2021.10.18
A kísérleti projekt kiterjesztéseként öt megyében, különböző földrajzi viszonyok mellett tesztelik az innovatív megoldást a Magyar Közút kezelésében lévő hálózaton.
2021.10.04
Már jelenleg is rajtra készen áll 500-550 milliárd forintnyi beruházás, ugyanakkor a tervezés alatt álló projektek volumene is rendkívül jelentős. A NIF Zrt. vasútfejlesztési igazgatójától azt is megtudtuk, a vasúti projektekben tíznél is több szakág együttműködésére van szükség, és évtizedes munka kell, amíg egy ötlet magvalósul.
2021.09.27
A Szabadics Zrt. két csapattal indult, egy női csapattal hobbi és egy férfi csapattal verseny kategóriában.
2021.09.15
Díjátadóval, koncertekkel és tűzijátékkal ünnepelte 30 éves fennállását Veszprém megye meghatározó építőipari vállalata.
2021.09.13
A Hazai Építőgép mintegy 3,3 kilométernyi bicikliutat fog átadni.
2021.09.10
E-bike-on ismerkedés a környékkel, páros bicikliverseny és bringaturmix – volt miből válogatni az Etyeki Piknik BFK-standjain.
2021.09.01
Vasútépítő mérnökként a vízépítéstől a széles nyomtávú vasúti munkákon át az autópálya építésben is kiválóan helytállt. Vargabetűkkel színesített pályájának jelenlegi állomása az M3 metró felújítása, amelynek szépségeiről és kihívásairól is beszámolt a Hónap Mérnöke, aki augusztusban Szalay Alajos, a Swietelsky Vasúttechnika Kft. főépítésvezetője.
2021.08.05
Továbbfejlesztik a Nebojsza-dombi pihenőhelyet, a 12 méter magasra tervezett építményről egyedülálló panoráma nyílik majd a Balatontól Dunaújvárosig terjedő területre.
2021.08.01
Lapunk fotósa is betekinthetett az ország egyik legegyedibb táborába, ahol idén 27 diákot fogadtak, és minden második fiatal már visszatérőnek számít.
2021.07.26
Nagysikerű balatoni imázsfilmje után ezúttal egy szakmai fókuszú, a technikai részletekre is kiterjedő újabb kisfilmmel jelentkezik a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
2021.07.20
A Budapest − Varsó nagysebességű vasút megvalósíthatósági tanulmányának eredményeit bemutató online konferencián ismertették a fejlesztés előnyeit is.
2021.07.07
A munkafolyamatoknál szokásos munkaerőállomány felével sikerült kétszeres kivitelezési sebességet produkálni.
2021.07.01
A Strabag kivitelezésében zajló beruházásban a veszprémi elkerülő dugókat okozó kereszteződéseiben különszintű csomópontokat alakítanak ki.
2021.06.22
Tovább dolgozik a Swietelsky Vasúttechnika az M3-as metró felújításán. A cég élére az év elején új ügyvezetők kerültek. Mindketten igen tapasztalt szakemberek, dolgoztak már számos építőipari beruházáson, de mindkettőjüknek a vasút jelenti a szakma csúcsát. Vadkerti-Tóth Tihamérral és Vingelmann Szabolccsal, a Swietelsky Vasúttechnika Kft. ügyvezetőivel beszélgettünk a kinevezésük óta eltelt fél év munkájáról, és arról, hogy mit szeretnének elérni a több mint 360 főt foglalkoztató cég élén. Mindemellett megkérdeztük őket az M3-as metró építkezéséről is az aktuális sajtóhírek kapcsán.
2021.06.21
A kutatóház mellett található gazdasági épület bővítésére is sor került a Szabadics Zrt. munkájával.
2021.10.13
A program fő elemei között szerepel a 37-es út Sátoraljaújhely-Szerencs közötti, illetve a 39-es út Mezőzombor-Abaújkér közötti szakasza.
2021.09.29
A települést a 710-es számú főúttal összekötő kerékpárút 10,4 kilométeres szakasza a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában épül meg. Jövő nyáron már használhatják a kerékpárosok.
2021.09.24
A projekt a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában, a FŐMTERV Zrt. és RODEN Mérnöki Iroda Kft. alkotta konzorcium generáltervezésével valósulhat meg.
2021.09.14
Négy évszakos kulturális és rendezvényhelyszínt kap a város, kiválasztották az ehhez szükséges mélygarázs kivitelezőjét.
2021.09.13
A tókerülő bicikliutat a 2000-es évek elején részben önálló kerékpárutakon vezetve, részben kisforgalmú utcák felhasználásával jelölték ki.
2021.09.09
A projekt során a 2x1 forgalmi sávos főút 2x2 sávos, fizikai elválasztású főúttá történő átépítése valósul meg a STRABAG munkájával.
2021.08.06
A NIF már keresi az M76-os gyorsforgalmi út folytatásának kivitelezőjét.
2021.08.04
A kormány friss döntése szerint 40,9 milliárd forinttal járul hozzá a Szeged-Röszke vasúti vonalszakasz felújításához.
2021.07.26
Mindössze négy hónap kellett a bokrétaavatóhoz a balatonboglári projektben: előregyártott elemek, speciális zsalurendszer és egyedi betonacél hálós szerkezet is gyorsította a munkát.
2021.07.25
A Budapest – Balaton kerékpárút Biatorbágy és Etyek közötti szakaszát a tervek szerint ősztől vehetik birtokba a kerékpárosok.
2021.07.14
Az épületben ajándékbolt és büfé is várja a látogatókat, valamint a közelében geológiai tanösvényt is kialakítottak.
2021.07.03
A gyógyfürdőhöz vezető nyomvonalon a pályát teljes hosszában újjáépíttette a MÁV.
2021.06.29
Egy teljes KISS motorvonat egyidejű emeléséhez alkalmas csoportemelőt telepítettek; mostantól itt végzik a nagykapacitású, emeletes motorvonatok karbantartását.
2021.06.21
A projekt a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában és a Swietelsky Magyarország Kft. kivitelezésében valósult meg.
2021.06.18
Átadták az R-Kord és a Vasútvill kivitelezésében elkészült 55 kilométeres Szabadbattyán és Balatonfüred közötti villamosított pályaszakaszt.