2024.05.11, Szombat

Keresés: zemplénkő

Nem akármilyen évet zárt a keleti régió meghatározó magyar építőipari cége

2023.12.21

Az ünnepi vacsorán volt mire visszatekinteni a KE-VÍZ munkatársainak, hiszen a mély- és a magasépítésben, valamint az út- és hídépítésben is egyaránt komoly projekteket zártak le sikeresen.

Bezárult Nyíregyháza körútja – új 2x2 sávos szakaszt adtak át

2023.12.12

A KE-VÍZ és a Zemplénkő 1,2 kilométer hosszú útszakaszt épített a megyeszékhely Érkert városrészében.

Átadták a Tokaj kör kerékpáros útvonal Tarcal és Tokaj közötti szakaszát

2023.06.29

A Ke-Víz 21 Zrt. és a Zemplénkő Kft. konzorciuma által végzett kivitelezés egyik célja, hogy a térség hazánk vezető turisztikai célpontjává váljon.

Az idén ezer kilométernyi út újul meg a hazai kistelepülések fejlesztésére indított programban

2023.04.17

Folyamatosan újítják fel a magyar mellékúthálózatot. Az öt szakaszban, összesen 14 kilométeren rekonstruált 4901-es út teljes projektje most zárult le Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, a Magyar Közút beruházásán a Ke-Víz 21 és a Zemplénkő is dolgozott.

Mád felé épül tovább a tokaji borvidék kerékpárútja

2023.02.20

Összesen több mint 10 kilométeren jön létre új bicikliút, a projektben egy vasúti hidat is emelnek.

BMW-gyár – elrajtolt a legnagyobb épület szerkezetépítése is – fotók

2022.12.05

A Market felállította az első pillért.

Közúti aluljáró épülhet a 471-es főút megújításához kapcsolódóan

2022.12.03

A tervezési feladat során a FŐMTERV látja el a generáltervezői tevékenységet BIM-es megoldással.

Számos utcában zajlik útfelújítás Nyíregyházán

2022.08.24

A Zemplénkő Kft. a Fenyő utcán és a Kacagó utcán is dolgozik, zárt csapadékvíz-elvezető rendszert is építenek az új aszfaltréteg mellett.

Elkészült a Debrecen belvárosát elkerülő nyugati kiskörút

2022.07.07

A befejező, harmadik, 419 méteres szakaszt a Debreceni Mélyépítő Holding Kft., a Zemplénkő Kft. és a KE-VÍZ 21 Zrt. kivitelezte.

Biztonságosabb lesz a közlekedés ezen az úton a Vásárosnaményi járásban

2022.05.31

A Szabolcs megyei Beregdarócot Csengersimával összekötő út két szakaszát a Zemplénkő Kft. kivitelezi.

Egyre látványosabban körvonalazódik az M35-ös és M3-as autópálya görbeházi csomópontjának új nyomvonala

2022.05.25

A NIF Zrt. beruházásában már a nagytömegű földmunkák vannak folyamatban az M35-ös és az M3-as autópálya görbeházi csomópontjának fejlesztése kapcsán, a kivitelező - Zemplénkő Kft. - szakembereinek köszönhetően.

Újabb lépés a nyíregyházi körgyűrű bezárulásához

2022.04.18

Az UTIBER Kft., a Pannonway Építő Kft. és az UVATERV Zrt. konzorciuma készítheti el a megyeszékhely északi elkerülőjének tanulmánytervét.

Négysávos úttal pöröghet fel a közlekedés Nyíregyháza és Debrecen között

2022.03.27

A két város között részben új nyomvonalon jön létre közvetlen közúti kapcsolat, mintegy 30 kilométeren.

Végre megszűnnek a dugók Nyíregyháza kulcsfontosságú közlekedési folyosóján

2022.03.02

A Nagykörút évtizedek óta hiányzó 1,2 kilométeres négysávos szakaszát KE-VÍZ és a Zemplénkő kivitelezi.

Elrajtolt az M35-ös és M3-as autópálya csomópontját teljessé tevő beruházás

2022.02.15

A fejlesztés Nyíregyháza irányából az M3-as autópályán érkezők számára nyújt lehetőséget Debrecen irányába tovább haladni, illetve a Debrecen felől érkezőknek biztosítja ugyanezt Nyíregyháza felé.

Elkészült az új görbeházi autópálya-csomópont, a nyíregyháziak és a debreceniek is jól jártak

2023.12.15

Mintegy 1 kilométernyi új utat és 101 méternyi hidat vehet birtokba a forgalom.

Újabb kerékpárút épül a tokaji borvidéken, megvannak a kivitelezők

2023.08.19

Mád és Tarcal között a 19 kilométeres tokaji körhöz kapcsolódva jön létre bicikliút, összességében több mint 7 kilométeren.

Biztonságosabbá és kiszámíthatóbbá válik a közlekedés Nyíregyházán

2023.06.07

A megyeszékhely és a környéki települések szempontjából történelminek számító beruházás a KE-VÍZ 21 Zrt. és a Zemplénkő Kft. konzorciumának kivitelezésében valósul meg.

Megújult és kerékpárúttal bővült Debrecen egyik fontos útszakasza

2023.02.28

A beruházással javult az ipari parkok elérhetősége, valamint a nyugati városrész közlekedési infrastruktúrája.

Az ország északkeleti részén újult meg közel 15 kilométernyi út

2023.01.30

A Magyar Közút megbízásából a kivitelezésen Strabag-csoport cégei és a Zemplénkő is; a terveken pedig a Főmterv, a Magyar Közút és a Roden is dolgoztak.

Több mint 70 hídgerendát emeltek be sikeresen az M35-ös és az M3-as találkozásánál épülő hídon

2022.12.05

A fontos gyorsforgalmi csomópontban két új ág valósul meg, ezzel nagyot lép előre Debrecen és Nyíregyháza térségének közlekedési kapcsolata.

Így halad a 471-es főút debreceni szakaszának négysávosítása

2022.09.22

A Debreceni Mélyépítő, a KE-VÍZ és a Zemplénkő konzorciuma 1,8 kilométernyi úton dolgozik a NIF megrendelésében.

„Az vonzott mindig is a hídépítéshez, hogy ezek a különleges építmények akár évszázadokig is szolgálják a mindennapi életünket”

2022.08.01

Első alkalommal készítettük a Hónap Mérnöke interjút egy beruházó vállalat képviselőjével: Varga Lászlóval, a NIF Zrt. debreceni projektiroda-vezetőjével beszélgettünk. A debreceni születésű építőmérnök pályája során mindvégig az ország keleti felén maradt, és dolgozott a Hortobágyi Kilenclyukú Híd felújításán, a Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Tisza-híd újjáépítésén, valamint 2012-től ő felügyelte Debrecen és térségének az elmúlt időszakban igencsak jelentős mértékben fejlődő gyorsforgalmi úthálózatának fejlesztését is.

Átalakult Debrecen egyik legveszélyesebb gócpontja, biztonságosabbá válik a közlekedés

2022.06.07

A fejlesztés keretében a 33. számú főutat 454 méter hosszon, a csatlakozó szakaszt pedig 230 méter hosszon építette át a Debreceni Mélyépítő Holding Kft., a Zemplénkő Kft. és a KE-VÍZ 21 Zrt.

Végéhez közeledik Debrecenben a nyugati kiskörút befejező ütemének építése

2022.05.30

A Ke-Víz 21 Zrt., a Zemplénkő Kft. és a Debreceni Mélyépítő Kft. nyár közepéig dolgozik a belvárosi útszakaszon.

Újabb lépéssel haladt előre a Tokaj-kör kerékpárút

2022.04.29

A KE-VÍZ és a Zemplénkő konzorciuma nettó 1,6 milliárd forintos beruházást hajt végre a Tisza-parti kisvárosban.

Véget ért a Debrecent a romániai határral összekötő 48-as főút fejlesztése

2022.03.30

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) 24,9 kilométert érintő beruházásában a kivitelező Ke-Víz 21 Zrt. és Zemplénkő Kft. a következő mintegy 2 hónapos időszakban - a projekt zárásáig - még kisebb részfeladatokon dolgozik.

Elindult a projekt, négysávosítják a 471-es főút Debrecen belterületi szakaszát

2022.03.09

Nyitó sajtótájékoztatón ismertette a NIF Zrt. a Debreceni Mélyépítő Kft., a KE-VÍZ 21 Építőipari Zrt. és a Zemplénkő Kft. által végzendő feladatokat.

Elstartolt Nyíregyháza történelmi jelentőségű beruházása

2022.02.25

Bezárul a nagykörút a szabolcsi megyeszékhelyen: elkezdődtek a munkálatok a 40 éve hiányzó délnyugati szakaszon. A jelentős útfejlesztés a ZEMPLÉNKŐ és a KE-VÍZ 21 munkájával valósul meg.

Négy sávon Nyíregyháza körül: elindult az útépítés

2022.02.03

A megyeszékhely nagykörútjának bezárása a KE-VÍZ 21 és a Zemplénkő munkájával valósul meg.