2020.09.09
A SWIETELSKY Magyarország munkájával 5,3 kilométer hosszú útszakasz újult meg Törökszentmiklós és Martfű között.
2020.08.25
A Ke-Víz 21 és a Zemplénkő kivitelezésében valósult meg a 471-es főút 2x2 sávossá bővítése, amelynek köszönhetően Hajdúsámson irányából gyorsabban elérhető a megyeszékhely.
2020.08.18
Ezúttal a Tisza ártere mentén haladó Tiszasüly-Kőtelek útszakasz újult meg a Strabag munkája által.
2020.08.13
A Duna Aszfalt, az EuroAszfalt, a Hódút, a Soltút, a STRABAG-csoport és a SWIETELSKY Magyarország összesen 6,87 milliárd forintból építkezik.
2020.08.06
Az útfelújítás összesen 835 méteres szakaszt érintett, a kerékpárút pedig az észak-déli hálózatba becsatlakozva 870 méteren épült meg.
2020.08.04
Másfél év alatt 19 munkavégzés közben balesetet vészeltek át haláleset nélkül a közútkezelő dolgozói.
2020.07.21
A sztráda történetének legnagyobb felújítását a Strabag, a Swietelsky, az EuroAszfalt és a Colas kivitelezi.
2020.07.15
A közútkezelő közel nyolcmilliárdos fejlesztési csomagjában két főúton is felújításokat végeznek, továbbá átépítik a debreceni térség egyik fontos csomópontját.
2020.06.24
A projektben a 18 kilométert érintő nyégysávosítás mellett egy tengelysúlymérő állomást is kap a 37-es főút.
2020.06.18
A Magyar Közút Zrt. beruházásában és a Duna Aszfalt Kft. kivitelezésében egy 2,5 kilométeres szakasz vált biztonságosabbá, és tovább folytatódik a főút felújítása.
2020.06.12
Többek közt a 25-ös főút egyik heves megyei szakasza és az észak-balatoni kerékpárút több szakasza is megújul. Mutatjuk a részleteket.
2020.06.08
Összesen 1,7 milliárd forintos városfejlesztési programot zártak le az átadóval, hamarosan pedig további fejlesztéseket jelentenek be Zalaegerszegen.
2020.05.26
A Viharsarokból az M43-as autópályára vezető több mint 20 kilométeres útszakaszt a Duna Aszfalt és a Hódút teszi rendbe.
2020.05.07
Átadták a Szápárt Várpalotával összekötő utat csütörtökön, amely a Magyar Falu Program keretében újult meg az Euroaszfalt, a Soltút és a Swietelsky Magyarország munkájával.
2020.04.29
A beruházásnak köszönhetően jobb elérhetőséget kapnak az ipari parkban található vállalkozások, valamint a lakosság is mentesül a belvárosi teherforgalomtól.
2020.09.01
Több mint 2 kilométeren újul meg az M3-as autópálya külső sávjának két szakasza.
2020.08.19
A szakaszon a burkolat megerősítése mellett a szakemberek buszöblöket, peronokat, és hidat is felújítottak.
2020.08.18
A következő pár napban a dobogókői úton szinte végig dolgoznak a szakemberek, amelyhez váltakozó irányú forgalomirányítás kapcsolódik majd.
2020.08.12
A Jászberény közelében fekvő faluban a STRABEL Konzorcium végezte el a munkákat.
2020.08.04
A 231 méter hosszú híd átépítését és modernizálását az A-Híd végzi el.
2020.08.04
A STRABAG alakítja ki a Dunán a Neszmély-Dunaradvány rév magyarországi oldalához szükséges utakat és fogadóépületet mintegy 850 millió forintból. Várhatóan napi 600 személyautó használja majd a kompot.
2020.07.16
A STRABEL konzorcium a szakaszon pályaszerkezet- és szegélyépítést is végzett, továbbá megújult 14 darab buszmegálló is.
2020.07.08
A fővárost és Pécset összekötő vasútvonal összesen 27,9 kilométerén dolgozik a Mészáros és Mészáros, valamint a Vasútépítők konzorciuma: jelentős szakaszon gyorsul 160 km/h-ra a vonatok sebessége.
2020.06.24
Közel 9 kilométernyi út rekonstrukcióját készítette el Paks és Cece között a STRABAG a Magyar Közút Nzrt. beruházásában Fejér megyében. Az átadón új gyorsforgalmi kapcsolatokról is beszéltek: az M8-as fő beruházásán felül a Komáromot az M8-assal összekötő négysávos pálya kialakításának lehetőségeiről.
2020.06.17
A STRABEL konzorcium munkájának következtében nő a forgalombiztonság, valamint nagymértékben javul az út szolgáltatási színvonala is.
2020.06.10
A balatoni dugókat várhatóan jelentős részben megszüntető útépítés nemrég rajtolt el.
2020.05.27
A felújítások néhány hónapon belül befejeződnek, a munkálatok érintik Abaújkér, Mezőcsát és Mezőnagymihály településeit.
2020.05.25
A helyreállítási munkálatokat a Strabag, a Swietelsky, a Reaszfalt, az Euroaszfalt és a Colas közösen végzik a pályaszakaszon.
2020.05.07
Hamarosan 14-re nő a gyorsforgalmi utak hálózatába bekötött megyeszékhelyek száma, a fejlesztési stratégia céljai nem változnak.
2020.04.21
Jelenleg a Ke-Víz 21 és a Zemplénkő munkájával 6 szakaszon zajlanak a 48-as főút munkálatai, az út Euroaszfalt által kivitelezett vámospércsi szakaszát korábban már átadták.