2018.06.28
Az elmúlt bő egy évben hét egészségügyi épületükön végeztek nyílászárócserét és szigetelést, valamint napelemes rendszereket is telepítettek.
2018.06.27
Két nap alatt bevezethető, három hónap alatt megtérül, térerő nélküli terepen is működik, és felszámolja az építkezések időgyilkos adminisztrációját. A magyar építőipar viszonyaihoz alkalmazkodó BauApp mobil alkalmazásokról a szoftverfejlesztő cég kereskedelmi igazgatójával, Tamás Tiborral beszélgettünk.
2018.06.27
A somogyi város évek óta hiába kereste a megoldást egyik fő kivezető útjának kulcspontjára, egy 400 millió forintos beruházásban megérkezik a megoldás.
2018.06.26
A Nyíregyházától északra fekvő településen emellett egy kilométeres kerékpárút fejlesztést is megvalósít a cég.
2018.06.26
Helyi cég alakítja ki a tizenhárom apartmant és oktatási helyiségeket is tartalmazó épületet, melyet a Váci Egyházmegye vesz majd birtokba.
2018.06.25
A közös nyelv kialakulásához szükséges definíciók mellett a technológia 25 alkalmazási lehetősége is helyet kapott a kötetben. A cél egy átfogó ágazati párbeszéd kialakítása, ami máris elindulhat a könyvre adott visszajelzésekkel.
2018.06.25
Az egyetemi edzőközpontot a Dryvit Profi alakította ki, benne 15 asztal várja a sportolókat. Hamarosan az ország több pontján nyílhatnak hasonló létesítmények.
2018.06.23
16 milliárd forintnyi forrást különítettek el kormánydöntéssel az Etelka sori beruházásra.
2018.06.22
A mini felhőkarcolónak is tekinthető Twist toronyban 36 ezer négyzetméteren kínálnak majd bérbeadásra irodákat.
2018.06.22
Az evosoft Hungary új székházának szánt 22 ezer négyzetméteres épület építése jövő hónapban kezdődik.
2018.06.21
A nagymúltú építőipari vállalat idén a felvidéki Tornalja szobrának művészi helyreállítását támogatta.
2018.06.21
A Modern városok programban 2021-ig mintegy 2 milliárd forintból fejlesztik az intézményt.
2018.06.20
A Grabarics Kft. munkájával alakítják ki a budapesti Eötvös utca 93 szobás hotelépületét.
2018.06.20
A Pest megyei város Gát utcai lakótelepének infrastruktúráját fejlesztik.
2018.06.19
900 négyzetméterrel bővíti gyártóterületét egy több mint 50 éves, részben magyar tulajdonú cég.
2018.06.28
A Sümegen található barokk épületegyüttes restaurációját mintegy 1,8 milliárd forintból végzik el.
2018.06.27
A forgalmas, Herman Ottó utcai létesítmény működését biztosítani kell a jövő év elejéig tartó átépítés alatt is.
2018.06.27
Újabb részletek derültek ki a közel 100 méteres magaságba felérő Twist-Budapest City Towerről.
2018.06.26
A Hatvan közeli város óvodája mellett épül fel az új létesítmény.
2018.06.26
Több mint 6 milliárd forintos forrásból fejlesztik a fővárosi járóbeteg-szakellátást.
2018.06.25
Tiszakürt és Kondoros között már a keresztező vasúti felüljárókat építik, rövidesen pedig indul a munka a Lakitelekig tartó szakaszon is.
2018.06.24
Megújul a szabadtéri színpad, új szabadidőpark, kerékpárút és műjégpálya épül, valamint egy új sétányt és promenádot is kialakítanak.
2018.06.22
Megkezdődik a Kaposvári Egyetem Állattudományi Klímaközpontjának építkezése.
2018.06.22
A Laterex, a Primofor és a B&G Építő folytatja az 1777-ben átadott barokk kastély felújítását.
2018.06.22
A Duna Aszfalt munkájával jelentős infrastrukturális fejlesztést hajtanak végre, többek között várhatóan egy 120 tonnás teherbírású nehézberakót is átadnak.
2018.06.21
A több mint hétezer négyzetméteres épületet a HUNÉP kivitelezi 3,2 milliárd forintból.
2018.06.20
Első lépésként európai vendégházat építenek Herne városában, ahol szakmai képzést is kaphatnak majd az oda érkező munkások.
2018.06.20
A két cég megkezdte az M85-ös építéséhez kapcsolódó munkálatokat Nagycenk térségében, az útvonalon nyomvonal korrekcióra is szükség lesz.
2018.06.20
A milliárdos beruházást emellett a közel százszázalékos kapacitáskihasználtság is indokolta.
2018.06.19
Többek között a Palatinust és a Széchenyit is korszerűsítik, öt intézményben napelemeket is felszerelnek.