2025.02.13, Csütörtök

Keresés: balaton

Elrajtolt az Erdély elérhetőségét javító vasúti óriásprojekt

2020.10.29

Püspökladány és a határ között villamosítják a pályát, így megszűnik a körülményes dízeles vontatás.

Gyorsforgalmi útszakasszal gazdagodott a Balaton térsége

2020.10.22

Az M76-os keleti szakaszának projektje a Strabag kivitelezésében, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában és az UVATERV Út- és Vasúttervező Zrt. tervezésében valósult meg.

Közvetlenül az M1-M7-es autópályáról épül kapcsolat a Dél-Budai Centrumkórházhoz

2020.10.19

A nagyszabású egészségügyi fejlesztést hasonlóan jelentős mértékű útépítésekkel kapcsolják majd be a fővárosi közlekedési hálózatba a BFK felügyeletével. A közösségi közlekedési kapcsolatot szintén előkészítik.

Céges csapatok versenyeztek a zalai dombok gyűrűjében a Mapei és Szabadics szervezésében

2020.10.02

Idén közel 1400-an kerekedtek fel, hogy a Mapei Tour de Zalakaros kerékpáros kihívását teljesítsék szeptember utolsó hétvégéjén.

Lezajlott a végjáték – Ferencváros nyerte a trófeát a hétvégi vízilabda Magyar Kupán

2020.09.28

A sporteseményt a West Hungária Bau Kft. szponzorálta.

Elkészült az M76-os gyorsforgalmi út zalaegerszegi bevezető szakasza

2020.09.24

Az épülő 40 kilométeres, 2x2 sávos gyorsforgalmi út Zalaegerszeget és az M7-es autópályát köti össze.

Elkészült a Kis-Balaton szomszédságában a turizmus új fellegvára

2020.09.22

A mintegy 1300 négyzetméteres látogatóközpont a térség és a Kis-balaton környéki tájegység értékeit mutatja be kiállítások és különféle programok formájában.

Kisvasúttal nyer kapcsolatot a Balatonnal egy somogyi fürdő

2020.09.09

A nyomvonalon 2002 óta szünetel a közlekedés, így lényegében teljesen új pályát kell építeni, de egy új állomás is kiépül a beruházásban.

Magyar építőipari gyártó támogatásával épül gyermekmentési pont

2020.09.02

A Masterplast szaktudásával és építőanyaggal segíti, hogy minél előbb, minél jobb minőségben felépüljön az állomás.

Újabb balatoni kerékpárút-fejlesztés valósul meg

2020.08.28

Több mint 4 kilométeres szakaszon a régi elbontása után épül új gyalog- és kerékpárút a projektben.

A Duna Aszfaltnál nem kérdés: a fiataloké a jövő!

2020.08.27

A Szíjj László tulajdonában álló Duna Group látta vendégül azon a három napos szabadegyetemen a hallgatókat, ahol a zalai tesztpálya, a tiszaugi M44-es híd és a Hódút innovációs laboratóriuma voltak a szakmai programok, és sör- és borkóstolókon ismerkedett meg egymással informálisabb keretek között a következő útépítő generáció.

Zalában járt a Duna Group Szabadegyetem

2020.08.22

Kötetlen hangulatban ismerkedett össze a Duna Group Szabadegyetem csapata az első két napon, a szakmai programokon pedig találkoztak elméletben és gyakorlatban is a Duna Group múltjával és jövőjével is.

Kerékpáros fejlesztést kap a Tihanyi-félsziget

2020.08.15

A 3,3 kilométeres szakaszon a régi elbontása után épül új gyalog- és kerékpárút a projektben.

A nyugati szakasszal folytatódik a veszprémi elkerülő négysávosítása

2020.08.10

A füredi és a csatári csomópont között 5,9 kilométernyi szakaszt bővítenek, két különszintű csomópont jön létre.

Idén is megrendezték az ország egyik legegyedibb táborát a Kis-Balatonnál

2020.07.30

A Szabadics támogatásával évről évre megvalósuló Holnapocska Tábor a közösségi élmény és az értékteremtő munka erejét hivatott erősíteni.

A tervek szerint halad a fonyódi sportcsarnok építkezése

2020.10.29

A B Build & Trade kivitelezésében épülő, több mint 3700 négyzetméter alapterületű sportcsarnok projektje várhatóan jövő nyárra fejeződik be.

Aktív hétvégét zárt a WHB

2020.10.20

A többek közt az ország egyik legjobb focicsapatát és két kézilabdacsapatot is támogató WHB a Fitparádéban és a Lupa-tó körüli futóversenyben is főszerepet vállalt.

Nemzetközi sztárépítész irodával bővül a Bayer Construct vállalatcsoport

2020.10.13

A LIMA Architecture & Interior Design és a Bayer Construct egyesülésével a vállalt építési határidők egyedülálló garanciát kapnak.

Elrajtolt a Föld körüli utazásra hívó balatoni élménypark kivitelezése

2020.09.29

A családi élménypark a KÉSZ munkájával jön létre, tematikája a 80 nap alatt a föld körül című rajzfilmsorozatra épül.

Az M6-os autópálya egyik fontos bekötőútja újult meg Fejér megyében

2020.09.28

Az EuroAszfalt, a Swietelsky és a Soltút munkája egy olyan útvonalat tett rendbe, amely a jövőben négysávosodó 63-ashoz kapcsolódik.

Évekre bezárt, most megújulva kinyit: négycsillagos hotelt adtak át Zalában

2020.09.23

A belvárosi létesítmény októbertől 64 szobával és 1000 négyzetméteres wellnessközponttal várja vendégeit.

Nagyobb fokozatra kapcsol az észak-balatoni vasútfejlesztés

2020.09.21

Az R-Kord és a Vasútvill mintegy 55 kilométernyi vasútvonal villamosításán, illetve több állomás felújításán dolgozik Szabadbattyán és Balatonfüred között.

Egyszerre profi a tervezésben és a kivitelezésben a Hónap Mérnöke

2020.09.05

A világon egyedülálló látszóbetonelemek kivitelezését irányította a Puskás Aréna építésénél, és számos nagy projektet vitt sikerre. Tizennégy év után mégis tovább lépett a szerkezetépítésből, és ifjúkori tervét megvalósítva az országban egyedülálló tervezői üzletágat épített fel a Bayer Constructnál. Interjú Iski Tamással, aki az építőipar mellett a makettek területén is letette a névjegyét.

Élményparkot épít a KÉSZ a Balatonnál

2020.08.29

Az egész évben nyitvatartó családi élménypark 596 fő befogadására lesz alkalmas.

Megkezdték a Dunántúlt észak-déli irányban átszelő gyorsforgalmi út tervezését

2020.08.27

Közel 120 kilométer hosszúságú négysávos út jön lére az M1-es és az M7-es autópálya érintésével.

Döntés született: 32 milliárd forintos vasúti fejlesztés indul

2020.08.25

32 milliárd forintot biztosít az állam a kötöttpályás projektek előkészítésére.

Ezzel a projekttel egyszerre megőrzik a jövőnek és közelebb hozzák a látogatókhoz a Hévízi-tavat

2020.08.18

Zsilipeket újítanak fel, tanösvényt építenek és lombkorona-megfigyelő tornyot adnak át az év évgéig.

A Paksi Atomerőmű építési munkálatait is elősegítheti ez az útfelújítás

2020.08.10

A Soltút Kft. az útszakasz rekonstrukcióját a tervek szerint év végére fejezi be.

Így tör előre egy jégtörő hajó az építőiparban

2020.08.08

Csak kevesen gondolnák, hogy mekkora feladat egy ajánlatot megfelelően előkészíteni a piaci versenytárgyalásra egy nagy építőipari projektben. De talán még kevesebben tudják, hogy ezt a szerepet a magyar magasépítésben piacvezető Marketnél egy fiatal hölgy oldja meg profi szinten. Hegedűs Dóra olyan sikeres projektekben játszott meghatározó szerepet, mint a Mol Campus többkörös tendere, a Bosch hatvani gyárberuházása vagy az esztergomi Mária Valéria Hotel építése. Interjú.

Már el is indult Kinizsi várának restaurálása

2020.07.29

Másfél milliárd forintból önt magára új köntöst a Balaton-felvidék talán leghíresebb vára.