2025.05.09, Péntek

Keresés: út

Energetikai felújításokra és megújuló energiaforrásokra nyílt 89 milliárdos keret

2016.03.24

Összesen 89 milliárd forint értékben pályázhatnak energetikai felújításokra az önkormányzatok a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) két most megjelent felhívásának köszönhetően. Az épületek energetikai felújítására közel 60 milliárd, míg a megújuló energiaforrások kiaknázására közel 30 milliárd forint jut.

Elektromos autókhoz gyártana akkumulátorokat a Samsung Gödön

2016.03.24

Egybehangzó lapértesülések szólnak a beruházás terveiről, mely még az idén elkezdődhet a Pest megyei településen. A Samsung egy használaton kívüli 322 ezer négyzetméteres üzemét alakítaná át, melyben korábban plazmatévékhez gyártott képcsöveket.

Megújult a Szigetvár melletti erdei iskola

2016.03.23

Az almamelléki ősbükkösben fekvő iskola az oktatási programok mellett a természetet tisztelő baráti társaságoknak és céges rendezvényeknek is otthont ad.

Már idén ugrásszerűen nő a fővárosi lakásépítések száma

2016.03.23

Az OTP 3100 értékesítési célú társasházi lakás megépülését prognosztizálja a saját adatbázisa alapján Budapesten, miközben tavaly csupán 1250 lakásépítést regisztrált. Országos szinten a bankot március közepéig 104 projekt finanszírozásának igényével keresték meg, melyek keretében több mint 4500 lakás építése van tervben. A lakásépítések többsége a megyei jogú városokra és Budapestre koncentrálódik, de néhány kisebb városban - például a Balaton-parton - is indulnak fejlesztések. Az OTP Bank szakértőinek számításai alapján évente megközelítőleg 25 ezer új lakóingatlanra lehet kereslet a következő időszakban.

Ilyennek látja a drón a Dagály tetőszerkezetét

2016.03.22

16 milliárdos árvízvédelmi projektet hagyott jóvá a kormány

2016.03.22

Kisköre és Szolnok között növelik a vízrendszer árvízlevezető képességét, a projekt megvalósulása által közel 125 ezer ember kerül nagyobb árvízi biztonságba. A beruházás a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése Program része.

Óriási roham: lenullázták a tégla- és cserépgyártók készleteit

2016.03.21

Hatottak a lakásépítést ösztönző intézkedések, évek óta nem látott kereslet van az építőipari alapanyagok iránt. A szakma ugyanakkor nem aggódik, hiszen az iparág hét-nyolc éve még 40 ezer lakás építését szolgálta ki megfelelően. A Terrán ügyvezetője azt hangsúlyozta, új beruházásokra nem lesz szükség a meglévő kapacitások miatt.

Közel félszáz szerződést vizsgál a Közbeszerzési Hatóság

2016.03.21

A hatóság az M4 autópálya kivitelezési munkáit látja a legkritikusabbnak, itt már két büntetőeljárás is indult, továbbá két jelentős projektben a közbeszerzési törvény megsértését állapították meg.

Húszmilliárdos TOP-keret nyílt meg Heves megye számára

2016.03.20

Többek közt turizmus- és helyi gazdaságfejlesztésre, ipari parkok fejlesztésére, óvodák és bölcsődék bővítésére, városok zöld felületének megújítására és barnamezős területek rehabilitációjára lehet pályázni Heves megyében a TOP keretében. A megyei önkormányzat eddig 1164 projektjavaslatot gyűjtött össze és készített elő.

Különleges szigeteléssel újult meg a főváros egyik legimpozánsabb épülete

2016.03.18

Az 1911-ben épített Tündérpalotába korszerű ablakokat, lámpa- és fűtőtesteket, valamint egy napelemes rendszert telepítettek, megújult a már omladozó homlokzat. A műemléki szempontok miatt a szigetelést mindössze néhány milliméteres TSM nanokerámiával oldották meg, ami a 10 centiméteres hagyományos szigetelőkkel egyenértékű.

Ezért érdemes kimenni a pénteken megnyílt ingatlanbörzére

2016.03.18

Debrecenben két napon át ingyen lehet hozzájutni a legfontosabb információkhoz a keleti régió ingatlankínálatáról. A lakásvásárlás és az albérlet mellett a házépítés, a felújítás, az energetika, a bútorzat, a hitelezés, a jog és a CSOK területén is kérhető szaktanácsadás.

A lakásépítés veheti át az uniós beruházások szerepét az építőiparban

2016.03.18

Bekövetkezett, ami a folyamatosan csökkenő rendelésállomány miatt várható volt, az építőipar januári kibocsájtása húsz százalékkal csökkent a tavalyi magas bázishoz képest. Idén az uniós forrásokból finanszírozott beruházások helyett a lakásépítések segíthetnek az építőipar teljesítményén, ennek hatása az év végére jelenhet meg a szakértők szerint. A lakásépítéseket is magában foglaló szerződésállomány 42 százalékkal nőtt a tavaly január végi adatokhoz képest.

Jelentősen növeli kapacitását a magyar térkőgyártó

2016.03.17

Évi 400 ezer négyzetméterrel több térkövet gyárt a Barabás Téglakő Kft. egy 600 milliós beruházásnak köszönhetően. A cég két magyar fejlesztésű találmányt is gyárt: a Barabás Téglakő nevű termékük piacvezető az antikolt köveknél, míg a gránitkő iránt jelentős a nemzetközi érdeklődés.

Díjat nyert a magyar feltaláló a fényáteresztő betonnal

2016.03.17

Losonczi Áron, a Litracon fényáteresztő beton feltalálója kapta az idei Sivatagi Kőrózsa Díjat. A magyar találmányt az egész világon keresik, a legnagyobb betonipari vállalatok érdeklődnek utána, ugyanakkor több helyen is elkezdték hamisítani.

Saját forrásból épít új épületet a törökbálinti kórház

2016.03.16

A közel egymilliárd forintos beruházásban többek közt a tüdőgyógyászat, a szemészet, a gégészet, a neurológia, a reumatológia és a kardiológia kap új otthont 1400 négyzetméteren és három szinten.

Két megyében is építőipari szakember a VOSZ élén

2016.03.24

Szerdán Bács-Kiskun megyében és Somogyban is tisztújító gyűlést tartott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége. Előbbi helyen a kecskeméti központú VER-BAU, utóbbi helyen a kaposvári Váépszer ügyvezetője lett az elnök,  Weninger Richárd és Daxner Gábor megbízatása öt évre szól.

Market: befejeződött Budapest egyik legnagyobb hotelberuházása

2016.03.24

A Hotel Moments építésében közel 200 cég vett részt, 40 munkahelyet teremtve. Az építkezés egy egyedülálló rendszerben, a ház belsejében felépített daruszerkezettel zajlott, ami nem terhelte az Andrássy út közlekedését, és jelentősen felgyorsította a munkálatokat – derült ki a kivitelező Market sajtóközleményéből. A hotel a nagyközönség számára is elérhető módon mutatja be a kornak megfelelő technológiával felújított műemléki épületet.

Húsz százalékkal megnőtt, így 1000 milliárd fölött lesz a TOP kerete

2016.03.23

A közlönyben megjelentek szerint szinte valamennyi területre több pénz jut, illetve bekerült egy új felhívás, mely 45 milliárdot szán a helyi közösségek fejlesztési elképzeléseinek megvalósítására.

Uszodát és sportcsarnokot épít, megújítja vasútállomását Tatabánya

2016.03.22

A Modern városok programban új vásárcsarnok és piac is épül a dunántúli városban, melynek bővül az ipari parkja is. Összesen 10 milliárdot költenek a város közlekedésére, a bánhidai erőmű területének rekultivációja ugyancsak megvalósulhat.

77 milliárdos kecskeméti beruházást jelentett be a Mercedes

2016.03.22

A karosszériaüzem építését az indokolja, hogy világszerte jelentős a kereslet a Mercedes-Benz kompaktautói iránt, ezek eladása tavaly 25 százalékkal nőtt. A német autógyártó eddigi beruházásai több mint 1,3 milliárd euróra nőnek a kecskeméti gyárban. A Mercedes közel 4000 munkavállalót foglalkoztat hazánkban, valamint 32 magyarországi székhelyű beszállítóval dolgozik.

Már a vasbetonszerkezetet bontják a Puskás-stadionban

2016.03.21

Az új arénához 12 ezer tonna acélt és 150 ezer köbméter betont használnak fel, ugyanakkor a bontott 50 ezer köbméter beton és vasbeton jelentős része újrahasznosul. A toronyépület megmarad, és múzeumként működik tovább a 65 ezres arénában, melynek minden ülőhelye fedett lesz. Az új stadion építése decemberben kezdik, és több mint két évig tart.

Közel tízmilliárdot hoz két autóipari beruházás

2016.03.21

A két kínai cég egyike kapacitást bővít, a másik zöldmezős beruházást hajt végre Magyarországon. Mindkét projekt a Nyugat-Dunántúlon valósul meg, összesen 600 új munkahelyet teremtve.

Jól halad az Euroaszfalt és a Colas a siófoki szennyvízteleppel

2016.03.21

A közel hatmilliárd forintos projektben épülő telep tíz települést lát majd el napi 20 ezer köbméteres kapacitással. A szennyvízkezelésen kívül iszapkezelést is végez, a keletkező biogázzal fedezi az energiaszükségletét.

Meddig érnek el az idei útfelújítások? Itt a pontos válasz

2016.03.19

Ha valaki kíváncsi, lesz-e útfelújítás a saját települése közelében, vagy az általa leggyakrabban használt útvonalakon, a Magyar Közút sajtóanyagában gyorsan választ kap.

Új lendületet kapnak az egri sportberuházások

2016.03.18

A Heves megyei városban Nemzetei Úszó- és Vízilabdaközpont épül, a stadion pedig korszerű atlétikai pályát és világítást kap.

12 milliárdos rekonstrukciót tervez a Magyar Képzőművészeti Egyetem

2016.03.18

Új vezetője szerint az egyetem főépületének lepusztultsága már tarthatatlan, a festő, a szobrász és a látványtervező tanszékek, valamint a Mintarajztanoda szintén lehetetlen körülmények között működik. A tervek szerint az első lépés egy új épület létrehozása lesz, a teljes projektet 12 milliárd forintból, három év alatt lehet lebonyolítani.

Itt az újabb eszköz a lakásépítés felgyorsítására

2016.03.17

Amíg a lakás-takarékpénztárak esetében a megtakarítást a futamidő végén használják fel, addig a kormány a nemzeti otthonteremtési közösségekkel (nok) azt akarja biztosítani, hogy az új lakások építése folyamatos legyen. A kormányzati érvelés szerint 300 befizető esetén nem a 10 éves futamidő végén épülne 300 lakás, hanem évente adnának át harmincat.

Újjáépítette Verpeléten a leégett üzemét az Ázsiafood

2016.03.17

Másfél évvel ezelőtt az élelmiszergyártó gépei, berendezései, alapanyagai és a késztermékei is teljesen megsemmisültek, most újra felavatták az üzemet. Az egymilliárdos beruházásnál 8 ezer tonna építőanyagot használtak fel, több mint 50 ezer méter elektromos és 15 ezer méter vízvezetéket építettek be.

Nyírbátor 800 lakásos új lakóparkkal és képzéssel csábítja a munkaerőt

2016.03.17

Mintegy ezer új munkavállalóra lesz szüksége a helyi cégeknek az évek óta fejlődő Nyírbátorban, ahová jelenleg is háromezren ingáznak. A város egy komoly lakásépítési és képzési programmal kezeli a helyzetet, emellett ipari parkjának megduplázását tervezi.

Új üzemcsarnokkal terjeszkedik Gyöngyösön a MIAS

2016.03.16

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a kormány a gépgyártó MIAS Hungary Kft. gyöngyösi beruházását.