2025.05.10, Szombat

Korábbi cikkeink

Hamarosan elrajtol a gyártás a Chervon Auto miskolci üzemében

2023.04.20

Többek között 25 ezer négyzetméteres csarnokot épített fel a Market mintegy másfél év alatt.

Még idén befejeződhet a Volán és a MÁV teljes körű integrációja

2023.04.19

A közlekedési fejlesztések, lehetőségek, valamint a minisztérium tervei is elhangzottak az idei Közlekedésfejlesztési és beruházási Konferencián.

A parlament előtt az állami beruházások szabályozásáról szóló törvény

2023.04.19

Véget értek a szakmai és kormányzati egyeztetések, hamarosan szavazhatnak a törvényről a képviselők.

Új intermodális vasúti terminál épül Szegeden

2023.04.19

Évente 60 ezer kamionnyi tranzitárut rakodhatnak át vasútra, érdemben csökkentve ezáltal a környezetterhelést. 

Átfogó útfejlesztések indultak meg áprilisban az ország délkeleti csücskében

2023.04.18

A munkaterületeket hétfővel bezárólag mindenhol átadták a kivitelező Duna Aszfaltnak, illetve SWIETELSKY Magyarországnak; a Magyar Közút beruházásai várhatóan nyárig befejeződnek.

Elkészült a Bodrogköz első tanuszodája

2023.04.18

Cigándon adták át a mintegy 900 millió forint értékű projektet.

Az idén ezer kilométernyi út újul meg a hazai kistelepülések fejlesztésére indított programban

2023.04.17

Folyamatosan újítják fel a magyar mellékúthálózatot. Az öt szakaszban, összesen 14 kilométeren rekonstruált 4901-es út teljes projektje most zárult le Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, a Magyar Közút beruházásán a Ke-Víz 21 és a Zemplénkő is dolgozott.

Nagyszalontára vezető határközeli út újul meg Békésben

2023.04.17

A 4252-es út felújítása sok ezer tonnányi mezőgazdasági termény szállítását is megkönnyíti, ugyanakkor a legnagyobb lélekszámú zsáktelepülés számára is jelentős előrelépést hoz.

Bokréta díszíti a Budai Várnegyed új palotáját

2023.04.15

A Magyar Építő Zrt. munkájával megvalósuló palota 2025 év végére elkészülhet.

Elérte legmagasabb pontját a BEM Center

2023.04.14

A Market csoport fejlesztésében és kivitelezésében megvalósuló irodaház év végétől várja bérlőit.

Multifunkcionális tornacsarnokkal gazdagodott Kecskemét - fotók

2023.04.14

A HÉP kivitelezésében létrejött épület futsal-, kosárlabda-, röplabda- és kézilabda-mérkőzések megrendezésére is alkalmas.

Ez a fejlesztés az árvíz- és a belvízveszély ellen is védi Hódmezővásárhely környékét

2023.04.14

A beruházáson a Kötiviép’B dolgozik Csongrád-Csanád megyében.

Januárhoz képest nőtt, az egy évvel korábbihoz képest csökkent az építőipar termelése februárban

2023.04.13

Az erős 2022-es évhez viszonyítva gyengültek a számok.

Két szakaszon is új burkolatot kap egy Csongrád-Csanád vármegyei összekötőút

2023.04.13

A Duna Aszfalt és a Strabag munkájával teszik biztonságosabbá a közlekedést Mindszent és Szegvár között.

Új berendezésekkel fejlesztette kapacitásait ez a magyar útépítő vállalat

2023.04.12

A különféle felületeket tömörítő munkagépek beszerzése mellett többek közt egy alkatrészraktárt és gumiszervizt is létre hoztak.

Világszínvonalú áramoltatott medence segíti a kajakosok felkészülését a sukorói akadémián

2023.04.20

A kivitelező WEST HUNGÁRIA BAU Kft. és a medencét fejlesztő német Technisches Zentrum vezetősége az építkezés helyszínén írta alá az együttműködési szerződést.

Megérkezett Münchenbe a KÉSZ Csoport - több mint hatvan kolléga fedezi fel a BAU 2023 expót

2023.04.19

A vállalatcsoport stratégiájában és a kiállításon is kiemelt hangsúlyt kap a fenntarthatóság és a digitalizáció. Ebből logikusan következett, hogy minél több munkatársnak adjanak lehetőséget arra, hogy az eseményen személyesen is részt vehessenek.

Az építőiparba vetett bizalmát üzente meg a piacnak a Construmán a Leier

2023.04.19

A hét hazai betonüzemet és két téglagyárat működtető cégcsoport látványos standján országszerte keresett építőanyagok, innovatív, környezetkímélő megoldások és rugalmas optimizmus fogadta az érdeklődőket.

Új regionális központtal növeli nyolcszorosára szolgáltatási kapacitását a Meva

2023.04.18

Év végére tető alá kerül a környezetbarát műanyag zsaluzásban piacvezető MEVA szolgáltatás-exportra is készülő, Budapest agglomerációjában épülő regionális központja.

Az eddiginél is hatékonyabb lesz a magyar napelemes tetőcserép

2023.04.18

A Terrán Kft. a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel együttműködve fejleszti tovább a Generon napelemes tetőcserepet, mely által nem csak a színválaszték bővül, egy új okos napelemes tetőcserép kialakítása is tervben van.

Csongrád-Csanád vármegyében hajt végre útfejlesztéseket a Duna Aszfalt és a Strabag

2023.04.17

A szakemberek gondoskodnak a meglévő felület profilmarásáról, a szükséges helyeken a teljes pályaszerkezet cseréjéről.

Új híd épül a fővárosban egy pasaréti kisutcában

2023.04.17

A régi, háromnyílású, mindössze 16 tonna teherbírású és járdával nem rendelkező hidat a pillérekkel és az alapokkal együtt elbontják.

Kihirdették a Népliget tájépítészeti ötletpályázatának nyerteseit

2023.04.16

Összesen hat pályaművet díjazott a bírálóbizottság, a bennük lévő ötleteket, megoldásokat összegyűjtve alakítják ki a most elhagyatott parkot.

M3-as metró: a végéhez közeleg az utolsó két állomás felújítása is

2023.04.15

A Nagyvárad tér és Lehel tér állomásokon lendületesen dolgozik a SWIETELSKY Építő Kft.

Kizöldülünk 2050-re?

2023.04.14

A háborúval terhelt időszak egy lehetőséget is teremt arra, hogy jelentősen növeljük az iparág fenntarthatóságát.

Új asztalos- és ácsüzemmel bővítette kiskunhalasi székhelyét a Merkbau

2023.04.14

A beruházás keretén belül kialakítottak egy több mint 1200 négyzetméteres új asztalos- és ácsüzemet, kapcsolódó létesítményeket, valamint új eszközök beszerzésére is sor került a kiskunhalasi székhelyű Merkbau Zrt. saját tulajdonú telephelyén.

Fokozódott a verseny, és felére csökkent az egyajánlatos közbeszerzések aránya

2023.04.13

Átrendeződött a közbeszerzési piac: egyharmad-egyharmad arányban osztozik rajta az építés, a szolgáltatás és az árubeszerzés.

Újrahasznosított műanyagból épült körforgalom Aszódon

2023.04.13

A fenntarthatóság jegyében született burkolatépítés nélküli megoldást mindössze három nap alatt valósították meg.  

A KM Építő Kft. új központja a cég fejlődését szimbolizálja

2023.04.12

A többek között a tavaly átadott miskolci Y-híd projektjéről is ismert építőipari vállalkozás új szigetszentmiklósi központját is fejlesztette egy uniós támogatási programban.

Az elmúlt évek legnagyobb ivóvízminőség-javító beruházása kezdődik a fővárosban

2023.04.12

Az uniós forrásból finanszírozott programban felújítanak hatvan vízkitermelő kutat a Szentendrei- és a Csepel-szigeten, továbbá megújul a meglévő hálózat egy része is.