2024.10.08, Kedd

Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP)

Ezeket a közép-magyarországi utakat újítja meg a Magyar Közút

2018.02.02

Útépítés

Az EuroAszfalt, a Soltút, a Colas, a Strabag és a Swietelsky hajtja végre a Komárom-Esztergom, Fejér, Veszprém és Pest megyét érintő 1,8 milliárdos útfelújítást.

Megújulnak az Észak-Alföld összekötő útjai

2018.01.30

Útépítés

Közel 2 milliárd forintos, kilenc út tizenegy szakaszát érintő rekonstrukció indul a Ke-Víz, a Zemplénkő, az EuroAszfalt és a Swietelsky kivitelezésében.

Összekötő utakat újít fel Somogyban a Soltút és az EuroAszfalt

2018.01.24

Útépítés

Az uniós támogatású, 1,2 milliárd forint értékű projektben három szakasz újul meg, több mint 10 kilométer hosszan.

Ipari út, körforgalom és kerékpárút épül Mohácson

2018.01.04

Útépítés

A Baranya megyei városban jelentős infrastrukturális fejlesztések várhatóak a most meginduló 600 millió forintos értékű projekteken túl is.

15 milliárd forintból fejlesztik Heves megyét

2017.12.24

Mi épül?

Többek között kerékpárutakat építenek, önkormányzati épületeket újítanak fel és óvodát adnak át az uniós területfejlesztési programban elnyert támogatásból.

Izgalmas funkciókkal bővülnek Mezőtúr közterületei

2017.12.19

Mi épül?

A kizöldülő városban többek között tanösvényt, kültéri tornapályákat és kutyafuttatót építenek ki és számos már meglévő létesítményt is felújítanak.

20 hektárnyi új iparterületet nyit meg a HE-DO és a Penta Egerben

2017.12.05

Útépítés

A kivitelezés már megkezdődött a milliárdos projekten, a szerződésben leírt határidő előtt tervezik a fejlesztés átadását.

Balett próbaterem is lesz Győr új parkolóházában

2017.11.28

Mi épül?

A belvárosban 1,7 milliárd forintból megépülő létesítmény egy átfogó infrastruktúrafejlesztési program része, melyben a gyalogos és kerékpáros közlekedésre is nagy hangsúlyt fektetnek.

Így újul meg a Balaton déli partjának legnagyobb piaca

2017.11.24

Mi épül?

A fonyódi piactéren a régi pavilon helyén 4 új épületet alakítanak ki mintegy 220 milliós uniós támogatással. Emellett megkönnyítik a turistalátványosság elérését is: az egész területet egy irányból lehet majd megközelíteni.

A Délút javítja Kiszomborban a csapadékelvezetést

2017.11.17

Vízgazdálkodás

A Csongrád megyei településen a TOP keretében épül új csapadékvíz-csatorna és záportározó.

Négy városrészt óv meg a belvíztől egy hódmezővásárhelyi fejlesztés

2017.11.06

Vízgazdálkodás

A TOP támogatásával két Csongrád megyei cég növeli a meglévő csatornák kapacitását és újabb vízgyűjtőket is kiépít.

Hamarosan megépül Szekszárd második ipari parkja

2017.10.31

Mi épül?

12 új ipari park épül az országban az állami Inpark projektben, ennek része a beruházás. Szekszárd másik, 2008-ban kialakított üzemi központját eközben uniós pénzből fejlesztik tovább.

Mesésen szép óvodával gazdagodott egy jászsági település

2017.10.12

Mi épül?

Jászfényszarun csaknem 800 millió forintból épült fel a kétszáz gyermeket befogadni képes intézmény, melynek tanmedencéje és jól felszerelt játszóudvara is van.

Megduplázódik a kerékpárutak hossza Mezőtúron

2017.10.09

Mi épül?

Uniós támogatással 2019 nyarára egy kelet-nyugati és egy észak-déli szakasz is megépülhet a településen.

Keszthely közterületei és iskolái is megújulnak uniós támogatásból

2017.09.29

Mi épül?

A jelentős kastélyfejlesztés mellett az utcákról, közparkokról és oktatási intézményekről sem feledkeztek meg a Balaton parti városban, amely most újabb 1,3 milliárd forintnyi forrásból fejlődhet tovább.

Észak-Magyarországon is indul az útfelújítási program

2018.02.01

Útépítés

A HE-DO, a KM Építő Kft., a Colas és a Swietelsky tíz útszakaszt újít fel Heves, Nógrád és Borsod megyében, több mint 1,8 milliárd forintból.

Eddigi legnagyobb fejlesztésére készül az idén 60 éves veszprémi állatkert

2018.01.25

Mi épül?

A már épülő új operatív központ mellett új kifutót kapnak a medvék és az oroszlánok, izgalmas játszótér épül, több meglévő bemutatóhely pedig átalakításra vagy felújításra kerül.

Közel száz hektárral bővül Hódmezővásárhely ipari parkja

2018.01.10

Mi épül?

2,6 milliárd forintos kormánytámogatásból, valamint a TOP forrásaiból fejlődik a 3500 embernek munkát adó létesítmény.

Megmenekül az ár- és belvíztől Törökszentmiklós

2017.12.27

Vízgazdálkodás

A csatornázási és víztározó felújítási munkák mellett a település középületeinek megújítására is uniós támogatást nyertek el.

Új gyárberuházásokhoz épít infrastruktúrát Komló

2017.12.20

Útépítés

Közel félmilliárdos uniós finaszírozással fejlesztik tovább a Baranya megyei városban a Nagyrét utcai iparterületet.

2019 tavaszára fontos közúti összeköttetést kapnak a győriek

2017.12.11

Útépítés

A Strabag már elkezdte a földmunkákat az 1-es és a 14-es út közötti kapcsolatot megteremtő bekötőúton.

Két év alatt óriásit lép előre Mór

2017.12.01

Mi épül?

Másfél milliárd forintnyi fejlesztés indult el a Fejér megyei városban, ahol többek között új vásárcsarnok és virágpiac, valamint kerékpárutak épülnek, és új turisztikai attrakciókat is kialakítanak.

Közel ötvenéves piacát cseréli le Mohács

2017.11.26

Mi épül?

A baranyai városban teljesen elbontják a Jókai utcai piac létesítményét és modern piaci csarnokot alakítanak ki a helyén.

Nyolcezer négyzetméteres közösségi teret kap Bonyhád

2017.11.20

Mi épül?

A Tolna megyei városban közel 500 millió forintból végeznek felújítást és parkosítást, valamint létrejön egy helyitermék-bolt is.

Bővül, de már majdnem teljesen foglalt a táti ipari park

2017.11.14

Mi épül?

17 új telket alakítanak ki jövő őszre, azok nagy részére a bérlők már bejelentkeztek az önkormányzatnál.

Jövő őszre óriási átalakuláson megy át Békéscsaba

2017.10.31

Mi épül?

Gőzerővel folytatódik a belvárosi rehabilitáció, és már az is kiderült, kik kivitelezhetik a kolbász tematikájú élménypark új épületeit.

Kolbász témájú élményparkot építenek Békéscsabán

2017.10.18

Mi épül?

Folytatódik a CsabaPark fejlesztése, felújítják a Trófea szállót, 5 kilométeres erdei sétautat és 3,5 kilométeres futópályát is építenek uniós támogatással.

Tolna megye egyik legnépszerűbb fürdőhelyén indul fejlesztés

2017.10.09

Mi épül?

Kerékpárúttal kötik össze Tolnát és Faddot, valamint mindkét település Duna-holtágának partján idegenforgalmi és rekreációs beruházást hajtanak végre.

Óvodaépítéshez vezetett Vértesszőlős ugrásszerű fejlődése

2017.10.08

Mi épül?

A jelentősen megnövekedett gyermeklétszám miatt elfogytak a férőhelyek, most közel 400 millió forintból épül új, 1250 négyzetméteres nevelési központ.

Jelentősen bővült Szolnok kertvárosi bölcsődéje

2017.09.28

Mi épül?

Nagyrészt európai uniós támogatásból, szolnoki cég munkája nyomán két új csoportszobával egészült ki az intézmény, és a meglévő részek is megújultak.