2021.04.06
A Colas jelenlegi munkájával további 15 évre biztosítható a két pesti kerületet összekötő felüljáró biztonságos használata.
2021.03.01
A rákospalotai és újbudai munkálatok tavasszal kezdődhetnek, és várhatóan idén ősszel mindkét helyszínen véget is érnek.
2021.02.04
A Duna Aszfalt és a Colas kivitelezésében Abony és Törökszentmiklós között közel 30 kilométeren dolgoznak.
2021.01.08
A fővárosi budai fonódó villamoshálózaton akadálymentessé tettek két megállót, átépítették a gyalogátkelőket, a vágányok mellett gömbsüvegsort helyeztek el, a munkálatokat a Colas Alterra végezte el.
2020.12.23
Az Euroaszfalt, a Colas, a SWIETELSKY és a Reaszfalt összesen 71 pályakilométernyi szakaszt újított meg Budapest és Tatabánya között.
2020.12.06
A 20 év után újjáépülő átjárón a közút mellett nemzetközi kerékpárút vezet majd át; a helyiek kérésére teherforgalmat nem bonyolít le.
2020.11.04
Etyek és Tordas, valamint a 710-es főút és Balatonakarattya között jön létre új kerékpárút a Colas Út Zrt., valamint a Magyar Alagútépítő és Bányászati Kft. munkájával.
2020.10.28
A tavaly elkezdett helyreállítási munkálatok részeként az autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán megújult az érintett szakasz minden sávja.
2020.10.21
A több mint nyolcmilliárd forintos útfelújító programban megújul az M7-es és az M0-ás csomópontja, de komoly fejlesztéseket kap Somogy, Fejér, Tolna és Szabolcs is.
2020.10.08
A Duna Aszfalt kivitelezésében két híd is épül a Tisza ártere, illetve maga a folyó fölött is Szolnok közelében.
2020.09.24
Az új elkerülőnek köszönhetően tehermentesül Jászberény belvárosának forgalma.
2020.09.01
Több mint 2 kilométeren újul meg az M3-as autópálya külső sávjának két szakasza.
2020.07.21
A sztráda történetének legnagyobb felújítását a Strabag, a Swietelsky, az EuroAszfalt és a Colas kivitelezi.
2020.07.18
Kiderült, mely cégek tervezik meg az M76-os gyorsforgalmi út Zalaegerszegen túli szakaszát.
2020.07.15
A közútkezelő közel nyolcmilliárdos fejlesztési csomagjában két főúton is felújításokat végeznek, továbbá átépítik a debreceni térség egyik fontos csomópontját.
2021.03.04
Az elkerülő útszakasz harmadik ütemének kivitelezését a Colas Út Zrt. és a HE-DO Kft. alkotta konzorcium végzi, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában.
2021.02.24
A számos régiót érintő fejlesztések 21 milliárd forintos összértéken valósulnak meg, két autópálya és négy elsőrendű főút is szerepel a listán.
2021.01.29
Az M35-ös autópálya fejlesztése mellett a gyárépítést előkészítő projekt is kivitelezőre talált.
2020.12.28
Hetvennégy újabb közútfejlesztés tervezése kezdődhet meg, az állam összesen 82 milliárd forintot biztosít a projektekre – tájékoztatott az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
2020.12.21
Az elmúlt évtizedben elvégzett közútfejlesztésekkel a 2010-ben még 1300 kilométer alatti gyorsforgalmi hálózat összes hossza 1700 kilométer közelébe nőtt.
2020.11.12
Többek közt elkészül az M76-os hiányzó középső szakasza, gyorsforgalmi kapcsolatot nyer Szerencs.
2020.11.01
Az Etyek térségében futó 8106-os utat összesen öt folyamatban levő és már lezárt projekt fejleszti.
2020.10.21
Több mint 60 méter hosszú hidat építenek több tíz tonnás elemekből a szolnoki elkerülőn a SWIETELSKY Magyarország Kft. szakemberei a Duna Aszfalt megbízásából.
2020.10.10
A közútkezelő beruházásában közel 1,5 milliárd forint értékben összesen több mint 10 kilométeren újul meg az autópálya.
2020.09.24
Az épülő 40 kilométeres, 2x2 sávos gyorsforgalmi út Zalaegerszeget és az M7-es autópályát köti össze.
2020.09.11
A Colas és a HE-DO kivitelezésében épülő 4,5 kilométer hosszú, 2x1 sávos útszakaszon egy új, négyágú körforgalmi csomópontot is kialakítanak.
2020.08.31
A Colas Közlekedésépítő, a Colas Hungária és a Duna Aszfalt által épített Abony-Törökszentmiklós 2x2 sávos pályán jelentős előre lépések történtek.
2020.07.20
Az M3-as autópálya és a megyeszékhely között közel 19 kilométeren épült ki négysávos út a Colas, a He-Do és a KM munkája által.
2020.07.17
Napokon belül Eger is bekapcsolódik a gyorsforgalmi úthálózatba az M25-ös második ütemének átadásával. A mintegy 19 kilométeres kétszer kétsávos autóút építkezésének előzményeiről, több ütemben megvalósult kivitelezéséről és a folytatásáról a beruházó NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vezérigazgatójával, az egri származású Nagy Róbert Attilával beszélgettünk.
2020.07.15
A Colas az Encs és Szikszó közötti szakaszon dolgozik, az M30-as bekapcsolja Magyarországot az európai úthálózatba.