepillantást lehet nyerni.
2020.10.21
Budapest több pontján végzik el a közcsatornák rekonstrukciós munkáit többek között a Penta és a Colas kivitelezésében.
2020.10.17
Megújultak a megállók, valamint a vonali infrastruktúra: az állomásokon kívüli terek, a vágányok, a vasúti, a biztonsági, a szellőzőberendezések, a gépészeti rendszer és az utastájékoztatási elemek is.
2020.10.13
Látványos mélyépítési munkát végeznek a Grabarics szakemberei a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Visegrádi utcai telephelyén.
2020.10.09
Az Új Duna-híd megépítésének célja a belváros forgalomcsillapítása, valamint a nagy kiterjedésű dél-budapesti rozsdaövezetek fejlesztésének elősegítése.
2020.10.09
A második építési fázisban egy új központi épület létesül a kórház udvarán, a kivitelezést a Grabarics Kft. végzi el.
2020.10.07
Építőipari konferencia online? Egy évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna, kiváltképp gyakorlati szakmai bemutatókkal egybekötve. Azonban a koronavírus-járvány hatására felgyorsult digitalizáció az e téren egyébként konzervatív építőipart is elérte.
2020.10.06
Az 58 dokkoló kapuval rendelkező csarnokban energiatakarékos, teljes mértékben automata csomagszortírozó rendszert telepítettek.
2020.11.10
A metró, illetve a hozzá tartozó mozgólépcsők több százezer utas napi utazási szokásait érintik, ezért a mozgólépcsők felújításához a szakembereknek legbiztonságosabb és legmegbízhatóbb megoldást kellett megtalálni, így a Layher lépcsőt választották.
2020.11.07
A fővárosi VIII. kerületi Klinikák metrómegálló rekonstrukciójáért SWIETELSKY Kft. felel.
2020.11.06
A SWIETELSKY Magyarország a Lehel tér és a Nagyvárad tér között kezdi meg a rekonstrukciós munkákat a legforgalmasabb metrószakasz újabb állomásain.
2020.11.03
Ezúttal sportos oldalát mutatta meg a vállalat: speciális körülmények között futottak a kőbányai pincerendszerben.
2020.10.30
Az LB-Knauf prémium termékeinek felhasználásával elkészült a négy lakóépületből álló komplexum, amely nem csak magasságával, de élő, zöld homlokzatával is egyedülálló az országban.
2020.10.29
Az új lakóparkot fontos infrastrukturális csomópont környezetében alakítják ki az Épszerk-Pannónia szerkezeti megoldásaival.
2020.10.28
A tavaly elkezdett helyreállítási munkálatok részeként az autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán megújult az érintett szakasz minden sávja.
2020.10.22
Az állomásokat és a vasúti részt is modernizálta a STRABAG és a Swietelsky Vasúttechnika, a teljes M3-as vonal megnyílt a közlekedők előtt.
2020.10.20
A többek közt az ország egyik legjobb focicsapatát és két kézilabdacsapatot is támogató WHB a Fitparádéban és a Lupa-tó körüli futóversenyben is főszerepet vállalt.
2020.10.14
A Pénzügyminisztérium befalazott kapui, tagolt tetőszerkezete és az impozáns rizalit is újjászületik a PM-TÉR6 Nonprofit Kft. által koordinált munkálatok során.
2020.10.12
A Market kivitelezésében és a Property Market fejlesztésében megvalósuló irodaépület jelenleg 50 %-os készültségnél jár, naponta 120 szakember dolgozik rajta.
2020.10.09
Az Egészséges Budapest Program egyik legfontosabb elemének számító fejlesztésen 2022-ben teszik le az alapkövet.
2020.10.07
A tavasszal elmaradt CONSTRUMA építőipari és otthonteremtési szakkiállítás szerdától várja látogatóit. A kivitelező KÉSZ Csoportnak köszönhetően a Hungexpo nagyszabású fejlesztésébe is betekintést nyernek az érdeklődők, a cégcsoport az esemény főtámogatója is egyben.
2020.10.06
A SWIETELSKY alagutat épít, elbontja a régi szerkezeteket és modern új eszközökkel látja majd el az M3-as középső szakaszának állomásait.
2020.10.06
Az A-Híd, a Dömper vezette konzorcium, a Közgép és a STRABAG is ajánlatot tehet.