2026.05.22, Péntek

Keresés: munkahely

Ez is kell a szakemberhiány megszüntetéséhez

2016.02.03

Gyakornokok foglalkoztatását segítő felhívások jelentek meg a GINOP keretében. A program bér és járuléktámogatást, kapcsolattartót és tárgyi feltételeket is biztosíthat a fiatalokat alkalmazó cégeknek. A felhívás kimondott célja a szakképesítésben részt vett fiatalok munkatapasztalat-szerzése és foglalkoztatásuk ösztönzése.

Somogy 61 milliárdot kap fejlesztésre

2016.01.30

A Kaposvárnak juttatott 17,5 milliárd forinttal együtt összesen 61 milliárdos keret áll rendelkezésre Somogy megyében településfejlesztésre a mostani uniós pénzügyi ciklusban. A TOP keretében érkező forrásokat szociális intézmények, bölcsődék, óvodák felújítására, ipartelepek, ipari parkok kialakítására, munkahelyteremtésre lehet felhasználni. Az első beruházások már 2016 utolsó negyedévében megkezdődhetnek, és a tervek szerint 2017 nyaráig az összes pályázat megjelenik.

Közel 600 milliós kapacitásbővítés a bicskei öntvénygyártónál

2016.01.22

A magyar tulajdonú Magyarmet Kft. 592 milliós fejlesztéssel növelte gyártási kapacitását és technológiai színvonalát. A beruházással 35 munkahely jön létre, megújul egy eddig használaton kívüli üzemcsarnok, és megindul a BMW számára egy bonyolult geometriájú alkatrész beszállítása.

Több mint 1000 milliárd és félszáznál több felhívás gazdaságfejlesztésre

2016.01.19

A GINOP keretében idén több mint 1000 milliárd forintnyi új uniós forrás nyílik meg, és több mint 50 pályázati felhívás várható. Utóbbiak közül 38 felhívás vissza nem térítendő forrást tartalmaz. Újdonság, hogy 2016-ban a GINOP energia prioritás keretében is megjelenhet az első felhívás épületenergetikai fejlesztésekre.

Gigaberuházással duplázza meg nyíregyházi gyárát a Lego

2016.01.15

A 2014-es 60 milliárd forintos fejlesztést most egy 30 milliárdossal toldotta meg a dán cég, miközben 1600 fővel növeli munkaerő-állományát. A kormány 4,4 milliárd forinttal járul hozzá a nyíregyházi beruházáshoz.

Mohács új kikötővel nyit a világpiac felé

2016.01.07

Új kereskedelmi kikötő épül egy 5 milliárd forintos beruházással Mohácson. A két hajóállásos kikötőhöz 330 méteres partfal, közúti és vasúti csatlakozás és darurendszer is kapcsolódik. A kivitelezőt az év végéig választják ki, a kikötő 2017 végéig fejeződik be.

Újabb állami támogatás a harkányi gyógyfürdő fejlesztésére

2015.12.30

A tavalyi 215 millió forint után a kormány 300 millió forint támogatást adott Harkánynak turisztikai fejlesztésekre. A 2014-2020-as ciklusban fürdőfejlesztésre európai uniós forrás nem áll rendelkezésre, így az állami pénzeknek fokozott szerepük van ezen a területen.

Lenti 94 szobás szállodával kerül a termálturizmus térképére

2015.12.23

A Zala megyei város önkormányzata 3,3 milliárd forintos beruházást fejez be tavaszra, ebből négycsillagos, 94 szobás szálloda épül 250 fős konferenciateremmel, emellett a fürdőt is fejlesztik.

Ötmilliárdos beruházással épül Pécsen naperőmű

2015.12.10

Közép-Európa egyik legnagyobb napelemparkja valósul meg Pécs határában. A kivitelező MWM Hungarowind már elkezdte a munkálatokat, az ötmilliárd forintos fejlesztés uniós pénzből valósul meg.

Új logisztikai központot avatott a Michelin Vácon

2015.12.09

Eddig elfolyt, mostantól évi 28 milliót hoz Nagyszénás termálvize

2015.11.27

Befejeződött a helyi termálvíz hasznosítási beruházása a Békés megyei Nagyszénáson. A vízből nyert geotermikus energia váltja ki a gázfűtést az önkormányzati intézményekben, ezzel évente több mint 1 millió köbméter földgázt spórolnak meg. A beruházással a 16 éve bezárt fürdőt is újra megnyitják, a hulladékhővel pedig üvegházat fűtenek.

Magyar találmány alapján épül gumi-újrahasznosító üzem

2015.11.24

Évi 30 ezer tonna használt gumi, illetve gumihulladék hasznosítására lesz képes, és ötven új munkahelyet teremt a Homatech Recycling Zrt. Százhalombattán épülő üzeme. Az üzem szénhidrogén folyadékot, kokszot, valamint acélt állít elő ipari felhasználásra károsanyag kibocsájtás nélkül.

Összeér ami összetartozik - elkészült a 47-es út utolsó szakasza

2015.11.21

Befejeződött a 47-es út Algyő és Szeged közötti, 7 kilométeres szakaszának felújítása, a nettó 7,8 milliárd forintból megvalósult beruházást pénteken adták át.

Átadták a felújított Forgách-kastélyt a szabolcsi Mándokon

2015.10.25

Elsősorban az üzleti és politikai szféra igényeit szolgálja ki a több mint 700 millió forintból, nagyobbrészt uniós támogatás segítségével felújított Forgách-kastély a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mándokon; az impozáns kastélyszállót Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter jelenlétében avatták fel csütörtökön a felső-szabolcsi kisvárosban.

Összekötő út és kerékpárút épült Baja térségében

2015.10.14

Jól halad a Westbau a CBA nagybani piacával

2016.02.01

A kivitelező West Hungária Bau Kft. elkészült a 12 ezer négyzetméteres csarnoképülettel a CBA 9 milliárdos beruházással épülő országos logisztikai központjában.

41 milliárdos keret nyílt turisztikai fejlesztésre

2016.01.29

A helyi épített és természeti örökség fejlesztésére, turisztikai hasznosítására jelent meg pályázati felhívás. Többek közt a kisvasutak és fürdőhelyek infrastruktúrájának fejlesztése, kerékpáros vízi és horgászturizmus fejlesztése, turistafogadó terek kialakítása is támogatott tevékenység.

Ez a módja a 62 százalékos rezsicsökkentésnek

2016.01.21

Már a második évtől többszörösen megtérülne egy nagyívű országos program a lakossági ingatlanok energetikai felújítására a Knauf Insulation számításai szerint - új munkahelyek, költségvetési bevételnövekedés, csökkenő kibocsájtás és földgázimport által. A németek 1,4 milliárd euró állami támogatást szántak rá 2010-ben, 5,4 milliárd adóbevétel lett az eredménye. Egy kutatás rámutat, a projektek egyéni és lakóközösségi szinten is komoly nyereséggel járhatnak, van olyan társasház, amelyiknél hőszigeteléssel és ablakcserével 62 százalékos energia- és rezsiköltség-csökkenést lehet elérni.

Megtakarított milliárdokból épül újjá a békásmegyeri piac

2016.01.18

A tavalyi költségvetés többletforrásaiból több fejlesztést is támogatnak Óbuda-Békásmegyeren.

Mapei: 20 százalékos forgalomnövekedés és milliárdos új beruházás

2016.01.14

Az építőipari segédanyagokat gyártó cég 2015-ben közel került a 10 milliárdos belföldi forgalomhoz. Az idei évre sóskúti üzemének duplájára bővítését tervezi a Mapei Kft., melynek ügyvezetője szerint jók az építőipar kilátásai 2016-ban.

Négy új pályázat és 81 milliárd a magyar települések fejlesztésére

2016.01.05

Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében négy új felhívás jelent meg, melyek által az önkormányzatok összesen 81 milliárd forintra pályázhatnak. A meghirdetett eszközök a zöld városok kialakítását, a szociális szolgáltatások bővítését, a barnamezős területek környezetbarát felújítását és a leromlott városi területek fejlesztését támogatják.

30 milliárdból támad fel az OSB-lap termelés Vásárosnaményban

2015.12.29

A 2011-ben bezárt vásárosnaményi Interspan Faipari Kft. 2016-ban újra beindítja a termelést. A 30 milliárd forintos beruházás 100 új munkahelyet teremt, a cég az építőiparban nagy mennyiségben használt OSB-lapokat fog gyártani napi 800 köbméteres kapacitással.

Új balatoni vitorláskikötőt avattak Vonyarcvashegyen

2015.12.13

Tatán épít üzemet a kecskeméti Gallfood pulykafeldolgozó

2015.12.10

Tatán épít vágó és húsfeldolgozó üzemet és hűtőházat a kecskeméti Gallfood Pulykafeldolgozó és Értékesítő Kft., a beruházáshoz a társaság négyhektáros területet vásárolt a Tatai Ipari Parkban - jelentették be szerdán Tatán, a telek adásvételi szerződésének aláírásán.

Uniós pénzek: Magyarország egyedül lehet százszázalékos

2015.12.08

Magyarország már csaknem teljes egészében felhasználta az előző hétéves uniós költségvetési ciklusban rendelkezésére álló több mint 9 ezer milliárd forintos keretet.

Elkészült Magyarország legnagyobb kerékpáros centruma Tiszafüreden

2015.11.25

Alig fél év alatt, mintegy 500 millió forint uniós támogatásból felépült Magyarország legnagyobb kerékpáros centruma Tiszafüreden, a létesítményt várhatóan 2016 tavaszán vehetik birtokba a látogatók - közölte az MTI-vel a Tisza-tavi Turizmus Fejlesztő Egyesület titkára, egyben a projekt turisztikai szakértője.

Mintegy 1 milliárd forintos Graboplast beruházás Kecskeméten

2015.11.23

Mintegy 1 milliárd forintos beruházást indít el még novemberben a Graboplast Kecskeméten - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.

Közel hétmilliárdos pályázati keret nyílik a hazai gyógyhelyek fejlesztésére

2015.11.20

A gyógyhelyek komplex turisztikai fejlesztését támogató pályázati felhívás jelent meg 6,9 milliárd forint keretösszeggel. A gyógyhellyel bíró önkormányzatok pályázhatnak, a támogatás a turisztikai termékek fejlesztésére, illetve vendégfogadó terek és rendezvényekre alkalmas infrastruktúra kialakítására igényelhető. A pályázatokat 2016. január 5-től 2018. január 5-éig lehet majd beadni.

Több mint 3,5 milliárd forintból megújult a Csepeli Szabadkikötő

2015.10.15

Több mint 3,5 milliárd forintból megújult az állami tulajdonú Csepeli Szabadkikötő, műszaki színvonala jelentősen emelkedett, amelynek eredményeként további termelő és logisztikai cégek települhetnek be - hangzott el a kikötőfejlesztési program szerdai zárórendezvényén.

Vizes vb 2017 - Fürjes: gőzerővel folyik a munka a Dagálynál

2015.10.13

A héten már a második 27 méteres saroktorony is elkészül a 2017-es vizes világbajnokság központi létesítményéhez, a Dagály úszóarénához, melynek munkálatai öt hónapja kezdődtek, s mindenben a tervek szerint haladnak.