2020.11.01
Az Etyek térségében futó 8106-os utat összesen öt folyamatban levő és már lezárt projekt fejleszti.
2020.10.21
Több mint 60 méter hosszú hidat építenek több tíz tonnás elemekből a szolnoki elkerülőn a SWIETELSKY Magyarország Kft. szakemberei a Duna Aszfalt megbízásából.
2020.10.10
A közútkezelő beruházásában közel 1,5 milliárd forint értékben összesen több mint 10 kilométeren újul meg az autópálya.
2020.09.24
Az épülő 40 kilométeres, 2x2 sávos gyorsforgalmi út Zalaegerszeget és az M7-es autópályát köti össze.
2020.09.11
A Colas és a HE-DO kivitelezésében épülő 4,5 kilométer hosszú, 2x1 sávos útszakaszon egy új, négyágú körforgalmi csomópontot is kialakítanak.
2020.08.31
A Colas Közlekedésépítő, a Colas Hungária és a Duna Aszfalt által épített Abony-Törökszentmiklós 2x2 sávos pályán jelentős előre lépések történtek.
2020.07.20
Az M3-as autópálya és a megyeszékhely között közel 19 kilométeren épült ki négysávos út a Colas, a He-Do és a KM munkája által.
2020.07.17
Napokon belül Eger is bekapcsolódik a gyorsforgalmi úthálózatba az M25-ös második ütemének átadásával. A mintegy 19 kilométeres kétszer kétsávos autóút építkezésének előzményeiről, több ütemben megvalósult kivitelezéséről és a folytatásáról a beruházó NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vezérigazgatójával, az egri származású Nagy Róbert Attilával beszélgettünk.
2020.07.15
A Colas az Encs és Szikszó közötti szakaszon dolgozik, az M30-as bekapcsolja Magyarországot az európai úthálózatba.
2020.06.02
A budapesti Béke téri szennyvízelvezető főcsatorna projektjét a Colas Alterra és a SADE kivitelezi összesen mintegy 3,7 milliárd forintból.
2020.05.25
A helyreállítási munkálatokat a Strabag, a Swietelsky, a Reaszfalt, az Euroaszfalt és a Colas közösen végzik a pályaszakaszon.
2020.05.12
A gyorsforgalmi kapcsolatot nemrég elnyert város északi területein útfejlesztések és egy szolgáltató központ kivitelezése a Colas feladata.
2020.05.07
Hamarosan 14-re nő a gyorsforgalmi utak hálózatába bekötött megyeszékhelyek száma, a fejlesztési stratégia céljai nem változnak.
2020.04.24
Az M25-ös autóút 15 kilométerét két építési szakaszban a Colas Hungária Zrt. illetve a HE-DO Kft. és a Colas Út Zrt. konzorciuma építi meg.
2020.04.18
Zsiga György 23 éve erősíti a Colas Csoportot, 2012-től mostanáig a Colas Út vezérigazgatója volt. A lapunknak adott interjúban a megváltozott helyzethez való alkalmazkodásról és arról is beszélt, mit jelent számára egy 100 milliárdos forgalmat bonyolító cégcsoportot irányítani.
2020.10.28
A tavaly elkezdett helyreállítási munkálatok részeként az autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán megújult az érintett szakasz minden sávja.
2020.10.21
A több mint nyolcmilliárd forintos útfelújító programban megújul az M7-es és az M0-ás csomópontja, de komoly fejlesztéseket kap Somogy, Fejér, Tolna és Szabolcs is.
2020.10.08
A Duna Aszfalt kivitelezésében két híd is épül a Tisza ártere, illetve maga a folyó fölött is Szolnok közelében.
2020.09.24
Az új elkerülőnek köszönhetően tehermentesül Jászberény belvárosának forgalma.
2020.09.01
Több mint 2 kilométeren újul meg az M3-as autópálya külső sávjának két szakasza.
2020.07.21
A sztráda történetének legnagyobb felújítását a Strabag, a Swietelsky, az EuroAszfalt és a Colas kivitelezi.
2020.07.18
Kiderült, mely cégek tervezik meg az M76-os gyorsforgalmi út Zalaegerszegen túli szakaszát.
2020.07.15
A közútkezelő közel nyolcmilliárdos fejlesztési csomagjában két főúton is felújításokat végeznek, továbbá átépítik a debreceni térség egyik fontos csomópontját.
2020.06.12
Többek közt a 25-ös főút egyik heves megyei szakasza és az észak-balatoni kerékpárút több szakasza is megújul. Mutatjuk a részleteket.
2020.05.27
Átadták a Colas beruházásában épített pihenőhelyeket, melyek elkészültével biztonságosabb lett az út.
2020.05.22
A Colas és a He-Do kivitelezésében épül meg az elkerülő út 2x1 sávos és 4,5 kilométer hosszú harmadik üteme.
2020.05.07
A kutatási projektben a hagyományostól eltérő aszfaltkeverék fejlesztésére nyílik lehetőség, amely többek közt közlekedésbiztonsági funkcióval bír és képes lehet a zajterhelés csökkentésére is.
2020.05.06
Jelentős előre haladásról számoltak be a kivitelezők az aszfaltozásban.
2020.04.21
Az észak-alföldi várostól északra két új híd is épül, melyek közül a hosszabb a Zagyvát szeli majd át.
2020.04.09
A beruházás részeként a burkolatfelújításon túl a bakonyszombathelyi árok hídját is felújítják.