2018.03.23
A Market Zrt. által kivitelezett komplexumban már elkészült a Műterem- és Médiaház, év végére pedig a teljes munka befejeződik. A következő tanév második félévét már itt kezdhetik a hallgatók.
2018.03.23
A thyssenkrupp 11 milliárdos, egy éve épülő csavarrugó és stabilizátor gyára félig már elkészült, s még idén megkezdi a termelést.
2018.03.23
A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium 900 tanulója 2020-tól veheti birtokba a komplexumot, melyben kosár-, kézi- és röplabdapálya is lesz.
2018.03.22
A Colas és a Délút által épített útszakaszra csütörtök délelőtt hajthattak rá az első autósok.
2018.03.21
A forgalmas II. kerületi helyszín rekonstrukciójára 2,5 milliárd forintot szán a főváros, hogy a szomszédos Széll Kálmán térhez méltóan szép terület jöhessen létre.
2018.03.21
Elindult a 2-es főút és az M2 új összekötő útjának kivitelezése, mely 3,2 milliárd forintból jön létre jövő év végére.
2018.03.21
A 120 éve a városban működő gyár mintegy 400 ezer hektoliterrel növeli az évente előállított sör mennyiségét.
2018.03.20
A 40 munkahelyet teremtő új étterem az egyetlen olyan Zalaegerszegen, ahol drive thru rendszerben is biztosítanak kiszolgálást.
2018.03.20
Az új nyomvonalon épülő gyorsforgalmi úthoz számos kapcsolódó részprojektet is kivitelez a Duna Aszfalt.
2018.03.19
Több mint 5,5 milliárd forintból épül fel a vízilabda mérkőzések megtartására alkalmas máriaremetei sportuszoda, a fejlesztés a lakosság feltöltődését egyaránt szolgálja.
2018.03.19
A 47-es út Colas és Délút által kivitelezett új szakasza napi 15-20 ezer jármű forgalmától mentesíti a várost.
2018.03.18
A Romics Lászlóról elnevezett intézmény külső-belső felújítására közel 900 millió forintot fordít az önkormányzat.
2018.03.16
A gyorsforgalmi út 67 kilométeres új szakasza köti majd össze Pécset a horvát határral és Barccsal. Utóbbi település szennyvízkezelése jelentős fejlesztést kap az A-Híd kivitelezésében.
2018.03.14
Az 5,2 kilométeres útvonalat a Hódút és a Strabag konzorciuma építette meg, a munkálatok során egy 395 méter hosszú hidat is kialakítottak.
2018.03.14
A Novus Interiör 70 új munkahelyet teremt a térségben, az üzemközpontot tovább fogják bővíteni.
2018.03.23
Első lépésben több mint 3 milliárd forintos állami beruházásban kezdik fejleszteni a Fejér és Pest megye határán fekvő területet, ahová egy év múlva költözhetnek be az első befektetők.
2018.03.23
Jövő áprilisra elkészül a Lendvadedest Lendvahosszúfaluval összekötő két kilométeres útszakasz, mely a kerékpáros turizmust is nagyban elősegíti.
2018.03.22
A nagy horderejű felújításban tervezik a homlokzat, a nézőtér, a bejárat és a környező zöldfelületek átalakítását, emellett színészkávézó és új irodák is épülhetnek.
2018.03.22
A Csónakázó-tó mellett álló látványosság a Dunántúl legmagasabb kilátója, szerkezete csaknem 100 tonnát nyom.
2018.03.21
Az Ybl hallgatói által szervezett szakmai nap idén is nagyot lépett előre, szervezői egy az egész ágazat számára fontos üzenetet is megfogalmaztak.
2018.03.21
A Tolna megyei településen hamarosan egy új hidat is építenek, valamint további útfelújítás indul.
2018.03.20
A projekt első lépésében a Petőfi-szigeten 50 méteres versenymedencével épül új uszoda a régi közelében.
2018.03.20
Összesen 17,78 milliárd forintból építtet az állam új szárnyat a fővárosi Országos Reumatológiai és Fizikoterápiás Intézetnek.
2018.03.20
Az intézmény Vágóhíd úti épülete 2300 négyzetméteres új tömbbel gazdagodott.
2018.03.19
A Mol Petrokémia most átadott szintetikus gumigyárában az egyik legkeresettebb vegyipari termék előállítása zajlik.
2018.03.19
A 17,6 kilométeres Cegléd és Abony közti útvonalat a Duna Aszfalt építi meg.
2018.03.17
A rekonstrukciós munkákat a helyi Hydrocomp Kft. és a zalakarosi Szabadics Zrt. végzik el.
2018.03.14
Közel 27 milliárd forint jut a főváros legfontosabb gyermekkórházának bővítésére az Egészséges Budapest Programban.
2018.03.14
A 42 százalékos növekedésnek köszönhetően már a 2010-es termelési értéket is jócskán túlteljesíti az ágazat.
2018.03.13
Rengeteg olyan projekt és lehetőség van most a mérnökszakmában, amit egyedül lehetetlen megvalósítani. A szükséges együttműködés jó példáját adta a kecskeméti IDEA mérnökkonferencia, mely az egyik meghívott nemzetközi sztármérnöke szerint a világon bárhol megállná a helyét.