2025.05.11, Vasárnap

Korábbi cikkeink

Árpád-kori templomrom újult meg a fővárosi agglomerációban a Market közreműködésével

2022.10.14

A magyar magasépítő vállalat szerepvállalásának köszönhetően az építészeti örökségünk megóvását célzó országos program valósul meg, amelynek ez volt az első lépése.

Különleges régészeti leletanyag került elő a József főhercegi palota újjáépítése során

2022.10.14

A Magyar Építő Zrt. munkájával újjáépülő egykori József főhercegi palotában több különleges lelet is előkerült a régészeti feltárások során.

Épül a jövő egyeteme – történelmi jelentőségű fejlesztés kezdődik az Állatorvostudományi Egyetemen

2022.10.13

Steindl Imre által tervezett épületek korszerűsítésével folytatódik az Állatorvostudományi Egyetem kampuszának átfogó fejlesztése

Így halad a veszprémi elkerülő – beemelték a portálszerkezetet

2022.10.13

Ha az időjárás is segíti a munkálatokat, legkésőbb január elején a teljes felújított 7,5 kilométeres szakaszt és a három csomópontot is használhatják az autósok.

A vasút a társadalmat összetartó alapstruktúra

2022.10.12

Olyan szemléletváltásra van szükség, amely a vasutat állítja középpontba - erről beszélt Vitézy Dávid államtitkár egy szakmai konferencián.

A BIM modell alapú, automatizált rendszerek hozzájárulnak az épületek energiahatékony üzemeltetéséhez

2022.10.12

A 7D Tender Kft. BIM modellezéssel segíti az energiaválság hatására megnövekedett költségek, csökkentését, optimalizálását.

Így lehet világszínvonalú stadiont építeni – hármas interjú a NAS projektjéről

2022.10.11

A Nemzeti Atlétikai Stadion tetőfedéséhez olyan kábelmembrán-szerkezetet alkalmaztak, amely jelen pillanatban egyedi és sajátos Magyarországon. Ugyanakkor a stadionprojekt kulcsszereplőivel beszélgetve kiderült: az egyik legjelentősebb hazai építési projektnek szinte minden eleme hasonló kihívásokkal és speciális megoldásokkal jár együtt.

Egy szimbólum tervezése – Szerkezetkész az atlétikai stadion melletti gyalogos híd

2022.10.11

Az egyedi kialakítású és több paraméterében is egyedülálló gyalogos híd tervezését a Speciálterv Kft. végezte.

Új utakon Szolnokon - megújult a nagy forgalmú Széchenyi körút egy szakasza

2022.10.11

A Duna Aszfalt Zrt. kivitelezésében a megyeszékhely Széchenyi lakótelepén elhelyezkedő Botár Imre utca és Czakó Elemér utca közötti 250 méteres szakaszt korszerűsítették.

Keleti kapacitásbővítéssel növelte hatékonyságát a magyar szerkezetépítő cég

2022.10.10

A saját zsalupark bővítése növeli a költséghatékonyságot, csökkenti a kockázatokat, és nagymértékben segíti a versenypályázatok készítését is.

A keleti vízbázis modernizálása is megvalósult Zalaegerszegen

2022.10.10

Elavult kutakat szüntetett meg, új kutakat fúrt, új vízkezelési rendszert épített ki, valamint Zalaszentivánon új víztornyot épített a Szabadics Zrt.

Megújul az ELTE Bölcsészettudományi Karának több épülete is

2022.10.09

A „B-C” jelű, valamint az „F” épületek esetében komplex energetikai korszerűsítésre kerülne sor.

2023 őszén veheti birtokba a forgalom a drégelypalánki Ipoly-határhidat

2022.10.07

A híd a Colas kivitelezésében készül el, az engedélyezési dokumentációt pedig a Speciálterv késztette el.

Ez a Paks mellett épült új naperőmű 5500 háztartás energiaellátását képes biztosítani

2022.10.07

A napelem-telepítési hullámot lovagolja meg a KÉSZ Csoport többségi tulajdonába tartozó Greenergy egy 10 millió eurós zöld beruházással.

Ezen a csomóponton dolgoznak az M6-os autópályán

2022.10.07

Így halad a munka az új sztrádaszakaszon.

A nyár végén stagnált az építőipar, éves szinten 5 százalékos a növekedés

2022.10.14

Az év első nyolc hónapjában az építőipari termelés 5,3 százalékkal nőtt a múlt év azonos időszakához viszonyítva, az épületek építése 7,2 százalékkal, az egyéb építményeké 3,5 százalékkal emelkedett.

Átadták a Sportkórház felújított épületrészét Budán

2022.10.13

Az idén hetvenéves intézet megújult területén modern orvostechnikai eszközökkel tudják majd kiszolgálni a hazai sport- és általános egészségügy igényeit, a több részletben megvalósuló projektben a ZÁÉV munkájával történt jelentős előre haladás.

Nőtt is, meg nem is: kettőség jellemzi az építőipari ágazatot

2022.10.13

Újra nő a megrendelt építőanyagok mennyisége, viszont az állami beruházások leállítása, az energiaárak növekedése és az infláció emelkedése miatt várhatóan mérséklődik a kereslet.

Új elkerülő utat kap Nógrád megye egyik legnagyobb települése

2022.10.13

A projekt a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megbízásából készül, a Colas Út Építőipari Zrt. és a fővállalkozó HE-DO Építő Zrt. alvállalkozójaként a HE-DO Kft. kivitelezésével.

Maradandót adunk! – Követőinek bevonásával indított jótékonysági kampányt a WEST HUNGÁRIA BAU Kft.

2022.10.12

A vállalat közösségi felületén mutatta be az elmúlt fél évben tett társadalmi felelősségvállalásait, és egy felhívás keretében adományokkal segítette az iskolakezdést hátrányos helyzetű családok számára, emellett rászorulókat támogató alapítványoknak is segítséget nyújtott.

Leier: az építőipar iránti szeretet mágnesként vonzza a generációkon átívelő sikert

2022.10.12

Magyarország a második hazája, ami nem meglepő, hiszen lassan 40 éve tevékenykedik itthon, két unokájával közösen irányítja a vállalatot Michael Leier. Ennyi időt nem lehetne úgy eltölteni egy vállalkozásban, hogy az ember nem végzi teljes örömmel munkáját. Mi a titka az alapítónak, hogyan változott a cég az elmúlt évtizedek alatt és mit hoz a jövő?

Veszélyes csomópont átépítése kezdődik meg Érden

2022.10.11

A kivitelezés a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásával, a Colas Út Zrt. munkájával valósul meg.

A szakma dönti el, hogy mi lesz az építőiparral - Lázár János ismertette az ágazat új irányát kijelölő törvénytervezetet

2022.10.11

Az Állami Beruházások Érdekegyeztető Tanácsa által nem a kormány, hanem a szakma lesz meghatározó szerepben.

Stabil pont a szélviharban - íme a válasz a válságra a hazai mélyépítés meghatározó vállalatától

2022.10.10

„Aki a tájfunban elengedi a belső stabilitást, az elvész.” Ha az elkövetkező öt évben ismét mindenki boldogan és mosolyogva gondol az EuroAszfaltra, akkor azzal teljesül az ügyvezető igazgató stratégiai ars poeticája. Marton Lászlóval beszélgettünk, aki 14 évvel ezelőtt egy sok tekintetben hasonló válsághelyzetben érkezett a cégcsoporthoz.

Már a pályalemez épül a mosonmagyaróvári elkerülő új gerendahídján

2022.10.10

A körforgalmaknál a térkövezés zajlik, az út mentén pedig a földárkok kialakítása az STR Mély- és Magasépítő kivitelezésében.

Bolognában mutatták be a Mapei bevonatcsaládjának legújabb fejlesztéseit

2022.10.10

Az építési anyagokat gyártó élvonalbeli olasz vállalat újdonsága: a multifunkcionális vízálló építőlemez mosdókhoz, fürdőszobai bútorokhoz.

Elnyerte az idegenforgalmi ágazat Oscarjaként ismert díjat a Magyar Zene Háza

2022.10.08

A létesítmény a Magyar Építő Zrt. kivizelezésével valósult meg a japán sztárépítész, Sou Fujimoto tervei alapján.

Modern vasútvonalon közlekedhetnek a budapesti agglomeráció lakói

2022.10.07

A pályakorszerűsítéssel újjászületett Budapest – Hatvan vasútvonal jelentős mérföldkőnek számít a főváros keleti vonzáskörzetében.

Technológiai fejlesztéssel növeli versenyképességét az ACÉLHIDAK Kft. apostagi fióktelepén

2022.10.07

A támogatás növeli a vállalkozás komplex acélszerkezet-gyártási tevékenységének hatékonyságát.

Teljesen megújul a szennyvíz kezelése ebben a Békés megyei városban

2022.10.06

Magyarország vállalt kötelezettsége a 2000 lakosúnál nagyobb településeknél a szennyvízkezelés fejlesztése: ehhez járul hozzá az átfogó projekt.