2025.02.18, Kedd

Colas

Nyerő-nyerő kapcsolat: az építőipar nagyágyúi jelentek meg az Ybl Szakmai Napon

2018.03.21

Aktuális

Az Ybl hallgatói által szervezett szakmai nap idén is nagyot lépett előre, szervezői egy az egész ágazat számára fontos üzenetet is megfogalmaztak.

Elrajtolt az építkezés az M30-as Miskolc-Tornyosnémeti szakaszán

2018.03.12

Útépítés

A Miskolc és Kassa közötti autópálya-kapcsolat hazai szakaszát megvalósító 57 kilométeres útépítést a Strabag-csoport, a Colas-csoport, illetve a Duna Aszfalt és a Hódút kivitelezi.

Elrajtolt a Zalaegerszeget bekötő gyorsforgalmi útfejlesztés

2018.02.23

Aktuális

Az M76-os kiépítése több szakaszban történik meg a megyeszékhely és az M7-es autópálya között, kapcsolódva a leendő M9-es gyorsforgalmi úthoz. Az út nyugati végén a Colas már elkezdte a munkákat, a keleti végén a Strabag a kivitelező.

Hónapokkal a határidő előtt adták át a 21-es út új szakaszait

2018.02.12

Útépítés

A Salgótarján gyorsabb elérését célzó gyorsforgalmi út immár Szurdokpüspöki és Mátraszőlős között is rendelkezésre áll a Colas, az EuroAszfalt és a HE-DO munkájának köszönhetően. A 21-es utat az M3-astól egészen a határig viszik.

Ezeket a közép-magyarországi utakat újítja meg a Magyar Közút

2018.02.02

Útépítés

Az EuroAszfalt, a Soltút, a Colas, a Strabag és a Swietelsky hajtja végre a Komárom-Esztergom, Fejér, Veszprém és Pest megyét érintő 1,8 milliárdos útfelújítást.

A Colas és a HE-DO viszik el az autópályáig az M25-öst

2018.01.19

Útépítés

Az Andornaktálya és az M3-as közti befejező, déli ütemet mintegy 35,8 milliárd forintért építi meg az északi ütem kivitelezését is végző két cég, valamint a Colas Hungária Zrt.

Tízmilliárdos infrastrukturális fejlesztés indul Kecskeméten

2018.01.02

Útépítés

A Duna Aszfalt, a Soltút, az Alisca Bau, valamint a Colas újítja fel és bővíti a megyeszékhely közútjait, illetve csatornahálózatait.

Megkezdte az M70-es négysávúsítását az EuroAszfalt és a Colas

2017.11.21

Útépítés

2019 őszére kétszer két sávon haladhat a forgalom egészen a szlovén határig, onnan pedig az Adriai-tengerig.

Közös fórumon hallatta hangját a jövő útépítő generációja

2017.10.28

Aktuális

Közel száz út- és vasútépítési szakember, köztük a Duna Aszfalt munkatársai részvételével tartott ismét fórumot az aszfaltipari egyesülés, hogy lehetőséget biztosítson a szakma fiataljainak tudásuk bemutatására.

Jövő nyárra elkészül az M25 északi üteme

2017.10.16

Útépítés

A Colas, a HE-DO és a KM Építő Kft. túljutott a földmunkákon, s megkezdte az aszfaltozást, illetve egyes részeken már a burkolati jelek felfestését is.

Októberre kész a hódmezővásárhelyi elkerülő aszfaltozása

2017.09.28

Útépítés

A Colas és a Délút továbbra is tartja a márciusi határidőt, de bizonyos útszakaszokat már novemberben használhatnak a közlekedők, a hidak felszerkezetei pedig még ebben a hónapban elkészülnek.

Újabb siker a 21-es főúton: a Colas és az EuroAszfalt is előbb végezhet

2017.08.16

Útépítés

A jobb pályán már kész az aszfalt kopóréteg, ezt a bal pályán szeptemberben kezdik kiépíteni, a teljes befejezés pedig a jövő év első hónapjaiban várható.

A Euroaszfalt és a Colas építi az M70-est Letenye és a szlovén határ között

2017.08.10

Aktuális

A tornyiszentmiklósi átkelőig bővítik kétszer kétsávosra az utat. A fejlesztést az Európai Unió 14,95 milliárd forinttal támogatja.

Éjjel emelte be a négyszáz tonnás daru a hódmezővásárhelyi körhíd gerendáit

2017.07.12

Képriport

A 47-es főúton látványos munkarészhez érkezett a Colas és a Délút, a nyolc darab, több mint húsz méter hosszú tartóelem a Szeged felőli végcsomópontba került.

A HE-DO, a Colas és a KM Építő Kft. kivitelezésében indult el az M25-ös építése

2017.06.28

Aktuális

Elsőként a 4 kilométeres északi ütem építése kezdődött meg, a déli 15 kilométeres szakaszt a tervek szerint a jövő év elején kezdik. A megye közlekedését mintegy 55-60 kilométernyi útfelújítás is fejleszti.

A hét közepétől használhatják Hódmezővásárhely elkerülőjét az autósok

2018.03.19

Útépítés

A 47-es út Colas és Délút által kivitelezett új szakasza napi 15-20 ezer jármű forgalmától mentesíti a várost.

Javítja az M86-os felszereltségét a Colas

2018.02.26

Útépítés

Közel 6 milliárd forintos fejlesztéssel hoznak létre új tengelysúlymérő állomást és pihenőhelyeket Vas és Győr-Moson-Sopron megyében is.

Biciklisbarát városrészt alakít ki Veszprém

2018.02.19

Útépítés

A közlekedési fejlesztésben egy bicikliút is megépül a belvárosból a Jutasi lakótelepig, valamint két körforgalmat is létrehoznak.

240 tonnával tesztelik a 47-es út új körhídját

2018.02.09

Aktuális

A Colas és a Délút által épített hódmezővásárhelyi elkerülőn március végén már közlekedhetnek az autósok, amennyiben a híd sikeresen vizsgázik a próbaterhelésen.

Észak-Magyarországon is indul az útfelújítási program

2018.02.01

Útépítés

A HE-DO, a KM Építő Kft., a Colas és a Swietelsky tíz útszakaszt újít fel Heves, Nógrád és Borsod megyében, több mint 1,8 milliárd forintból.

M30: megvannak a Miskolc-Tornyosnémeti szakasz kivitelezői

2018.01.19

Aktuális

Az összesen 56 kilométernyi autópálya három szakaszban épül meg, teljessé teszi az M3-as és a szlovák határ, egyben Miskolc és Kassa gyorsforgalmi összeköttetését.

Elkészült Debrecen körgyűrűjének legfontosabb szakasza

2017.12.13

Útépítés

A Colas az M35-ös 5,43 kilométeres szakaszával, a Strabag pedig a 481-es út 5,5 kilométerével készült el.

Mérföldkőhöz érkezett a hódmezővásárhelyi elkerülő

2017.10.31

Útépítés

A 45-ös főút kereszteződésnél már ráterelték a forgalmat az elkerülő felett megépült új hídra. A szakasz tavaszi átadását továbbra is tartja a Colas és a Délút.

Már készülnek a Szeged-Debrecen gyorsforgalmi út építésére

2017.10.18

Útépítés

Az új dél-alföldi közlekedési folyosót két részre osztja az első közbeszerzése. A hódmezővásárhelyi szakaszán jelenleg is dolgoznak, mellyel a 45 ezer lakosú várost naponta 18 ezer áthaladó autótól fogják mentesíteni.

Kelet-Európában a magyarokba vetett bizalom a Colas motorja

2017.10.04

Aktuális

26 éve Magyarországról indult a francia cég régiós terjeszkedése, a magyar cégcsoport azóta is vezető szerepben van a térségben, ráadásul magyar vezetőkkel a kulcspozíciókban. A fiatalos nyitottságra nagy hangsúlyt helyező vállalatról Szakács-Fehérváry Gábor üzletfejlesztési igazgató mesélt.

A Strabag, a Ke-Víz és a Colas lettek a NIF Kupa futballsztárjai

2017.09.27

Aktuális

Az építőipari cégek focistái idén is szoros, de baráti küzdelemben csaptak össze szombaton az V. Infrastruktúra Kupához kapcsolódva, miközben mellettük a közlekedésben meghatározó szervezetek csapatai külön tornán versenyeztek.

Ezek a cégek kivitelezik Magyarország komplex útfelújítását

2017.08.14

Aktuális

A 271,6 milliárd forintos, négyéves programot régiónkénti keretmegállapodások által fedték le.

Ezt hozta a Margitsziget gyorsított megújulása

2017.08.03

Vízgazdálkodás

Hosszú évek óta várt fejlesztéseket hozott előrébb a budapesti vizes világbajnokság.

Márciusra elkészül Hódmezővásárhely északi elkerülője

2017.07.06

Útépítés

A Colas és a Délút már az aszfaltozási munkáknál tartanak, az útszakasz napi 6-10 ezer járműtől mentesíti majd a belvárost.

Iparági összefogás a jobb utakért: konferenciát tartottak a bitumenemulzióról

2017.06.11

Aktuális

Tartósabb, költséghatékony és biztonságosabb is a végeredmény, ha az útépítés és -felújítás során bitumenemulziót használnak az aszfaltrétegek közötti tapadás erősítésére – hangsúlyozza többek között a Bitunova, a Stravia, a Colas és a Duna Aszfalt.