2025.02.14, Péntek

Keresés: út

ZalaZone: az építőipar high-techjét tették le az asztalra a magyar cégek

2021.02.07

Az ágazat podcastja az egyik legizgalmasabb most futó projekttel foglalkozott, érdemes meghallgatni!

Újabb eszközzel ösztönzi a hazai termékek vásárlását ez a magyar építőipari cég

2021.02.05

A vállalat kezdetektől fogva arra törekedik, hogy tevékenységével a hazai gazdaságot erősítse, és közvetve támogassa a magyar vállalkozásokat.

Európa legjobb középülete lett a Liget restaurációs központja

2021.02.05

A Strabag által felépített 37 ezer négyzetméteres épületegyüttesben világszínvonalú múzeumi raktárak, restaurátor-műhelyek, laborok és kutatószobák mellett itt működik a Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet is.

Mohácsnál vagy Szekszárdnál szeli majd át a Dunát az M9-es

2021.02.05

A nyugati szakaszokról négy megye képviselői egyeztettek; az Alföldön Békéscsaba és Debrecen között két nyomvonal közül választanak.

Így halad a veszprémi elkerülő építése – fotók

2021.02.04

A Balatoni turistáknak és a városnak is fontos projekt haladását mutatták be sajtóeseményen.

Húsz évre szóló, 2000 milliárdos program indul a főváros vasútfejlesztésére

2021.02.04

Többek közt a Déli körvasút fejlesztése, a Nyugati és a Déli pályaudvarok közötti átmenő vasúti rendszer kialakítása és a járműpark fejlesztése is a stratégia része.

Az építészet Oscar-díjára jelölték a Puskás Arénát

2021.02.03

Az Európai Unió kortárs építészeti díjának jelöltjei közé választották a Magyar Építő és a ZÁÉV generálkivitelezésében elkészült Puskás Arénát.

Újabb szakaszán kapott felújítást a Közép-Tisza mentén futó közút

2021.02.03

Tavaly Jász-Nagykun-Szolnok megyében 5,3 milliárd forint beruházási értékű fejlesztést végeztek.

Több mint 1000 négyzetméteren letisztult, kortárs elemekkel épül templom Budapesten

2021.02.02

A Páduai Szent Antal templomhoz tartozó plébániai közösségben és a ferences rendház részéről is több olyan igény mutatkozik, amely már nem tömöríthető be a plébánia épület jelenlegi keretei közé.

Elrajtolt a kivitelezés: a STRABAG munkájával válik teljessé a Székesfehérvárt elkerülő körgyűrű

2021.02.02

Megkezdődött a Székesfehérvárt délről elkerülő út építése.

Aláírták a szerződést: hamarosan indulhat a Lánchíd felújítása

2021.02.02

A patinás fővárosi híd az A-Híd munkájával újul meg, a cég a lehető legmagasabb színvonalú munkát vállalta a 380 méter hosszú, 172 éve átadott történelmi műtárgy munkálatain.

Plüss hódok segítették a WHB Group karitatív tevékenységét

2021.02.01

A magyar cégcsoport a világjárvány miatt a tavalyi évben kiemelt figyelmet fordított az adományozásra.

Eldőlt: magyar cégek építik meg Szerencsig a 2x2 sávos 37-es főutat

2021.02.01

A mintegy 19 kilométert érintő beruházást a Duna Aszfalt és a HE-DO kivitelezi.

Ismét fejlesztik az egyetemet, ahol még a tantermek is forognak

2021.02.01

Egy gyalogos híd, egy kollégiumi épületegyüttes, valamint egy közösségi- és szabadidős tér megvalósítása is szerepel a kecskeméti egyetem bővítésének második ütemében.

Az újjáépült Bozsik-stadionban beszélgettünk a rendkívüli projektek mérnökével

2021.01.30

Páratlan gyorsasággal és profizmussal oldja meg a legkülönbözőbb és legnehezebb fejlesztéseket, ezért a szűk határidő esetén bátran számítanak rá. Az ország egyik legszebb és legkülönlegesebb stadionja épült fel az irányításával, amire a WEST HUNGÁRIA BAU-tól kapott 16 évnyi bizalom gyümölcseként tekint. A januári Hónap Mérnöke rendkívül tudatosan halad előre a pályáján, és lapunknak azt is elárulta, mi a titka az egyre komolyabb eredményeinek.

Visszanyeri eredeti pompáját az ország legnagyobb és legimpozánsabb barokk kastélya

2021.02.06

Ezzel a fejlesztéssel nemcsak méltó rangját nyeri vissza a kastély, hanem az Esterházy-családot és a barokk-rokokó korszakot is újszerű perspektívából mutatják be a látogatóknak.

Kalocsai Duna-híd: átadták a munkaterületet, indul a kivitelezés

2021.02.05

Nem csupán híd épül Közép-Európa meghatározó folyója felett, hanem mintegy 25 kilométernyi úthálózat is – a munkát a Duna Aszfalt végzi el.

Év végére készül el az új termelői piac Zalaegerszegen

2021.02.05

A Helyi termelői és kézműves piac - Göcsej tudásközpont építkezése a legmagasabb pont elérésével jelenleg 35 százalékos készültségen áll a Nívódóm Kft. és a Szabadics Zrt. munkájával.

Felöltötte látványos új köntösét az épülő Néprajzi Múzeum

2021.02.04

A ZÁÉV és a Magyar Építő munkájával létrejövő épületben különleges építészeti megoldásokat is alkalmaznak.

Már közel félig elkészült az M4-es szolnoki Tisza-híddal épülő szakasza

2021.02.04

A Duna Aszfalt és a Colas kivitelezésében Abony és Törökszentmiklós között közel 30 kilométeren dolgoznak.

„A tavalyi év nem csak az életünket változtatta meg, hanem az építőipar átalakulására is katalizátorként hatott”

2021.02.04

Mozgalmas és tevékeny évet zárt 2020-ban a piac egyik vezető építőanyag gyártója, a Baumit Kft. A rendkívüli időszak tanulságairól, az előttünk álló hónapok és évek lehetőségeiről, valamint a Baumit változatlan filozófiájáról is beszélgettünk Illy Gábor ügyvezetővel.

Áttöréssel érte át az M3-as állomását a Deák téren az új alagút - videó

2021.02.03

A SWIETELSKY Építő Kft. folyamatosan halad a BKV megbízásából a belvárosi metróállomások rekonstrukciójával és modernizálásával. Ennek - számos más feladat mellet - az akadálymentes közlekedés kialakítása is a része a vonal legmélyebben fekvő megállóin. A Deák Ferenc térnél ehhez a korábban tervezett, ám csak az alapozási munkákig eljutott Nemzeti Színház építkezésének visszamaradt részeit hasznosították - itt alakítottak ki liftaknát. Ezt követően fúrtak bányászati munkával alagutat a hármas metró állomásáig, ahol már ki is nyitották a falat. A alagút másodlagos szerkezete is épül már.

A harmadik fejlesztési ütem is elrajtolhat a Zánkai Erzsébet-táborban

2021.02.03

Az Erzsébet-tábor fejlesztésére kiírt újabb közbeszerzést a Fejér-B.Á.L. és a Szabadics nyerte el.

A magyar és a szerb férfi vízilabda-válogatott mérkőzésével avatják fel az új szegedi uszodát

2021.02.02

A WHB munkájával megépült létesítmény kiváló hátteréül szolgál majd a Szegeden folyó utánpótlás-nevelésnek.

Új építőipari gyár érkezik Kecskemétre

2021.02.02

A beruházással a város egyre jelentősebb üzemkapacitását bővíti a liechtensteini HILTI.

Látványosan halad a soproni uszodakomplexum építkezése

2021.02.02

A városban a kivitelező WHB és FÉSZ egy bruttó 11.600 négyzetméteres és 1230 fős lelátóval felépülő létesítményen dolgozik, mely a 115 éves fürdő területén jön létre.

Budapest egyik legnagyobb új parkját kapja meg Csepel

2021.02.01

A Budapest Fejlesztési Központ kiírta a közbeszerzési eljárást az új észak-csepeli közpark tervezésére.

Horvátországi építkezésüket nem befolyásolta a katasztrófa, de az újjáépítésben segítenek

2021.02.01

Miután a Szabadics Zrt. szakemberei jelenleg is dolgoznak horvátországi projekten, így testközelből tapasztalták meg a földrengés okozta károkat.

Jelentős lépés a belvíz kezelésében: a déli határ mellett készült el egy tározó fejlesztése

2021.01.31

A bácsborsódi tározó egy átfogó beruházásban kapott funkcióbővítést, melyet az Aqua-Generál kivitelezett. A teljes projektsorozatot a cég és a Kötiviép’B valósítja meg.

A Duna Aszfalt és a Colas kivitelezi a BMW-gyárhoz épülő autópálya-csomópontokat

2021.01.29

Az M35-ös autópálya fejlesztése mellett a gyárépítést előkészítő projekt is kivitelezőre talált.